Költözésről "röviden"

Ahogy korábban a bickilitúrát, megpróbálom most összefoglalni a költözést röviden. Majd leírjuk részletesebben is, ha tényleg túl leszünk rajta.

Szóval:
Január 21, kedd az utolsó bécsi bejegyzésünk, már dobozerdőből, de még összeszerelt bútorokkal.

Január 22, szerda: Reggel levittem a Tandemet egy utolsó átnézésre a szerelőnkhöz. Vittem neki két fotót kinyomtatva a Kamptal-i túránkról, volt öröm (ld. http://www.fahrrad.co.at/Cooperative_Fahrrad/Kind_%26_Rad.html). Roni elment a balettos barátnőivel búcsúvacsorázni, megbeszélték, hogy majd tartanak edzőtábort Tihanyban nyáron. Gyuri még délután elhozta Tihanyból az egyik teherautót, amivel költöztünk, leparkolt a ház elé. Erzsó és Misi egy ovis barátnőnél töltötték a délutánt, Roni a fiúkat vacsora körül hazahozta, Erzsó még maradt néhány órát, én hoztam el kocsival. Valamikor késő éjjel megérkezett Eszter és Tamás segíteni a költözéssel.

Január 23, csütörtök: Utolsó előtti munkanapom. Búcsúsörözés a kollégákkal, előtte búcsúparkour a Donauinselen, de csak nagyon röviden. Egy belvárosi kocsmában voltunk, állítólag Falco (az énekes) kedvenc helyén, jó sokáig maradtunk, főleg a többi külföldi kollégával. Éjféltájban értem talán haza, de nem sokáig aludtunk: Erzsó rosszul volt, hányt, Jancsi és Misi is fölébredtek. Roni mondta, hogy az oviban kering egy vírus, úgy látszik, megkaptuk az utolsó pillanatban.

Január 24, péntek: Erzsó be sem ment az oviba, túl rosszul volt, pedig az ő szülinapját ünnepelték volna. Misi beugrott velünk elbúcsúzni. Megköszöntük az óvónéniknek a sok kedvességet, összeszedtük a holminkat. Már kint is voltunk, amikor Christian, Misi fő cimborája utánaszaladt, hogy még elbúcsúzzon tőle. Nagyhátizsákkal mentem az Egyetemre, elhozni a könyveimet a szobámból. Gyakorlatilag egész nap pakoltam, selejteztem, de végül sikerült eljutni oda, hogy a könyveim, papírjaim, kacataim és a számítógéphangfalaim befértek az új zsákomba, de tényleg vagy ötven kiló lehetett. Kaptam még két nagy kartondobozt, a Tanszék nemrég vett egy új lézerszkennert, az volt előtte benne. Elköszöntem még egyszer a kedvenc kollégáimtól, nyakamba vettem a zsákot, meg a várost, hogy lemondjam az internet-előfizetésünket, meg hogy Sachertortát vegyek a segítőinknek. Ez utóbbi lehetetlen volt, valami tüntetés miatt rendőrök vették körül az egész belvárost, nem lehetett bemenni a Sacherig.
Estére a parkour-os barátaim jöttek segíteni bepakolni a teherautót. Tamás összekészítette nekik szép sorrendben a dobozokat, meg a bútorok alkatrészeit, ők meg vitték föl a lépcsőn és rakták a teherautóba. Torkig tele lett. Eszter sütött nekik egy csomó túrófánkot, még utoljára elbeszélgettünk velük, amíg megették. Kaptam tőlük búcsúzóba Parkour-autóskártyát, amin sorban a cimboráink voltak feltüntetve a különböző képességeikkel, alig akartam hinni a szememnek!
Erzsó, Misi és Jancsi továbbra is betegeskedtek, Roni kapacitásai ezzel nagyjából le is voltak kötve. Aggódtunk, hogy adjuk őket holnap át Papácsnak. Az éjszaka közepén megérkezett Berci még egy segítővel és egy mikrobusszal.

Január 25, szombat, a költözés: Kora reggel autóba raktam Erzsót és Misit, és elindultunk lefelé a Himmelstraßén. Sorban elköszöngettek mindentől, a méhektől, a vakablakos háztól, a villamostól, a szemétégetőtől. Nyolckor Hegyeshalomban átadtam őket Papácsnak, visszafelé felvettem Gyurit. Mire hazaértem, Berciék nagyjából be is pakolták a mikrobuszt. Bekerült még a régi üveges könyvszekrényünk is. Gyuri kicsit megigazította a teherautón a cuccokat, hogy ne üljön úgy az eleje, aztán nekivágott. Havat mondtak aznap Magyarországra, igyekezett sietni.
Mi a lakásban még összerámoltuk az utolsó csip-csup dolgokat, tanakodtunk, hogy fessünk-e, levittem két nagy zsák szemetet a Mistplatz-ra (a kukába már egyáltalán nem fért), kora délután lehívtuk a ház gazdáját és átadtuk neki a lakást. Nem volt idő különösebben búcsúzkodni a helytől, ami két évig az otthonunk volt, indultunk, hogy Jancsi ne ébredjen fel, mögöttünk jöttek Eszterék.
Aznap még nem igazán ettünk, de csak útközben jöttünk rá, hogy az ácsi McDonalds bizony csak Budapest felé esik útba, Tihany felé nem. Mire Győrnél lejöttünk a pályáról, már bárhol, bármit képesek lettünk volna enni, de minden zárva volt, vagy zártkörű rendezvényt tartottak. Az egyébként kiváló, de elegáns pannonhalmi helyre nem akartunk festős-pakolós ruhában beülni, így érkeztünk meg Bakonypéterdre, az út mellett álló csárdába.
Hamisítatlan magyar vendéglátásban volt részünk a '80-as évek zenéivel aláfestve, így megmenekültünk az éhhaláltól, de már csak sötétedés után értünk Tihanyba.
Addigra Berciék kipakolták a buszt, jószerivel megtöltve teljesen a lakást. Beegyensúlyoztuk a szekrényt (ehhez lyukat kellett ütni a könyvespolcon), aztán ők mentek, mi meg valahogy bevackolódtunk a dobozok között éjszakára.

Január 26, vasárnap: Álmosan ébredtünk, kerítettünk valamit reggelire, aztán Gyuri átjött a teherautóval, és Cilivel meg a gyerekekkel együtt pikk-pakk kipakolták. Az udvarra ment a cucc nagy része, a hóba, mert a lakásban már egyszerűen nem volt hely. Aztán Tamás és Eszter nagy rutinnal nekiálltak kifesteni az étkezőt meg a gyerekszobát, közben egérkezett Réka, Vince és Márta, meg később Mota, Totó, Fanni, Páty, Mama és Papi. Lecsiszoltuk és lefestettük az új IKEÁs polc-szekrény-komód kombináció összesen több, mint száz alkatrészét, lepakolták az egész könyvespolcot, összerakták a franciaágyat és az emeleteseágyat, kicentiztük, hogy fér el egymás mellett egy szekrény, a dívány és Jancsi ágya a gyerekszobában (az egyik irányban a fűtéscső, a másikban a szegélyléc miatt nem stimmeltek a méretek), a dobozok nagy részét behurcoltuk az udvarról a pincébe vagy a padlásra (esetleg valamelyik szobába), aztán lassacskán elszállingóztak az emberek, sokan hátrahagyva szerszámaik nagy részét. Végül Vincével, Rékával, Páttyal és Fannival beautóztunk Füredre vacsorázni. Jancsi mintagyerek módjára viselkedett.
Éjjel aztán szegény Ronit is utolérte a vírus, és amikor már tényleg vége lett volna a napnak, és fáradtan ledőltünk az ágyra, az ágy leszakadt. Nem rakattuk bele a segítőinkkel az ágyneműtartót, hogy száradjon a Bécsben felszedett penész, így viszont nem volt elég merev az ágyrács. Csavaroztam, enyveztem, szorítottam, végül szigszalagoztam, míg Roni a fürdőszobában volt kénytelen maradni, de végül késő éjjelre összeállt megint az ágy.

Január 27, hétfő: Az utóbbi hetekre már erősen rányomta a bélyegét egy pályázati határidő. A hét elejére muszáj volt elkészülni, hogy az Intézet (a tihanyi) még átnézze és véglegesítse az anyagot, így a lábadozó Ronit hátrahagyva reggel bementem dolgozni. Teréz jött át egy másik ismerőssel, Istvánnal, és vigyázott Jancsira, amíg Roni pakolt (később aludt is) és István rakta, egyre rakta össze az IKEÁs bútorokat, egész álló nap. Szentül meg voltam győződve róla, hogy aznap elkészülök a pályázattal, de persze nem így történt. Este azért hazajöttem, kivittem az összegyűlt szemetet, az üres dobozokat, újakat hoztam be az udvarról, ami kint maradt, azt pedig letakartam, hogy ne lepje be nagyon a hó. Jancsin már én is láttam, hogy lefogyott a betegségtől.

Január 28, kedd: Roni már valamivel jobban volt, én megintcsak az intézetben töltöttem a nap nagy részét, hiszen aznap már muszáj volt (lett volna) körbeküldenem a kollégáknak a végleges pályázati anyagot. Jancsi nem találta a helyék, egész nap kb. Roni kezében volt, viszont már majdnem az összes szekrényünk készen állt összecsavarozva. Este elkezdtem a könyvespolcra felrakodni a könyveinket, hogy az ágyat közelebb lehessen tolni a majdani helyéhez. Ez persze időt vett igénybe, mert névsorba akartuk rakni a könyveket.

Január 29, szerda: Ma délután jönnek haza a gyerekek! A gyerekszobának tehát muszáj volt elkészülni. Kora hajnalban bementem az intézetbe, kilenc körül sikerült tényleg elküldenem a pályázatot, majdnem teljesen készen. Pakoltunk, szereltünk. Roni főleg a gyerekszobát, én főleg a könyveket. Összeállt a gyerekszobai könyvespolc, felkerültek rá a könyvek, a fiókokba bekerültek a játékok. Behoztuk a kispadot, sorra tűntek el a dobozok. Késő délután Papácsék meghozták Erzsót és Misit, mindkettőt elég lázasan.
-Papa, ez a tihanyi házunk? -kérdezte Erzsó. Aztán beszaladt az éppen elkészült gyerekszobába, körülnézett, és azt mondta: -Papa, ilyen szép helyen én még sosem éltem!
Berámoltuk Papácsékhoz a kölcsön kapott szerszámok nagy részét (közben meglettek az én szerszámaim is, amiket végig kerestünk, az autónkban voltak egy dobozban). Erzsó izgult, másnap már óvodába akart menni, de nem lehetett, még beteg volt. Nagyon kedvesen játszottak a gyerekszobában, amíg mi pakoltunk, pakoltunk és pakoltunk. Jancsi teljesen kivirult, amikor lekerült a földre az ismerős szőnyeg és hazajöttek a testvérei. Bekerült az étkezőbe az asztal és a székek (az udvarról), végre lehetett ülve, asztalról enni!
Fektetés után még bementem dolgozni, és éjjel három óra tájban már majdnem kész volt a pályázat, már csak három dokumentum hiányzott három együttműködő partnertől.

Január 30, csütörtök: Mielőtt a gyerekek felkeltek volna, még gyorsan beszaladtam kicsit dolgozni, hogy a hiányzó papírok is meglegyenek. Roni felhívta az ovit, csak hétfőn mennek majd a gyerekek. Aztán folytatódott a pakolás: bekerültek a felnőttek ruhái is a szekrénybe, az üres dobozok felmentek a padlásra,  helyére került az akvárium, az íróasztalok, alakult a konyha, valami takarítás-féle is történt itt-ott. Az ágy körül eltűntek a földről a könyvek, megérkezett a végleges helyére. Erzsó és Misi elég lábadozósak voltak, sokat aludtak, és nagyon szépen viselték,  hogy nem volt túl sok idő játszani. Este nagy fürdés, végre sok vizet lehetett tenni a kádba, nem úgy, mint Bécsben. Esti mesének elkezdtük olvasni Erich Kästnertől a Der Kleine Mann-t, fejezetenként. Mint megtudtuk, szegény ártatlan vasárnapi segítőink nagy részénél is járt a vírus.

Január 31, péntek: Reggel összeszedtem az intézetben a maradék papírokat (egy hiányzott, de az már később sem került bele), és leadtam a pályázatot véglegesítésre. Aztán folytatódott, ami eddig: a pakolás. A nagyszobában átválogattam a fontos papírokat, kidobtam rengeteg mindent, ami 2007 óta gyűlt, de már nem volt érvényes. Mint utólag kiderült, ekkor dobtam ki a legfontosabb osztrák banki papírunkat is. A gyerekek is jobban voltak valamivel, tehát nem akartak már délutánit-délelőttit aludni. Délután Roni elment vásárolni, én pedig a két naggyal kisétáltam a Balaton-partra, törtem nekik jégcsapot, nyomokat kerestünk a hóban, otthon éreztük magunkat.

Február 1, szombat: Mama leutazott hozzánk egy napra Budapestről. Misit elvittem a szerelvényboltba, vettünk csavarokat, meg infralámpa izzót a kezdődő arcüreggyulladására, meg virágot a lányoknak. Mama festett, rajzolt a gyerekeknek, diavetítéssel mesélt, közben fogytak a dobozok, felkerültek a falakra a polcok, Roni selejtezte a kinőtt gyerekruhákat. Egyre telt a pince és a padlás, az udvaron viszont már alig maradt doboz. Ami maradt, arra centis jeget rakott az ónos eső.

Február 2, vasárnap: A gyerekek megint betegebbek voltak, Misinek is szívni kellett az orrát, Jancsi is szörcsögött, így nem jutottunk el a várva várt Tihanyi templomba. Felkerültek viszont a könyveink a polcra, beleértve azokat is, amelyek eddig dobozok mélyén lapultak. Fogyott a szennyes ruha, teregettünk a fregolin, a nagyszobában, még a padláson is. Ónos eső esett, így behoztunk az udvarról minden maradék dobozt.

Február 3, hétfő: Reggel hatkor keltünk, hiszen indulni kellett az óvodába! Erzsó teljesen be volt sózva, Roni is meglehetősen izgatottan szedte össze a benti alvós cuccot, a tornacuccot, a fogkeféket, a papírokat. Lekapartam a jeget az autóról, valamivel nyolc óra után elindultak felfelé. A pályázatot határidőre szépen leadta az intézet. Ez volt az első munkanapom Tihanyban, végleg véget ért Bécs. A nap persze papírmunkával telt. Misi csak néhány órát töltött a kiscsoportban, vicces volt a bécsi vegyes csoport után csupa kicsi között látni. Erzsó egész nap bent volt, nagyot játszott, tornázott, rajzolt, nagy volt a boldogság. Én este kimenőt kaptam, és betekertem Füredre, egyedül parkour-ozni. A Tagore sétányon a csillagok alatt tornáztam a padokon, ugráltam a szökőkút jeges kövein, egyensúlyoztam a padok jeges hátán, próbáltam emlékezni a bécsi gyakorlatainkra. Nagyon más volt persze, mint csapatban, de jól esett a tiszta levegő, a csönd, a Balaton.

Február 4, kedd: Erzsó megint belázasodott, Misi sem volt még jól, nem mehettek óvodába. Roni készre pakolta és takarította a nagyszobát. Szép lett, tágas és napfényes, új, de mégis otthonos. Estefelé Erzsónak felszökött a láza negyven fok  fölé, hűtőfürdőbe raktuk, amíg megérkezett az orvos. Az injekciótól nagyon sírt, de egy pillanatra abbahagyta, hogy udvariasan elköszönjön a doktor bácsitól, aztán folytatta tovább. Én siettem, hogy még elérjem este hatkor a patikát, aztán lezavartam a vásárlást, már csak esti mesére értem haza. Misi már jobban volt, csak az orra szörcsögött még mindig, viszont Jancsi köhögött, sokat ébredt éjszaka.

Február 5, szerda: Reggel megmondtam Roninak, hogy ha estére készre pakolja a konyhát, megnézek vele egy filmet. A konyha elkészült, Erzsó sokkal jobban lett, délután azért még az összes gyerek nagyot aludt.
Ezt a filmet néztük:
http://www.westwind-film.de/