Indulunk haza!

Összeszedtem az egyetemről a számítógépemet, az irataimat, a kavicsaimat, visszaváltottam az üres gyümölcsturmixos üvegeket. Ma én hoztam a sütit a délutáni kávéhoz, beszélgettünk kicsit a kollégáktól, elköszöntünk. Otthon Roni már két napja pakol és takarít, takarít és pakol. Mostanra már csaknem minden cuccunk az autóban van (beleértve Oszi dömperét, Misi távirányítós motorcsónakját, Jancsi kisbiciklijét, és egy teregetőállvány), a lakás pedig átadásra alkalmas tisztasági szintet ért el. Holnap irány Billund, holnapután még egy utolsó kör legolandban, aztán vár minket a hálókocsis-autószállítós vonat. Jancsi azt mondta, hogy ő nem akar legolandban aludni, mert utálja a legó-ágyat. Mert az kemény és bütykös. Elmagyaráztam neki, hogy nem lesz kemény és bütykös. Erzsó és Misi is rengeteget segítettek - tulajdonképpen Dánia egyik nagy eredménye, hogy már nem háborodnak fel, ha arra kérjük őket, hogy segítsenek valamit a ház körül.
Jó volt itt. Kiléptünk a hétköznapokból, de mégis hétköznapokat éltünk. Volt lehetőségünk újragondolni a napjainkat, és úgy élni, ahogy jónak tartjuk. Most haza kell vinni mindazt a szépet és jót, amit kaptunk, és folytatni kell otthon. Vár a Balaton.

Ez még a világítótorony belsejében készült

A nagy utazás

Most van az utolsó dániai hétvégénk. Egy itteni kollégám még a múlt hétvégére meghívott minket, hogy járjuk be együtt Dánia vad északnyugati részét, a mostani napokat meg arra tartalékoltuk, hogy visszamenjünk még egyszer a kedvenc helyeinkre.
Közben bent az egyetemen is szalad az idő, mennek a számolások, szövődnek a tervek. Tartottam nekik egy három napos lézerszkennelés-fejtágítást, meg illendőképpen megünnepeltük Szent Patrik napját egy ír kocsmában. Szombaton ennek megfelelően nem indultunk túl korán, és azért a túlsó, nyugati part messze van. Klitmøller egy kis álmos halászfalu a nyugati parton, ami arról híres, hogy ott vannak a legjobb hullámok Dániában, sőt talán egész Európában az a legjobb szörfözős hely, már persze, ha valaki bírja a hideget. A szörfösök "cold hawaii" néven emlegetik ezt a helyet, Geoff kollégámmal, aki amúgy angol, és Aalborgban lakik, azt beszéltük meg, hogy ott találkozunk a tengerparti parkolóban. Kb pont egy órát késtünk, hála Szent Patriknak, aztán rögtön le is szaladtunk a kavicsos tengerpartra, ahol találtunk egy óriási döglött tarisznyarákot, meg ment a szokásos kavicskeresés, és közben a tekintélyt parancsoló hullámokon kezdő hullámszörfösök (!) gyakoroltak, persze állig neoprénben.

Cold Hawaii közepes szélben

Reméltük, hogy ott a faluban meg tudunk ebédelni, de nagyon tél van még, minden zárva volt. Végül a szomszéd kisváros bevásárlóközpontjában találtunk egy késdobáló jellegű olasz vendéglőcskét, ahol mindenki jóízűen belakmározott. Geoff azt mesélte, hogy itt északon ezek a bevásárlóközpontok játsszák a főtér szerepét, mert szabad ég alatt nem nagyon lehet amúgy időt tölteni. És valóban, volt itt könytár, közösségi terem, boltok, vendéglők, mindenféle, de valahogy minden kicsit furcsán, hiszen egy Isten háta mögötti dán kisvárosban voltunk.
A városka fölött a legnagyobb második világháborús erőd, amit a németek építettek, ki van rakva egy óriási (380 mm-es !) ágyúcső, egy szintén nagyon tekintélyt parancsoló orosz ágyú (sokat néztem, hogy miért ilyen ismerős, aztán rájöttem, hogy régen a Citadella előtt állt egy ilyen), amit persze szintén a németek használtak, sőt, be lehetett menni a régi bunkerekbe is. Az egyikbe pénzért, az szépen ki is volt építve, a másikba ingyen lehetett bemenni, abban nem volt világítás. Volt nálunk egy szál mobiltelefon, úgyhogy az utóbbiban néztünk körül. Meg lehetett nézni a régi kisvasutat is, amivel a lőszereket hurcolták, a gyerekeket leginkább az érdekelte.

Az orosz ágyú belsejében

A kisvasút most már békés célokat szolgál

Belógtunk a bunkerbe

Már kezdett esteledni, de még Aalborg fölött kiszaladtunk egy domboldalba, amin egy régi viking temető van. Hajó alakba rendezett nagy kövek jelzik a férfiak sírját, körök az asszonyokét, az egész domb a fjordra néz, itt volt a viking hajók gyülekezőhelye a tavaszi hadjáratok előtt...
Szép volt a naplemente.
Geoff-ék házában nagy vacsorát kaptunk, letettük a gyerekeket, beszélgettünk még egy pohár bor mellett, aztán reggel hasonlóan bőséges reggeli után indultunk Skagenbe. Skagen Dánia északi csücske, a leghidegebb, legvadabb rész. Itt az első úticélunk egy óriási homokdűne volt, ami arról nevezetes, hogy nem is nőnek rajta növények. A jó meredek homokfalon lehetett csúszkálni, hemperegni, ugrálni, bukfencezni, amíg Jancsi át nem fagyott, szegény. 

Den tilsandede kirke

Aztán kiszaladtunk egy templomhoz, amit régen annyira elborított a homok, hogy fel is hagyták, már csak a tornya van meg. Innen persze megint ebédelni mentünk, ezúttal egy elegáns, friss halas ételeiről nevezetes vendéglőbe, ezt is sikerült nagyobb baj nélkül megúszni, és már csak Grenen volt hátra, ami maga a csúcs, egy hosszú homokturzás-félsziget. Amikor itt kiszálltunk az autóból, már csípős szél fújt, ami nemsokára hóviharba váltott át, így nem sétáltunk ki a világ végére, hanem indultunk hazafelé. 

Ez már majdnem Dánia vége

Nem volt kedvünk az autópályához, a tengerparti kis utakon gurultunk haza. Roni navigált (tökéletesen), én élveztem, hogy nincs forgalom, és szép a táj. Láttunk rengeteg hajót, még jégtörőket is, utaztunk egy kompon, ami még a tihanyinál is kisebb, és jó sokat mozog a nagy hullámokon, késő estére értünk haza Aarhusba.

Én meg ilyet játszom

Ez számomra a dániai hónapok legjobb hozadéka. Jó, összemérhető azért a gyerekekkel való összemelegedéssel, az se semmi, hogy Andris boldog a munkahelyén, és ezt haza is hozza. A hétvégék is szuperek. De az, hogy elkezdtem rúdtáncolni, és megy, méghozzá jól, és haladok benne, fejlődöm, elfáradok, de egész máshogy, mint otthon a gyerekekkel, igen, ez nagyon jó.

Andris nagyon kérte, hogy legyenek fényképek rólam, ma megkértem az egyik lányt, hogy fényképezzen. Ezek alapfigurák, igazából nem kell hozzájuk sok. De örülök, hogy már mennek. Persze lehetnék erősebb, meg lazább is, de ez alakul, a nekem járó izomlázat mindig hazahozom. 

Ringkøbing - Papa, ez volt eddig a legjobb tengerpart!

És néhány teljesen átlagon felüli nap

Az úgy kezdődött, hogy Mama és Papi eljöttek minket meglátogatni ide a messzi Dániába. Rengeteg jó dolgot csináltunk együtt.

Vigyáztak a gyerekekre, amíg Roni táncolt. Meg hoztak nekünk rengeteg kincset otthonról, többek között egy új fényképezőgépet!

Egyértelmű, nem? Mama minion, Papi ógörög, Misi "nagyon gonosz ember", Jancsi túrórudi, Erzsó hópihe, Oszi mackó, Roni macska.

Meg farsangot ünnepeltek velünk, mert azt a gyerekek nagyon sajnálták kihagyni, és két évvel ezelőtt is ki kellett hagynunk, amikor Oszi született. Fánkot ettek, jelmezt vettek, mulattak. Meg elutaztunk Koppenhágába, hogy kiváltsuk az ellopottak helyett az útleveleinket a konzulátuson. Itt már a komp is nagyon izgalmas volt.

Ez egy katamarán komp, négy emelet magasan vannak benne az autók, mint egy óriási parkolóházban, ahol nincsenek emeletek, csak fel- és lehajtók, azon állnak az autók, mindegyik ott, ahol épp elakad. És valami hajmeresztő sebességgel megy, csak úgy porzik a víz előtte-utána.
Elintéztük a hivatalos papírmunkát, aztán mentünk vissza Roskilde városába, ahol egy viking múzeum van. Valamikor az ötvenes években itt találtak öt viking hajót a tengerfenéken, nagyjából egyben. Kiásták és összerakták őket, meglepően sok darabjuk megmaradt. A dánoknak a vikingek olyanok, mint nekünk a honfoglalók-kalandozók, úgyhogy gyorsan megépíttették a talált hajók replikáit, eredeti technológiával, és körbehajózták velük a fél világot. Ott állnak az új, de viking hajók sorban a műzeum előtt. Odabent vannak erről videók, meg fel lehet próbálni a viking kori ruhákat, meg be lehet mászni hajómodellekbe.

Be is másztunk.
Estére értünk haza, éppen hogy elérve a hazafelé vivő kompot.
A hét (egyik) fénypontja mindenképpen az a nap volt, amit nagyjából kettesben töltöttünk Ronival. Én reggel elintéztem a legsürgősebb dolgoznivalókat (utólag kiderült, hogy lett volna még bőven), aztán hazajöttem, és Ronival lementünk a városba. K E T T E N.

nem, ezt például nem vettük meg

Ez viszont elfogyott

Ilyen nem volt már hónapok óta. Sétáltunk kézenfogva, néztük a várost, bementünk egy-két boltba, megebédeltünk egy steakes-hamburgeres helyen, bekukkantottunk a templomunkba (gyerekek nélkül, húha!) megnéztük a híres múzeumot a tetején a szivárványszínű üveg galériával, ahonnan szép (ámde furcsa színű) kilátás nyílik a városra.

Igen, az ott a kompunk! A szín pedig az ablak miatt van.

Aztán siettünk haza, Roninak kezdődött a rúdtánc. Papiék közben a Randersi trópusi állatkertbe vitték a gyerekeket, tengeri tehenet meg barátságos majmokat nézni. Jó dolgunk van.