Bárányhimlő...

   Hát igen, volt egy kisfiú a csoportban, aki azért nem jött el Misi zsúrjára, mert bárányhimlős lett. Gondoltam is rá, hogy elkaphatta, bár nem játszott a kisfiú közvetlen közelében. Azért az aktuális védőoltását elhalasztottam a lappangási idő végéig, amikor még gondolkoztam ezen, aztán - két hét nagy idő, el is felejtkeztem a lehetőségről. Így eshetett meg, hogy a lappangási idő vége felé vendégeket fogadtunk, nagyon-nagyon remélem, hogy nem kapják el. Szombat-vasárnap voltak itt, Misi első pöttyei kedd este jelentkeztek, meglátjuk...

   Tehát Misi. Először még örült is neki, hogy túlesik a betegségen, aztán védettséget szerez, és többet nem veszélyezteti. Nincs nagyon rosszul, csak hőemelkedése van néha, és nagyon viszket a sok kiütése. Tényleg sok van neki, szerencsére az arcán kevesebb, és nagyon hősiesen igyekszik nem vakarni. Néha ficereg-táncol, alig bír mit kezdeni magával a viszketéstől.

   A kicsik felváltva örülnek neki, hogy itthon van, és féltékenykednek, hogy most még eggyel több gyerek akar az ölemben ülni. Oszi egész nap mászik utánam, és térden állva nyújtogatja felém a kezeit, hogy vegyem fel. Jancsi mondogatja, hogy "szeetnék a öedbe üüüni", de ketten persze nem akarnak elférni. És ennek a tetejébe Misi, főleg, amikor megy fel a láza... Akkor csak nálam jó, olvasunk, beszélgetünk, de egyedül ülni vagy feküdni nagyon nem akar.

   Én még bírom. Nagyon jól esik kikerülni a pörgésből egy-egy percre: jeget hozni a Balatonból a színváltós kisautóknak, vagy megvarrni Erzsó jelmezét a holnapi farsangi bulira, megszökni verset írni szintén Erzsónak.

Ez csak a kész ruha, amit hordhat majd később is, alsószoknyás, körszabású. Majd jönnek még rá virágok, hogy "jelmezesebb" legyen. Tavasztündérem...

   Nagyon élvezem a tavaszias időt, nehéz, hogy Misivel nem szabad most sokat kint lenni... De Jancsi kint volt egyedül vag egy órát, ez is valami. Süssön csak a nap! 





 

És befagyott - csak nem eléggé

  Ez a hétvége végre megint igazi vendéglátós-korcsolyázós-téli szépséges programokkal volt tele.

   Péntekre Andris intézeti korizást szervezett, miután ellenőrizte a jég vastagságát, recsegését, szerkezetét. Már délután elkezdett készülni, főzött forralt bort, kikészített laptopot és hangszórókat a zenéhez, fényfüzért a part szélére. Kicsit lassan indult be a dolog, a megbeszélt időpontban csak a mi családunk és még egy lány volt ott, aztán érkeztek még többen. A jégre csak mi merészkedtünk ki a négy gyerekkel. Élmény volt, teljesen sima, átlátszó jég, alattunk mélyn, de nagyon tisztán láthatóan a kövek, Andris alatt halrajok riadtak el. Távolabb még volt nyíltvizes rész, de attól nagyon tűvolmaradtunk, a parttól csak max. 10 métert csúsztunk befelé. Este fáradtan, de nagyon "ne menjünk még, olyan jó volt"-hangulatban ráncigáltuk be az amúgy már megfagyni készülő csapatot.

  Szombaton szokás szerint balettra indultunk Erzsóval. A reggel kicsit sietős volt, mert mindketten hajat mostunk, és mert a nagy falióránk sietett negyed órát - ez kellemes meglepetés volt, mikor az autóba ülve rájöttem, hogy innentől nem kell sietni. Míg Erzsó balettozott, én gyorsan bevásároltam, mert a múlt keddi vásárláskor még nem tudtam, hogy vendégeket is hívunk majd. Közben otthon Andris a fiúkkal fogadta a korizni érkezőket: Papiékat, Motáékat, nagynéniket és nagybácsikat.
Erzsóval töprengtünk, hogy hazaszaladjunk balett után gyorsan, hogy találkozzunk még velük, vagy menjünk el ebédelni külön, vegyük meg a farsangi jelmez anyagait, és aztán induljunk csak haza. Végül siettünk inkább, és nagyon jó volt látni mindenkit.
   Amikor az ajtón beléptünk, azzal fogadtak, hogy "képzeld, Béla beszakadt!" Aznap hideg is volt, előző nap már koriztunk is sokat, teljesen meglepődtem. Tényleg beszakadt, rendesen, vízbeesősen? És igen. Gyorsan megkapaszkodott, és ki tudta várni, amig a partról besiettek a kikészített pallóval, és kimentették. Onnan még haza kellett korcsolyáznia. Remélem, az ijedelmen kívül nem lett más baja, nem hallottam azóta, megfázott-e, vagy teljesen ép bőrrel megúszta - a jeges Balatont...

  Korán egyedül maradtunk, vendégeinknek már háromkor el kellett menniük. Erzsóval és Oszival gyorsan megvásároltuk az anyagokat, magának választotta, nagyon szép lesz. Otthon aztán legnagyobb sajnálatomra, de teljes egyetértésben úgy döntöttünk, hogy Andris vigye ki Erzsót korizni, a kisfiúknak elég volt a délelőtti - őket én fürdessem meg addig! Közben sűrű pelyhekben hullott a hó, de hideg is volt, vékony is voltmég a hóréteg, jót csúszkáltak rajta. A fiúk pedig vígan lubickoltak, már Oszi is stabilan ül-áll-négykézlábol a kádban, nagyon jókat játszottak.
  
   Mire mindenki ágyba bújt, megérkezett Fegyi és Zsófi. Vacsoráztunk, beszélgettünk, az esti kenyér kelegetett, de mire kisült, már mind aludtunk, ébresztőórával keltem fel hozzá. Nagyon jó este volt, úgy szeretem ezeket a barátokkal beszélgetős békés estéket!
   Másnap a tihanyi templomba mentünk misére, mert ott a kiskápolnában meleg van. Udvariban jobb, mert együtt lehetünk bent a templomban, igazáb részt vehetünk a szentmisén, de most ez is jó volt, és reménykedtünk, hogy szánkózni tudunk majd hazafelé. Sajnos addigra a havat letolták az útról, meleg is volt, ragacsos volt a hó. Itthon "gyors" ebédfőzés: a fánk nem készül el pár perc alatt, de nagyon finom volt. Délután Andris megnézte a jeget, és végül a két naggyal és Fegyiékkel felmentek a Belső-tóra, ahol még biztonságosan lehetett korizni. A gyerekek nem voltak túl lelkesek, nehezebb a latyakos, havas jégen. De a hétvége nagyon jó volt, örülök, hogy jutott ilyen jeges élmény is idén is.

Hol is hagytuk abba?

Például szerintem azt meg sem írtuk, hogy Roni elkezdett balettozni. Meg Erzsó is, újra. Veszprémben találtak egy helyet, szombat délelőttönként. Így a hétvégéink megváltoztak, kevesebbet mozdulunk ki, (vagy máshonnan nézve többet): reggelitől ebédig én vagyok otthon a három fiúval. Volt már, hogy a piacra mentünk ilyenkor, vagy nagyot játszottunk a kertben, olyan is volt, hogy kitakarítottam, vagy elmosogattam. Roni ki van azóta cserélve. Itt éppen indulás előtt, már dresszben, de még nadrágban. Először Erzsó táncol egy órát, addig Roninak van egy kis ideje egyedül egy igazi városban, ahol például igazi boltok is vannak. Aztán Roni táncol kettőt (1 óra balett, 1 óra spicc-cipős önkínzás), addig Erzsó olvasgat meg rajzol. Aztán még fél óra lazítás-nyújtás, arra Erzsó is megint beáll, és büszkélkedik a szertornás lazaságával. Utána jönnek haza.

Aztán nem írtuk meg azt sem, hogy autónk lett. Nagyon sokat tanakodtunk ezen a dolgon, szerettük volna fenntartani a biciklis szokásainkat, szerettük volna kivenni a magunk részét a párizsban elhatározott klímacélok megvalósulásában, de ugyanakkor sok időt spórolunk vele, és most anyagilag befér. Papiék Daciáját kaptuk meg, ezúton is hálásan köszönjük. Már "belaktuk", sokat jártam, jártunk ezzel az autóval akkor is még, amikor nem volt a miénk. Nagy terveink vannak vele.

Így könnyen lehet Erzsót hozni-vinni tornára, nem probléma felugrani Budapestre, és a szakadó esőben vásárlás sem jelent már gondot. Tihanyon belül továbbra is igyekszünk a biciklit használni.
Aztán azt sem írtuk meg, hogy volt nekem születésnapom is, még november elején. Kaptam Ronitól egy olyan sátrat, amit fák közé lehet kifeszíteni a levegőbe, mint egy slackline-t. Zseniális dolog, késő ősszel nem kell a földön ülni/feküdni, nincs szükség vízszintes vagy száraz felületre, és ráadásul elképesztően kényelmes. Azóta már kétszer aludtam is benne.

Aztán azt sem írtuk meg, hogy Erzsónak szülinapi bulija volt, még az is valamikor novemberben. Nagy nyüzsgés volt, itt volt vagy nyolc gyerek, hárman itt is aludtak. Játszottunk velük mindenféle klasszikus regnumi játékot, nagyon élveztük, hogy végre egyszer elég gyerek van nálunk ezekhez, nekik meg persze minden játék új, amihez háromnál több gyerekre van szükség. Volt persze torta, meg ajándékok, de a csúcs talán az lehetett, hogy világító pálcikákból karkötőket csináltunk nekik, és így lehetett táncolni a sötét nagyszobában. Nagyon nagy buli volt. A zenét én kevertem, de ők választották: a többség magabiztosan mondja, hogy mit kell beírni a youtube-ba és ott hányadikra kell kattintani, hogy a kedvence szóljon. De jaj annak, aki olyan zenét próbál berakni, ami nem éppen ebben a szezonban volt divatos, hanem mondjuk tavaly: biztos, hogy a gyerekek meg sem mozdulnak rá.

A lányok Erzsó ágyában, a harmadik emeleten

Talán ez a kép adja a legjobban vissza a buli hangulatát

Misinek épp most a múlt héten volt szintén szülinapi bulija, hasonló forgatókönyvvel, még a tánchoz is ragaszkodott, habár ezúttal nem volt glowstick, meg ottalvás sem. Fotó nem készült, akkora buli volt :~)
Az ilyen gyerekzsúrok már csak azért is jók, mert egy-egy kedves szülő itt marad segíteni, meg beszélgetni, amire máskor ritkán nyílik alkalom. Bevallom, már gondolkozom a következő ilyen alkalmon, függetlenül bármilyen szülinaptól.

Aztán elindult az advent, gyereknapon annak rendje és módja szerint koszorú készült, és összeírtuk, hogy ki mit szeretne ebben az időszakban. A gyerekek is javasoltak mindenféle bátor és kedves ötletet, éjszakai sétát csillagnézéssel, hajnali misét, kedves rokonok-barátok látogatását, bécsi utazást, ilyesmit. Utólag meglepő, mennyire sok teljesült ezek közül. Ilyen sem volt még: Mamáék lejöttek egy napra, és mi Ronival kettesben beülhettünk egy kávézóba, és mustfröccs meg süti fölött napra és órára megterveztük a karácsony előtti időt, beoszthattuk és rangsorolhattuk az összes vágyunkat, és úgy vágtunk neki az adventnek, hogy minden fel volt írva egy papírra. A papír persze pillanatok alatt elveszett.

December elején meghívtak Dániába két napra előadni. Sokat töprengtem, hogy elfogadom, de mivel ez volt az első olyan meghívásom, ahol mindent fizettek a meghívók, meg a téma is érdekesnek ígérkezett, elvállaltam. Pedig decemberre enyhén szólva összetorlódtak a határidők. Dánia fantasztikus, főleg persze karácsony előtt, és a kisváros, ahol a szeminárium volt, nagyon barátságos és vidám hangulatú annak ellenére, hogy modern és semmi sincs agyondíszítve. Kivéve a szállásomat, egy ottani turistaszállóban - meglepően passzolt az aktuális hangulatomhoz.

A kép a szállásomat ábrázolja. Komolyan

Jó volt kicsit kidugnom az orrom Tihanyból és bedugni a nemzetközi tudományos életbe megint. Van egy szép viking múzeumuk is, ezeréves, iszapban megmaradt hajókkal és rengeteg felvétellel mai bátor emberekkel, akik ugyanolyan hajókat építettek és behajózták velük a világot. Nekik ez olyan lehet, mint nekünk a lóról nyilazás, de valljuk be, azért nyitott fahajókon szelni az óceánt heteken keresztül keményebbnek tűnik.
Hazafelé a reptéren és a repülőn is dolgoztam, volt egy nagyon szoros leadási határidőm, ráadásul pont azon a héten, két hétköznapra kaptunk egy kedvezményes üdülési lehetőséget Zalakaroson. Oszit vittük magunkkal, a többi gyerek el volt adva. Így nyilván nem volt tökéletesen pihentető a dolog, de egyszer legalább kialudtuk magunkat és volt idő szusszanni egyet a karácsonyi rohanás előtt. Utána még gyorsan leadtam megint egy pályázatot, és kezdődött a szünidő. Vasárnap közkívánatra kiszaladtunk Bécsbe szalmában ugrálni a karácsonyi vásáron, meg halakat nézni. Az autó jóvoltából egy nap alatt megjártuk oda-vissza. A plébánián még mindenki emlékszik ránk.

Fogytak a napok karácsonyig. Lezajlott az iskolai és az óvodai karácsonyi ünnepély. Misi büszkén és nagyon fegyelmezetten elmondta a hosszú verset, amivel az ovis műsorra készült. Erzsó is szépen szerepelt. Lassan el tudtam szakadni a munkától, lassan elkészültek a mézeskalácsok és habkarikák. Misi szülinapján, 22-én nagy vendégség volt, jó volt sokan együtt lenni, de még a karácsonyi rokonjárás előtt. A szülinapjára egy saját íróasztalt kapott (Erzsónak már van, amióta iskolás), ehhez viszont át kellett rendezni a nagyszobai könyvespolcot, és vele együtt a fél nagyszobát. Meglepetés, tehát a szülinap előtti éjszaka; nem kis feladat, tehát hajnali fél háromig. 23-ára rendrakás volt kitűzve, persze a gyerekek eleinte unatkoztak, tengtek-lengtek, velünk akartak játszani. Aztán megbeszéltük, hogy ha időben elkészülünk, akkor felmegyünk az óvárba még este csillagokat nézni, kiosztottuk, hogy ki milyen robot (felmosórobot, söprőrobot stb.) és mindent ragyogó tisztává varázsoltunk. A végén Erzsó a fürdőszobatükröt mosta, Misi a kádat, én a WC-t, és közben karácsonyi takarítós mesét mondtam. A csillagok szépek voltak, mint mindig.
Így jött el a karácsony.
Délelőtt kaptam egy kis időt Ronitól, hogy az ő ajándékát barkácsoljam. Délután felmentünk a három naggyal az apátságba a pásztorjátékra. Erzsó akkor tekert fel először biciklivel az apátságig. Misi és Jancsi hősiesen, pisszenés nélkül végigülték az előadást, pedig sokat nem láttak belőle, és a szomszéd gyerekek őket is próbálták rávenni a nyüzsgésre. Mire leértünk, már csak ünneplőt kellett venni, és valamilyen mesével elütni az időt, amíg csilingelnek az angyalok. Tavaly azt meséltem a gyerekeknek ilyenkor, hogy Apapi és Mihály bácsi hogy karácsonyoztak a munkatáborban, és milyen szép karácsonyuk volt; idén azt meséltem, hogy Nagymama édesapja hogyan karácsonyozott az első világháborúban, az oroszokkal békességben együtt.. (((tavalyelőtt a murányi gyerekekből meséltünk, de az még Bécsben volt..)))

Csilingelés, mennyből az angyal, csillagszórók, izgalom. Megérkeztünk.
Misi éjfélig egyfolytában technic-legót rakott össze, Erzsó vég nélkül játszott az új fejtörő játékaival, Jancsi és Oszi ámultak-bámultak, nézték a karácsonyfát. Roni borlevest főzött (Jancsi segítségével), illatos citromos hal és kacsasült készült, ez utóbbi azért, hogy legyen valami, amit a gyerekek szeretnek.

Készülnek a karácsonyi finomságok

Szép fokozatosan, nagyság szerint kerültek ágyba a gyerekek, Roni is aludt egy kicsit, aztán Erzsóval és Misivel felmentünk az éjféli misére (az új bicikliutánfutónkkal - hurrá!) ahol mindketten elaludtak a karunkban.
Másnap Erzsó a betlehem figuráival játszott (kb két éves kora óta minden karácsonykor ez a program), részletekben szóról szóra elmondva a karácsonyi színdarabot, amit előző nap láttunk.

És végiglátogattuk a rokonságot, amennyire lehetett, megkaptuk az ilyenkor szokásos megfázást (még sosem jöttünk haza egészségesen karácsonyi rokonlátogatásból), de az egész hála a Daciának meg sem kottyant. Külön jól esett, hogy a poharazás nagy részét megspórolhattam magamnak, hiszen vezettem.

Légifotó az asztalról

Szilveszterre Réka, Vince és Zsiga jöttek hozzánk. Fondü-vacsora készült, habcukorkát pirítottunk gyertyák fölött, társasoztunk, beszélgettünk. Másnap reggel Roni is csatlakozott az immár hagyományos újévi csobbanásomhoz. A tavat vékony jég borította, szitált a hó - fantasztikus volt!

Komoly újévi elhatározásaink vannak. Én például mostantól mindennap 9 és 5 között dolgozom, viszont előtte 8 és 9 között van egy óra, ami az enyém. Ilyenkor sétálni, madarászni, fotózni, gondolkozni szoktam, és nagyon élvezem Tihanyt. A minap például rétisast láttam. Aztán próbálunk újra tornázni reggel. Erzsó saját vekkerre ébred, és ha időben kibújik, lezuhanyozhat reggel. Misit minden délután hazahozzuk az oviból. Jancsit és Oszit próbáljuk leszoktatni az éjszakai ébredésről.
Meglátjuk, milyen év lesz.

PS: úgy érzem, tartozom az igazságnak azzal, hogy miért is nem írtam blogot annyi időn keresztül. Nem volt egy könnyű időszak. Ami engem illet, nevezhetjük ezt burnout-nak, teljesen normális év végi fáradtságnak, sötét függönynek, lelki szakadéknak, fejem fölött összecsapó hullámoknak, vagy ilyesmi. Sok volt a bizonytalanság, a hiábavaló várakozás, a tornyosuló határidő, a nyitott kérdés, a pörgés, a zaj. Kevés volt az idő, a csend, a bátorítás, a belső meggyőződés, a külső (szakmai) támogatás. Próbáltam jól csinálni a feladataimat és nem törődni a többivel, persze ez kevés, pláne egy családnak. Most azt hiszem, túl vagyunk a nehezén.