2018. január 21., vasárnap

Dánia, Dánia

Megint Dániában vagyok, megint egyedül. Amikor az egész család kint töltött itt két hónapot, utána abban maradtam a tanszékkel, hogy félállásban dolgozom nekik egy évet, és nagyjából kéthavonta két hétre rendszeresen ide is utazom. A tihanyi munkám is megvan még persze, csak halasztottam egy évet a projekten, amin otthon dolgoznék.
(A Hamburgi állomás a vonatablakból, 90°-al elfordítva)

Ez a negyedik ilyen utazásom, ha a tavaly májusit is beleszámítjuk (ami még az ösztöndíjamból volt). Általában vonattal megyek, úgyhogy már pontosan tudom, hogy mit kell enni a RailJet-en az étkezőkocsiban, hogy Hamburgban hol a legjobb pék és melyik plázában van már reggel fél kilenckor jó wifi, hogy az Aarhus-i repülőtéren olcsó a masszázsfotel és hogy hol kell visszakérni a pénzt, ha késik a vonat. Gondolom, nem mi vagyunk az egyetlen magyar család, ahol valamelyik szülő külföldön (is) vállal munkát, mégis sokat tanakodtunk, hogy elvállaljuk-e ezt a rengeteg távollétet egymástól. Végül azt határoztuk el, hogy két hétnél tovább egyvégtében nem akarok Roni és a gyerekek nélkül lenni. Két hét rengeteg idő.
Most éppen egy régi kis dán téglaház padlásszobájában üldögélek, vasárnap délelőtt van, ráérek. Roni pont egy hete vitt ki a füredi vasútállomásra, és pont egy hét múlva szállok majd ki a vonatból Budapesten. Már egy hete, hogy nem nyitom ki a szemem reggel fél nyolc elõtt (nem úgy, mint otthon, ahol háromnegyed hatkor csörög a vekker), hogy nem olvastam esti mesét senkinek, hogy egyedül reggelizem és vacsorázom. Máskor ki szoktam használni ezeket a napokat arra, hogy többet sportoljak, és futni járok a tengerparton, de most pár nappal indulás előtt összeszedtem egy ijesztõ térdszalag-húzódást judo-edzésen, és muszáj pihentetnem, amennyit csak lehet. Szóval egyedül vagyok, ennek az összes jó és rossz oldalával.
Téli reggel az Aarhus-i kikötőben

Ilyenkor nyugodtan lehet tizenkét órákat dolgozni és nagyokat haladni cikkekkel, adatfeldolgozással, pályázatokkal. Ja igen, szerdán leadtunk egy nagy pályázatot. A "nagy" azt jelenti, hogy 2014 óta dolgozunk rajta, tizennégy különbözõ intézménnyel és céggel egyeztettünk, tárgyaltunk, és a leadási határidő elõtt egy órával sikerült eljutni oda, hogy a pályázati anyagot beszorítsuk az előírt harminc oldalba. Leadtuk, meglátjuk.
Ilyenkor nyugodtan lehet akár két teljes napot is, hogy apróra átnézzek egy 50 × 115-ös táblázatot. Azzal foglalkozunk itt Dániában, hogy a növényzet és a terep lézerszkennerrel mért tulajdonságai hogyan függenek össze a növényzet fajgazdagságával és az ezt befolyásoló tényezőkkel. 50 távérzékelt változó, 115 mért természeti adattípus, 5750 korrelációs együttható. Valami rövidít a dolgon, ha sorba rendezem őket Excelben és csak az erősebb összefüggéseken gondolkozom el, de azért így is időt igényel, az ilyesmit nem is lehetne a reggeli iskolába vivés, az otthon ebédelés és a gyerekekkel edzésre autózás közé beszorítani, azt hiszem. És az ilyen aprólékos munkákból egészen jó felfedezések lesznek. Mert például ki gondolta volna, hogy a kaszáspókok fajszáma szépen korrelál a lombkorona szintjeinek számával? Vagy hogy a csigák gyakorisága, az éjszakai hőmérséklet és a növényzet levélsűrűsége ennyire szép összefüggést fog mutatni? Logikus, utólag, de előre, tervezett kísérletben nyilván meg sem próbáltuk volna összehasonlítani ezeket a dolgokat.
Ezzel a táblázattal töltöttem az elmúlt 3 napomat

Van a tanszéknek egy biciklije, azzal közlekedem. Néha esik az eső, néha esik a hó, néha sétálok egy kicsit a tengerparton, magamba szívom a csöndet. Általában együtt ebédelünk a kollégákkal, akik a világ minden tájáról jönnek. Nagyokat szoktunk beszélgetni. Új-Zéland, Románia, Spanyolország, Amerika, Thaiföld. Néha hosszúakat telefonálunk Ronival. Számoljuk a napokat.
Ilyenkor hálás vagyok, hogy ezek a két hetek csak ideiglenesen jelentik azt, hogy elsősorban a munkámról szól az életem és egyébként teljesen szabad az időbeosztásom, nem köt semmi sehova. Jól esik nagyokat aludni, meg éjszakába dolgozni, de közben nagyon, nagyon, nagyon hálás vagyok, hogy otthon egy egész család vár rám. Még két ilyen utazás van hátra. Legfeljebb három.