2014. április 29., kedd

Gyerekruhák halomban

Helyzetjelentés kedden 14:31-kor
   Andris elment egy hétre. Mit is tehetnék, elfoglalom magam. Már nagyon bosszantott a padláson dobozokban, zsákokban, zacskókban tengődő, és a bécsi évek alatt összekeveredett gyerekruha-tömkeleg, elhatároztam, hogy rendezem soraikat. Ehhez pedig ideális egy pár olyan nap, amikor Andrist nem zavarja a hegy a szoba közepén. Mert nem látja. Akár éjszakára is körülbástyázva maradhatok. De ma és holnap van csak időm, mert aztán itt a május 1., ami szünet, ami biztosítja itthon a gyereksereget, és esőt mondanak, tehát használnunk kell majd a nagyszobát is.

  Most ott tartok, hogy a megrendelt szépen csukható kartondobozok felét összeraktam, és a padlásról a dobozok stb. felét lehoztam. Nehezíti a helyzetet, hogy Jancsi szörcsög, ettől nem alszik olyan jól. A padláson megzavartam egy darázsfészket, most félek visszamenni. És nem utolsó sorban munkások dolgoznak az udvarunkon, és bár természetesen tudom, hogy lehetetlen ellenállni a látványnak, amint dobozokkal szaladgálok fel-le, már egy csöppet zavar, hogy bámulnak. De már csak 5-6 kör... Négyre megyek az ovisokért. 
 (Folyt. köv.)
 

2014. április 23., szerda

Erzsó a nevelési tanácsadóban

   Múlt csütörtökön voltunk a vizsgálaton, de mintha hónapokkal ezelőtt lett volna...

   Reggel Andris gyorsan felvitte Misit az oviba, én pedig befejeztem a reggeli készülődést, utánfutóba csaptam a két másikat, és épp akkor indultam biciklivel Füred felé, amikor Andris is hazaért. Megbeszéltük, hogy majd utolér, csak felhozza a biciklijét a pincéből. De csak nem jött. Végül csak a füredi a közösségi háznál találkoztunk össze, ahol a vizsgálatot tartották. Más útvonalon jött, de úgy látszik, nem is volt sokkal gyorsabb, mint mi.
  
    A tanácsadóban kiderült, hogy az a néni (logodépus, fejlesztőpedagógus és pszichopedagógus egyben) fogja felmérni, aki a tihanyi oviban fejleszt, így Erzsónak nem volt teljesen idegen, ennek rögtön megörültünk, kicsit kevésbé izgult. Először engem hívtak be, Andris még az alvó Jancsit bogozta ki az utánfutóból. Erzsó addig kapott egy színezőt. Sajnáltam, hogy Andris nem tudott ott lenni, amikor el kellett mondani, miért is vagyunk itt, próbáltam képviselni az ő érveit is, persze nehéz, ha nem értünk egyet... A lényeg az volt, hogy tudjuk, hogy Erzsónk értelmileg kész már az iskolára, és Andris szerint ez nagyjából elég is, hogy menjen. A nehézségekhez felnő, megerősítik, még önbizalmat is meríthet a sikeres küzdelmekből. Én viszont féltettem, hogy kicsi testileg, sokkal kisebb, mint a többiek. Fél évvel-évvel fiatalabb, mint a többi iskolába induló, és bár magától beszédes, kreatív, határozott kislány, a nagyobbak között háttérben marad, hagyja magát irányítani. Egyébként is most értünk haza, rengeteg volt most a változás. Fáradékonynak is érzem még a napi 6 tanórához, ami várná.
A hölgy elmondta, hogy meg fogja jól nézni, de valószínűleg a szakvéleménye meghallgatása után mégis nekünk kell majd döntenünk.

   A következő órában a hat aznap vizsgált gyerek egyszerre ment be a szobába, ahol feladatokat kaptak, mesét hallgattak, amit vissza kellett mondaniuk, megfigyelték az egymásra és a helyzetre mutatott reakcióikat, viselkedésüket kortársak között. A hat gyerekhez hat vizsgáló tartozott, ők mind bent voltak.
   Én ezalatt elszaladtam vásárolni a közeli piacra, Andris maradt Jancsival, szépen megtízóraiztatta a szünetre kijövő Erzsót. Mire visszaértem, már egyedül őt vizsgálta Ida néni.

   Ezután Erzsó megint kijött, minket pedig behívtak megbeszélésre. Ida néni elmondta, hogy Erzsó csodálatos, okos, mindent tud, egy élmény dolgozni vele, de ő nem küldené iskolába. Még téveszti az irányokat - három ábrát kellett lerajzolnia, tökéletesen megtette, de fordított sorrendben szerepeltek a papíron. Kérdezte, van-e balkezes a családban, van, ennek itt a nyoma. A figyelme szóródik néha. Sokkal több minden van a fejében, mint amennyit egyszerre ki tud fejezni, ezért néha belezavarodik a mondandójába. Nagyjából ezek az objektív jelek arra, hog még kicsit éretlen. Meg az, hogy még nem kezd fogakat váltani, még babásabb az alakja.
   A szubjektívebb, de szintén nagyon fontos szempontok: legkisebbnek lenni az osztályban a fejlesztőpedagógus szerint önmagában teher, amit nehéz viselni.
   A jövő tanévben tovább emelkednek az óraszámok, az elsősök napi hat órára számíthatnak, ami rengeteg. A pedagógusokra egyre több, és nehezebben feldolgozható teher, követelmény hárul, amik miatt a leglelkesebbek is nehezen lesznek olyan türelmesek, kedvesek, mint ahogy az jó lenne. Talán ez is kisimulna kicsit egy év alatt.
  A következő osztálynak jobb lenne a tanítónője, nem is az elsős-másodikos, hanem a 3.-4.-es tanítók közt van hatalmas különbség.
   Andris felvetésére, hogy sikerélmény lenne, ha leküzdené ezt a feladatot, elmondta, hogy az iskolában a mostani rendszerben nincs olyan, hogy leküzdesz egy feladatot, és túl vagy rajta, szusszanhatsz. Egyre nehezebb feladatok jönnek folamatosan, újra és újra, egész általános iskola alatt, és nem is az elején fárad ki, akit kicsit korán küldtek, pár év alatt terhelik teljesen túl. Középszerűvé válhat egy kiemelkedően okos gyerek is, ha korán kapja a terhet. 
  Szintén Andris kérdezte, nem torpan-e meg ez a gyorsan fejlődő kislány, ha most visszatartjuk, nem "butul-e" a túl könnyű feladatok miatt. Nem, Ida néni szerint készül az iskolára, és az igazi start, amikor megindul, akkor lesz, amikor iskolába megy. Ha egy évvel később, akkor addig készül, és onnantól kezdi a "versenyt". Csak felkészültebben.
   A szavai közül közvetve, de egyértelműen kiszűrődött, hogy ahogy ő látja, jobban járnánk, ha nem Magyarországon taníttatnánk a gyerekeinket, ha erre módunk van. A mi földrajzi fekvésünk is alakul még, húz a szívünk Tihany és Bécs felé is. Jó, ha ez a kérdés is forronghat még iskolaváltás nélkül.

   Végül Andris mondta ki, hogy akkor hát maradjon. Nem volt meggyőzve, nem kapott olyan új érveket, amit eddig ne gondolt volna át. De elfogadta, hogy ha szerintünk jobb lenne Erzsónak így, akkor legyen. Nekem megkönnyebbülés ez a döntés, Andrisnak sajnos nem. Erzsó szeretett volna iskolába menni, de hamar megbékélt a még egy év játszással. Hazafelé cukrászdában ünnepeltük a nagy ügyességét, meg egyáltalán ezt a csodálatos kislányt.

2014. április 18., péntek

Rövidhír

Erzsó nem megy még iskolába, még egy évig óvodás kicsi lány marad. Majd leírom hosszabban is, milyen volt a vizsgálat. :)

2014. április 11., péntek

Elég biciklink van!

   Szombaton szüleim látogattak meg minket.
Kicsit nehezen indult a nap, Én takarítgattam, Andris kornyadozott, kicsit mindketten betegség-szélen voltunk.
A gyerekek persze elemükben voltak, mindhárman boldogan játszottak kint.

Amikor Mamácskáék megérkeztek, együtt megebédeltünk, a gyerekek pihentek kicsit, mi jót beszélgettünk, aztán kisütöttük, hogy ki szeretnénk mozdulni a házból. Mi már hónapok óta alig használjuk az autót, most Andris vetette fel, hogy voltaképpen elég biciklink van, hogy együtt elmehessünk Füredre. Papácska korábban sokat járt biciklivel, Mamács nem, de kedve neki is volt.
Összeszereltük a tandem-gyerekülés-utánfutó családi batárt, Mamácska megkapta az én segítő biciklimet, Andris régi biciklijén Papács indult útnak. Gond nélkül oda is értünk. 
 Füreden a mólón sétáltunk, fagyizáshoz hideg volt sajnos, de egy-egy krémtúrót azért tudtam adni az éheseknek. Aztán hazatekertünk. Itthon még volt egy kis idő játszani vacsora előtt. Jancsi Papácskával ismerkedett, jó is, mert május végén náluk lesz 5 napra.


 Az esti szellőztetés mindig nagy élmény, mindhárman kihajolnak levegőzni...
Jancsi poedig elkezdte lejegyezni rövid kis élete történetét.


2014. április 4., péntek

Tavaszi terepmunka

Ma végre megint kijutottam terepre.
A GPS már pöccintésre indul, megbarátkoztunk egymással. Most nem az erdőben kellett mérni, hanem nyílt területeken, és nádasban. Lesétáltunk a Belső-tóhoz egy geofizikus szakdolgozómmal. Nyári ludak úsztak a vizen, nagy gágogással menekültek, amikor közeledtünk. A nád szélén sorban álltak a kócsagok, bent a nádban egy egy rézsikló-pár menekült előlünk. Még nem voltak kint a szürkemarhák, sem az ürgék, viszont a zöld gyík hímek már nászruhát öltöttek és vígan napoztak a Kiserdő-tető szikáin. Szintén vígan napoztak ugyanott a törpe nőszirmok.

Igen, BIOLÓGUS vagyok!

Újabb aprók

Jancsi az etetőszékében ül, egy "könyvet" nézeget, ledobja a könyvét, ledobja a nyusziját.
-Jancsi, a nyuszidat vegyem fel?
-Ige!

Roni dédelgeti-bohócolja Jancsit:
-Jancsi, te édes kicsi baba! Nagyon szeretlek téged! Te is szeretsz engem?
-NEN!

Párbeszéd!

   Jancsi a hátamon utazott hazafelé, miután a nagyobbakat leadtuk az óvodában. Közben magyarázott, mostanában nagyon sokat gagyog. elkezdett kiabálni, hogy:
- Enni, enni!
- Jancsi, éhes vagy?
- Iden!
Ezen jól meglepődtem, mert az igent eddig nem mondta.
- Ha hazaérünk, kapsz banánt!
- Nenn!
- Akkor mit szeretnél? Almát?
- Iden! Ammm...

Felnő, nincs mit tenni, már el is kezdte... :)