Már nem bírtam tovább várni. Még Bécs alatt kapott az intézet pályázatból terepi műszereket, nagy pontosságú geodéziai GPS-vevőt, terepi tablet számítógépet, de ezeket hónapokig nem használta senki. A múlt hét végén előkotortam és beüzemeltem őket, kicsit méricskéltem velük a parkban, láttam, hogy működnek.
Van egy geofizikus szakdolgozóm, aki azzal foglalkozik, hogy a 2010-es repülésünk légi felmérési adataiból domborzati modellt állít elő. A módszer hatékonyságát, az adatok pontosságát igazából csak egyféleképpen lehet ellenőrizni: terepen mért domborzati adatokkal összehasonlítva. A legtöbb GPS készülék nem igazán alkalmas magassági adatok mérésére, mert a magassági hiba tipikusan a vízszintes hiba tízszerese. Ez az új műszer viszont öt-hét centiméter pontosan mér magasságot, a vízszintes hiba tehát valahol a milliméteres tartományban van..
Elég az hozzá, hogy alig vártam, hogy kipróbáljam, és kellettek is az adatok, ráadásul sürgősen, mert lombfakadás után már sokkal rosszabbul látja a műszer a fák alól a műholdakat. Csütörtök délután csak egy-két órám volt, a Somosi strand felé indultam, a főhercegi nyaraló és a főút közötti meredek, fás-bokros lejtőn kezdtem el pontokat mérni. A strandon kicsit kisétáltam a Balaton jegére, de csak ameddig az egymásra torlódott táblák vastag jege tartott, és ahol tudtam, hogy sekély a víz. A strandtól aztán merőlegesen nekiindultam a hegyoldalnak, egyre följebb kapaszkodva a két méteres kitűzőrúddal, és rajta a kb. kilós, kéttenyérnyi számítógéppel.
Hihetetlen, hogy pár méterrel eltávolodva a parttól micsoda ember nem járta helyekre lehet keveredni! A strand öltözőfülkéi mögött meredeken emelkedik, majd hepe-hupássá válik a hegy: egykori csuszamlások egymásra torlódott blokkjai között nő fel az erdő. Kőrisek, vadcseresznyék, juharok állnak, gyakran a lejtőmozgás miatt görbülő törzzsel, és köztük szélesre kitaposott vadcsapások vezetnek. Följebb az oldalban, ahol megcsúszott az agyagos part, keskeny pocsolyában megállt a víz, ide járnak szemlátomást a környék vaddisznói dagonyázni. Végül még feljebb már szinte függőleges a hegyoldal, sűrűn kell a rúd hegyét "harmadik lábnak" használni, és egyszer csak fent találja magát az ember a gerincen vezető turistaúton, egy ugrásra a parkolótól, ahol a tihanyi piacot rendezték régen. A strand is a piac kötött alig két-háromszáz méter a távolság, egy gyalogút is összeköti őket, mégis szinte érintetlen dzsungelben találja magát az, aki letér az útról.
Sietnem kellett, a műszer is le akart merülni, csütörtökön tehát nem mértem tovább.
Tegnap, hétfőn egy nagy kutatóértekezlettel indult a nap: egy közeli egyetemről jöttek kollégák, hogy egy EU-s pályázatba hívjanak minket. Három órán át tartott a megbeszélés, miközben egyre jobban szakadt odakint az eső. Ahogy vége lett, én már penderültem is haza, felkaptam a sínadrágomat, meg a rosszabbik esőkabátomat, és indultam a barátlakások irányába. A szakdolgozóm azt kérte, hogy minél több pontot gyűjtsek erdőből, fák alól, mert ott a legkevésbé megbízható a módszerünk. Hideg volt, esett az eső, a hegyoldal és a fák közös takarásában nem volt igazán jó a vétel, öt percet is kellett egy-egy ponton állnom a műszerrel, mire meglett a centis pontosság. Lent a part mellett itt is dagonyákat, egymásra dőlt fákat találtam, aztán a Ciprián-forrás mellett elindultam felfelé, be az erdőbe. Itt már többet látott a műszer, csenevészebbek voltak a fák, és nem takarta ki az Óvár az eget, jobban lehetett haladni a munkával. A hegy egyre inkább alpesi jellegűvé változott: meredek, szinte függőleges lett az oldal, itt-ott sziklák tarkították, aztán találtam egy meredeken bevágódott vízmosást, ahol szemlátomást időnként komoly fák is megindulnak lefelé. Visszakanyarodtam az oldalban a Visszhang-domb irányába, és itt több aktív csuszamlásra bukkantam. Földtani szempontból ezek a legérdekesebb domborzati elemek, először óvatosan körüljártam őket, hogy a peremről pontokat gyűjtsek, utána pedig a frissen leszakadt oldalba is bemásztam. A geológusok által "Tihanyi formáció"-nak nevezett kőzet valami sárga, magas mésztartalmú agyag, ebből vannak Tihanyban a "löszfalak" ebből volt ez az oldal is. Nem csoda, hogy megcsúszott itt a hegy, megcsúsztam én magam is, a műszer érintőképernyővel lefelé lecuppant a földre, én is letenyereltem jócskán. Ahhoz, hogy egyáltalán megnézzem, él-e még a kütyü, le kellett valamivel törölnöm, de mivel? Végül találtam a sígatyám zsebében egy elázott papírzsepit, azzal egyenletesen elkentem a sarat, így láttam, hogy a gépnek semmi baja. Lejjebb ereszkedtem hát, a csupasz talajt itt már egy-egy akác-csemete kötötte meg, majd megtaláltam az eredeti talajfelszín gyepes maradványait, itt-ott állva maradt fácskákkal. Ezek között átfurakodtam, és széles sávban földre döntött nagy fákat találtam, az egykori lejtőmozgás áldozatait. Még egy kicsivel lejjebb már a turistaút húzódott.
A műszert és a kezemet lemostam a Balatonban, és visszamentem még egy körre, közelebb a Gödröshöz. Itt már kevésbé volt drámai a terep, viszont a műholdas jel és a gép akkumulátora egyre gyengült, visszaballagtam hát az intézetbe.
Úgy ahogy voltam, kabátosan leültem a gép elé, hogy elküldjem a friss adatokat, de rémülten vettem észre, hogy két nagy sáros nyomot hagyott a két könyököm a fehér íróasztalon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése