Főleg képek

Ez a kép még karácsony után készült, Erzsó "zarándoklatra" indította a betlehem figuráit, Vatikánba. Csodálkozva hallottuk, hogy mennyi énekre emlékszik az andocsi zarándoklatunkról, ami még nyár végén volt. Jancsi furulyázott.

Ez szintén Erzsó műve, mindenféle állatok és egyéb furcsa jószágok jöttek a Betlehemi istállóba, befeküdtek a Kisjézus mellé a jászolba, gyötörték az ökröt és a szamarat, de nagyjából jól viselték magukat.

Amikor pedig a karácsonyfa már eltűnt (kb. két héttel ezelőtt), csak Erzsó állatai maradtak ott, mindegyik a Betlehem valamelyik szobrának a helyén. Biztosan az angyalok voltak..

Tegnapelőtt, kedden kivettem egy nap szabadságot, Mamács eljött hozzánk vigyázni a gyerekekre, mi meg az ő autójukkal felmentünk Pestre kettecskén. Minden bizonnyal utoljára szabadultunk el így a baba előtt. Elmentünk a klinikára, ahol a kistestvér születni fog, Ronit megvizsgálta egy nagyon kedves és gondos doktornő, megmutatták nekünk a szülőszobát meg az újszülött osztályt, minden nagyon professzionális és bíztató volt, nyoma sem volt a kórházakra amúgy jellemző feszült, rohanós légkörnek. Jó volt békén beszélgetni a váróteremben meg az autóban. A kiságy már itt áll a mi ágyunk mellett, a babaruhák kimosva és összehajtogatva, lassan eljön a pillanat. Eközben Tihanyban a gyerekek a kikötői játszótéren biciklizek, motoroztak, most már Jancsi is tud:

Gyereknap tegnap egy olyan gyakorlattal kezdődött, amit a parkour-jóga edzésen tanultam: mindenki kapott egy szem mazsolát, amit nagyon alaposan megvizsgáltunk. Megnézegettük, megszimatoltuk, meggyűrögettük, a fény felé tartottuk, csukott szemmel éreztük a súlyát a tenyerünkön. Aztán bevettük a szájunkba, ízlelgettük, óvatosan megharaptunk, és amikor már nagyon-nagyon örültünk neki, akkor végül lenyeltük, és megbeszéltük, hogy milyen volt a mazsola. Az ennivaló volt a gyereknap témája, arról beszélgettünk, hogy mi honnan jön, mennyi idő alatt nő meg, ki dolgozik vele, mennyit utazik, amíg ideér. Melyik ételből mi lesz a testünkben, mit szeretünk, mi nem ízlik, miért eszünk néha mégis olyat, ami valakinek nem ízlik.

Végül egy kép a ma esti bevásárlásról:

Talán vége a betegségnek

Nagyon hosszú két hét volt, de holnap, ha minden igaz, mindkét gyerek megy óvodába. Én már kezdtem megszokni, hogy itthon vannak, nekik is jó volt sokat játszani egymással és Jancsival.
Elmaradtak a szokásos útjaink, Erzsóval a hétfői szertorna, Misivel a csütörtöki bevásárlás, Jancsival az ovis körök, viszont nagyon igyekeztem minden nap legkésőbb vacsorára hazajönni.
Voltak jó dolgok, amikre máskor nincs lehetőség: Roni névnapján például, ha már nem tudtam sem ajándékot, sem tortát szerezni (Füreden nincsenek normális boltok és hétfőn minden cukrászda zárva tart), végül az lett, hogy a három (beteg) gyerekkel becsoportosultunk a konyhába rácsos linzert sütni, amíg (beteg) Roni végre alhatott egy kört a nagyszobában. Nagyon ügyesek és kedvesek voltak, semmi nem ömlött ki, nem volt veszekedés, én pedig végig semmihez nem nyúltam, csak mondtam nekik, hogy mit hova öntsenek, kenjenek, gyúrjanak. Finom lett.

Aztán, amikor Misit sehogy nem lehetett rávenni, hogy fújja ki rendesen az orrát, a grammra pontos konyhamérlegen lemértünk egy tiszta papírzsepit, nullára állítottuk, és Misi nagyon igyekezettt, hogy minél nagyobb számot mutasson a mérleg a használt zsebkendőre.

Aztán, amikor szombat reggel elértem, hogy ne keljenek fel az ágyból, és "nővérkének" szólítsanak, ha kell nekik valami. Vagy egy órát szabotőröztünk (ez egy bonyolult kártyajáték) a felső ágyon velük, amíg Jancsi aludt az alsó ágyon Misi alvósállatai között, egészen addig, amíg ki nem mentem a konyhába valamiért, és a két nagy torka szakadtából kiabált utánam, hogy NŐVÉRKE!

Aztán, amikor a múlt heti gyereknapon Roni arról beszélgetett velük, hogy mi a különbség az igazság, a mese, a vicc, az ismeretlen és a hazugság között, és mindhárom gyerek figyelt és gondolkozott.

Jó volt egyedül vásárolni, kicsit többször kimozdulni a házból biciklivel, mint máskor (azért a vérvételt sajnos nem tudtam Roni helyett elintézni, de a leletért holnap én megyek), rossz volt látni, hogy Roninak egy perce sem volt arra, hogy feküdjön és gyógyuljon. Aztán még erre is lehetőség nyílt: Mamács lejött másfél napra, elszórakoztatta a három gyereket, Roni legalább addig gyógyulhatott, pihenhetett valamennyit.

Tegnapelőtt és tegnap pedig Bécsben voltam. A parkour-os barátaim közül az egyik jóga oktató, és szervezett nekünk egy külön bejáratú edzést szombat délelőtt; ha már ott voltam, benéztem a tanszékre is beszélni a jövőbeli cikkekről és pályázatokról. Nagyon örültek a régi kollégák, emlegették, hogy milyen jó volt az őszi kirándulásuk itt Tihanyban, szőttünk terveket, kaptam olvasnivalót.
Hazafelé a vonat (a csilli-villi Railjet) késett egy órát, Gizi és Tomi, (Erzsó keresztszülei) vártak rám Kelenföldön, és jöttek hozzánk a hétvégére. Hozták magukkal a vaságyat, amiben már Erzsó, Misi és Jancsi is aludtak újszülött korukban, sőt még a dédapjuk is, így egyszerre sokkal konkrétabb lett, hogy jön a kistestvér. Jancsit szemlátomást szép emlékek fűzték az ágyhoz, bele akart mászni, Erzsó és Misi pedig mindketten elmagyarázták, hogy mennyire várják a kistestvért.
Erzsó (átszellemülten): "-Amikor megláttam a kiságyat, és eszembe jutott, hogy mindjárt jön a kistestvér, rögtön a Jóisten szeretetére kellett gondolnom"!
Misi (vicceskedő hangon, de hozzám bújva): "-Tudod, Papa, mondtad, hogy van olyan, hogy valaki örömében sír. Mikor behoztad a kiságyat és a kistestvérre gondoltam, én majdnem sírtam örömömben!"
Hát mi is nagyon örülünk, csak jó lenne valamennyi idő, amikor készülhetünk, rendbe rakhatjuk a babaruhákat, kialhatjuk magunkat, megtervezhetjük rendesen azokat a napokat, és lehetővé tehetjük, hogy bármikor megérkezhessen, elmagyarázhatjuk a gyerekeknek újra és újra, hogy mi fog történi.
Addig még le kéne adnom egy cikket, egy másik cikknek a bírálat utáni változtatásait, és két pályázatot. Addig még ki fog derülni két nagy pályázatomról, hogy nyert-e (bármelyik nyer, fenekestül felfordul az életünk).

Még egy hét oviszünet

  Ma voltunk kontrollon orvosnál. Erzsót elvileg már küldhettem volna óvodába a múlt csütörtöki vizsgálat alapján, de a hétvégén neki is volt egy rosszabb napja, így inkább megnézettem még ma is. Nekem már nem volt energiám meghallgatni a tüdejüket otthon, de tartottam is tőle, hogy nem változhatott olyan sokat, mert köhögnek továbbra is, kicsit szebben, kicsit kevesebbet ugyan, de alapvetően ugyanaz a kép. És a hallgatózási lelet is. Erzsó beállt a sorba, mindhárom gyerek érdesen légzik, a fiúk kicsit sípolnak. Antibiotikumot váltunk, valami mást kell kiírtanunk, mint amire eddig szedték. Én persze nem kaphatok mást, kismamáknak nehezebb a gyógyszerelés, amit bevehetnék, az gyakorlatilag ugyanazt a spektrumot fedi, és a gyógynövényekkel is jobb kicsit enyhébbnek lenni ilyenkor. Marad az inhalálás, meg a pihenés, ami persze nem könnyű három gyakorlatilag egészségesnek mutatkozó, unatkozó, de lakásfogságra ítélt gyerekkel. Persze sokkal jobb ez így, mintha nagybetegek lennének, legalább aggódnom nem kell.

  

Évkezdés...

   Nem is emlékszem, volt-e olyan az előző félévben, hogy minden gyerek egyszerre lett volna beteg, és ráadásul én is. Nagy bajuk szerencsére nincs, csak köhögnek, de azt úgy, hogy nem küldtem őket óvodába. És jól tettem, mert Misi be is lázasodott, de köhögésen kívül neki sincs panaszkodnivalója, nem fáj semmije. Annyira egyikük sem beteg, hogy nyugton legyen, itt pörögnek, és várják a szórakoztatást, én meg próbálok mindenkit szépen ellátni, meg háztartani, és közben ugyanolyan félárbócos vagyok, mint ők. Tegnap voltam igazán rosszul, szerencsére mára sokkal jobb. A fő oka a hasamban növekvő baba, aki tegnapelőtt éjjel úgy döntött, hogy csak a bordáim alatt jó neki, ezért nem kaptam levegőt, csak ülve, és nem tudtam aludni. Reggelre fájt a torkom, és a nemalvás miatt persze, hogy nehéz volt minden. Mára kialudtam magam, és csak a torokfájás maradt, meg a gyerekektől elkapott köhögés.

   Andrisnak ma csoportértekezlete volt, szerencsére kicsit jobb hangulatú, mint amire számított. Sok dolga lesz ebben a hónapban, cikkleadás, pályázatleadás is vár rá, a megadott határidők miatt is mindennek készen kell lennie, mire a baba megérkezik. Közben pedig még mindig várjuk a tavaly beadott pályázatok eredményeit, imádkozunk értük nagyokat. Kicsit idegőrlő már ez a sok várakozás, nekem személy szerint a baba is épp elég lenne.

   A hétvégén Réka, Vince és Zsiga voltak a vendégeink, akiket persze nagyon vártunk, és meg is érte a várakozást, mert megint nagyon jó volt velük. Szombaton ebéd után az apák elmentek parkourozni Füredre, a gyerekekkel meg elbicikliztünk-motoroztunk a kikötőparki játszótérre, jó ötperces táv, de legalább kimozdultunk. Jancsi most először ment kismotorral, még félig húztam, mert kicsit lassú, rá kell még éreznie a gurulásra. Egyelőre leginkább sétál két lába közt a motorral, meg ugrál vele lelkesen. Este beszélgettünk, Nichtlustig-társasjátékoztunk. Vasárnap mise után gyorsan készre sütöttük a kacsát, ami addigra szépen megpuhult már a langyos sütőben, ebédeltünk, aztán nekik menniük kellett.

Gyors gyógyulást az enyhe tél minden áldozatának!

Az év első napjai

   Nagyon szép, és egész békés Karácsony után nyakunkba szedtük az utakat, és végiglátogattunk szinte mindenkit. Akit nem sikerült, arra még annál is nagyobb szeretettel gondolunk!
Vonattal mentünk, egyre jobban szeretjük. Ezúttal Székesfehérvárig egy a megszokottnál sokkal modernebb, utastársunk szerint eredetileg metrónak épített szerelvényen mehettünk. Volt babakocsis hely, német nyelvű bemondó, dobozban rántott hús (erről mi gondoskodtunk, nem a MÁV), a nagyobbaknak Varró Dániel Maszathegye, amit Andris olvasott fel, a legkisebbnek egy ugyanakkorka kislány, akivel boldogan játszottak. Fehérváron beültem Jancsival a fűtetlen bicikliskocsiba, és megkértem, hogy aludjon. Budapesten ébredt, amikor áttettük az értünk érkező autóba.
   A sok látogatást most nem írom, le, de nagyon jó volt találkozni Veletek, a nagyok élvezték a Diótörőt az Operában, a Rékáéknál töltött éjszaka megint nagyon jó volt, a társasokhoz hozzá sem jutottunk, annyi beszélgetnivalónk volt.
 

    
   Aztán még volt pár békés napunk az óvoda kezdetéig. Erzsó kicsit megfázott, így Andris Misivel kettesben ment korcsolyázni a pár napra befagyott Belső-tóra. Vasárnap a nagy szélben sárkányt eregettünk, Misi elröptette egy fa koronájáig, Andris bogozta le halált megvető bátorsággal. Mi Jancsival szélárnyékba menekültünk, és pitypangbóbitákat fújtunk. Hétfőn Andrissal és Jancsival bebicikliztünk Füredre vásárolni, hazafelé elkapott a havas eső, kicsit megfagytunk.

   Azóta megint dolgozós-óvodás-szertornás hétköznapok vannak, nekem furcsa Andris nélkül itthon, de legalább finomakat főzök neki, valahogy jobban ráérek, mint amikor itthon volt. Tegnap fektetés után kisétáltunk megnézni a gyönyörű jeget, jó volt kicsit kettesben kimozdulni.
   Ma voltam 33. heti ultrahangon, kis kerekfejű a baba, mindene rendben. Nem lesz nagy, de a többiek sem voltak. Hazafelé a biciklim pedálja egyszercsak nem forgott tovább, de sikerült rájönnöm az okára, és megoldottam. Szerencsére azelőtt, hogy sikerült volna valakit elugrasztanom segíteni, kicsit ciki lett volna, ha már nincs is gond, mire odaér. Ma egy kicsit nehéz napunk volt Jancsival, csak a kezemben nem sírt, én meg nem bírom, nem is akarom egész nap cipelni, úgyhogy sokat méltatlankodott. Két foga jön, más baja elvileg nincs, de ez pont elég is neki, ahogy elnézem.
 Jól esett egyedül biciklizni a hidegben...