Költözés, előtte pakolás, utána pakolás, mosással dombnyi lemaradások, mindennapi feladatok szemérmetlen tologatása... Próbáltam átvészelni ezt a nehéz hónapot, amiben minden lehetséges nehezítő tényező benne találtatott - kivéve a legrosszabbat, Andrissal ugyanis nem vesztünk össze 2-3 óránál hosszabb időre egyszer sem. De Karácsony, műtét, gyerekbetegség több is, felnőttbetegség, mert az vele jár, és a hazatelepülés - mondhatom, elég volt.
Andris pedig segített. Sokat. Amikor csak itthon volt. Vagyis kis idő alatt minél többet. Számítottam is rá, vártam nagyon, hogy hazaérjen, hogy vagy a gyerekeket vagy a háztartást pár percre átvegye. Pedig tudtam, hogy fáradt, beteg, túlhajtja magát. De máshogy nem ment.
Andris múlt csütörtökön megpendítette, hogy olyan jó lenne PIHENNI, amikor hazaér. Olvasni, zenét hallgatni, egyedül ülni a nagy, puha fotel ölelésében. Mondtam is neki, hogy amint rendezem itthon az állapotokat biztosítok neki erre időt, amennyit kíván. Aznap pakoltam ki az utolsó dobozt, tudta Ő is, hogy ehhez már nincs sok hátra, csak a takarítás. A hálás pillantásokat bezsebeltem, aztán jött a hétvége. Amit leírni is fárasztó volt, átélni méginkább, Andrisként átélni sem lehetett könnyebb. És segített újra, ahogy szokott.
Aztán vasárnap már olyan jól nézett ki a csapat, Andris is aludt egyet, amíg és sütöttem, gondoltam, ez már döfi, PIHEN! És aznap tényleg kevesebbet segített. De közben figyelt.
Aztán jött a hétfő, Misi csak délelőttre maradt az oviban, de azalatt kitakarítottam. Délután a fiúkkal hármasban mentünk fel a faluba Erzsóért. Fáradtan, de igen élénken értek haza, próbálták rendbehozni Misi esőáztatta, sáros kisautóit - újabb felmosásra késztetve engem.
Amikor Andris - munka és Parkour-edzés után - hazajött, szó nélkül kezdett segíteni, csak jóval később kapcsoltam, hogy mi is történik. Megköszöntem neki, hogy annak ellenére így segít, hogy megbeszéltük, ilyenkor pihenhet. Dörmögött valamit az orra alatt, hogy látja, hogy szükség van rá, mit is tehetne.
Én pedig újra elhatározom, hogy most, amikor a nagyok már délutánig óvodában vannak, mindent, de mindent bele fogok zsúfolni az időmbe fél 4-ig! Amikor hazajönnek, velük fogok játszani. Amikor Andris hazajön, egyszerűen nem fog munkát találni magának. Ó, de jó is lesz! Kezdem is!
Hogy meddig fog tartani ez az ideális állapot? Nos, minden nappal nyerünk, és remélem, sokáig...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése