Gyorsan pörögnek a hetek.
Hétfő: kezdődik a hét, biciklivel megyünk iskolába-oviba, viszonylag üres a hűtő, ki kell pihenni a hétvégét. Ilyenkor nagyon jól esik a minden reggel nyolc és kilenc közötti sajátidőm (újabban kilencre járok dolgozni és ötkor kikapcsolom a gépemet és jövök haza), bicikli van alattam, bárhova el tudok menni. Különórák nincsenek, Roninak takarítós-mosós nap, eltűnnek a hétvégi programok nyomai. Hétfő este Füredre járok lelket ápolni, az intenzíven gyerekezős hétvégék után jól esik egy este, amikor már ágyban vannak a gyerekek, mire hazaérek.
Kedd: reggelire az utolsó gyümölcsöket is meg lehet enni, kedd a bevásárlónap, Roni hoz majd frisset. Misinek alvós állatokat kell csomagolni, ilyenkor torna van, előtte bent alszik az oviban. Sokáig lehet dolgozni délelőtt, Roni kicsit később ad ilyenkor ebédet, mint más napokon a vásárlás miatt. Kedden vannak hétről hétre az intézeti projektvezetői értekezletek, lassan megszokom a gondolatot, hogy hozzászólhatok ahhoz, ami az intézetben történik, de azért elég sok idő rámegy.
Szerda: Erzsónak torna (oda autóval viszi egy osztálytársának a mamája), Misinek foci, ezért nem lehet biciklivel menni az iskolába. Gyalog, vagy tandemmel, vagy a két nagyot az utánfutóba rakva, kedvem és vérmérsékletem szerint. Ha gyalog, akkor a sajátidőm az ovinál kezdődik a hegy tetején, tegnap például a Kiserdő-tetőn voltam madarászni. Már virágoznak az ibolyák, az első mandulafák, nagyon szép minden. Roninak szerdán van a tücsökzene, ilyenkor találkozik a többi tihanyi kismamával, vidáman szokott hazajönni, Jancsi és Oszi pedig kellőképpen elfáradnak. Szeretem nézni, ahogy a nagy fekete biciklin az utánfutóval elhúz az intézet előtt. Szerdán sokszor pénzügyeket kell intéznem, ha valamit hétfőn kérvényezek, akkor keddre van meg az aláírás a főnökeimtől, és szerdán viszem a számlát a GH-ra. Hála Istennek már nem nekem kell vinni Erzsót tornára, Misit pedig az egyik főcimborájának a mamája szokta lehozni foci után, ilyenkor le is ülnek nálunk beszélgetni, a gyerekek meg vígan eljátszanak (kb. pont Misi-Jancsi-Oszi korúak). A szerda emiatt gyakran később végződik kicsivel.
Csütörtökön Erzsó szintén nem biciklivel megy, mert aznap is van torna. Ezek az iskolába-óvodába menős körök jó alkalmak arra, hogy kicsit beszélgessünk a gyerekekkel. Már nincs annyi feszültség a reggelekben, mint tavaly télen, szinte szívesen indulnak el. Misi ilyenkor már kora délután hazajön az oviból, van, hogy Ronival tudnak egy kicsit ketten játszani vagy olvasni, amíg a kicsik még alszanak.
A pénteket már mindannyian nagyon várjuk, ilyenkor már reggel azzal lehet ébreszteni a gyerekeket, hogy ez az utolsó munkanap a héten. Erzsó boldogan teker fel a biciklijével, Misivel van idő besétálni az oviba rendesen és egy-két szót váltani a többi szülővel, mielőtt nekivágnék a félszigetnek. Nagyon fontosak ezek a reggeli egy-egy órák nekem, így már történik valami jó, már kint voltam a természetben, mielőtt dolgozni kezdek. Csak egy használható templom kéne nagyon, ahol le lehet ülni imádkozni-gondolkozni; ilyenkor márciusban még hideg van ahhoz, hogy kint üljek le, hacsak a fák közé feszítős sátramban nem (arra is volt már példa).
Pénteken már én is kicsit hajszoltabban dolgozom, amit a héten el kellett volna intézni, arra még pénteken hátha jut idő, energia, de aztán három-négy óra felé már fogynak a kollegák az épületből, és ötkor nekem is végleg kicsöngetnek. Pénteken az este kicsit ráérősebb, másnap nem kell korán kelni (amúgy háromnegyed hatkor kelünk, ami rettenetes), ilyenkor van, hogy előkerül egy film, ölbe vesszük a laptopot és wasabis chipset eszünk az ágyban (csak a gyerekek meg ne tudják).
Szombaton sem teljes a lazaság azért, legkésőbb nyolckor fel kell kelni. A lányok balettcuccba öltöznek, fésülködnek, sminkelnek, összepakolnak, én nagy reggelit terítek, aztán bepattannak a Daciába és irány Veszprém. Fiú-lány szombat. Ilyenkor fiús játékokat játszunk (bunyó, párnacsata), fiús ételeket főzünk (ami úgy kezdődik, hogy felvágjuk a hagymát, elkezdjük pirítani, aztán kitaláljuk, hogy mit rakunk még bele. Misi minden alkalommal vigyorogva, jóízűen megeszi), fiús zenéket hallgatunk és beszélgetünk róla (pl. Misinek ez az új kedvence, persze videó nélkül), aztán ők lefekszenek aludni/csendespihenni, és nekem is van egy kis időm, mielőtt a lányok megjönnek, kipirulva, kecses léptekkel és kezdődik a hétvége.
A bárányhímlő óta mindenkinek van egy új képessége: Erzsó megszerette az iskolát, pedig nagyon fáj a szívünk a napközis tanítónéni után, akinek a kutató férje kapott egy rangos külföldi ösztöndíjat. Misi elkezdett cserfes lenni: ő, aki korábban nagyon ritkán szólalt meg, most beszél, beszél, beszél, sokszor még Erzsón is túltéve. Elmondja, hogy mi volt focin, elmondja, hogy milyen távirányítós autót vagy rakétát talált ki, ami "nagyon durva lenne", elmondja, hogy mit csinált Oszi vagy Jancsi, vagy a vásott ovis cimborái (sose ő :~), beszél, beszél, beszél.
Jancsinak fantasztikus szókincse van. A mássalhangzók még eléggé összevissza vannak, de nagyon választékosan beszél, és udvariasan is. Kérem szépen, köszönöm, szívesen, sajnálom, minden mennyiségben.
Oszinak kinőttek az aktuális fogai, nem akar pépet enni, felnőtt táplálékot kap, kenyérkatonákat, tányérban zöldséget (amit kézzel pakolhat a szájába), joghurtot, ilyesmit. Babaételről többet szó sem lehet.
Hát ilyenek a hétköznapjaink.
