Újra eltelt egy hét, és be kell látnom, nincs sok időm írni. Napközben a gyerekekkl vagyok, este pedig örülök, hogy Andris itthon van, vagy hogy végre csönd van, és hallom a gondolataimat.
Most viszont vasárnap van, a vacsorára szánt kenyér még kel, Oszi még alszik, a többiek játszanak. Megpróbálok végigmenni a múlt héten gyorsan.
Hétfőn délelőtt szerettem volna bevásárolni, de nem sikerült, mert mire a négy gyereket felöltöztettem, és kipateroltam a lakásból, összeszedtem a szatyraimat, és magam is nekiindultam, bizony kiment a fejemből, hogy autókulcs is kellene. És hogy az autókulcson rajta lengedezik a lakáskulcsom is. És ez az ajtó kívülről csak azzal nyitható, amihez nem vagyok hozzászokva. Szóval kizártam magam. Andrisnál volt kulcs, de ő dolgozni volt.Gondoltam, legalább megközelítem a munkahelyét a gyerekekkel, hogy csak kicsit kelljen kiugrania miattunk. Így elsétáltunk a kb félórányira fagyoskodó játszótérre, odahívtam Andrist, még szerencse, hogy telefon volt nálam. Amire jó volt ez a kis túra, az, hogy a téren találkoztam egy kedves magamfajta lánnyal, akinek egy Jancsiforma kislánya volt, és aki jól beszélt németül, mert amúgy Berlinben él. Vele lehet, hogy szervezünk még közös programot, nagyon kedves volt.
A gyerekek jót szaladgáltak, csak eléggé átfáztak, mert benti programhoz voltak öltöztetve. Hazafelé Jancsi sírdogálni kezdett. A tízórai volt az oka. Vagyis a hiánya. Jancsi nem hordoz magán túl sok felesleget, mondhatni az én fajtám ebben, és ha kifogy az energiából, sírni kezd. Nem hisztizik, nem ordít, csak folyamatosan sír. Az első falatig. Erre figyelnünk kell reggelente is, nem tolódhat a végtelenségig a reggeli lassan induló, hétvégi napon sem. Az egyetempark is labirintusos kicsit, az épületekben megbúvó komoly professzorok viszont lesben állnak, és kikopognak a gyerekeknek, műanyag kengurukat, vagy csak hatalmas mosolyokat mutogatva. Szóval prof itt, átjáró sehol, a gyerekek, akik már jártak itt, csak arra emlékeztek, hogy valami parkolóban bukkantak elő - ugyanis az egyetemi épületek alatt kell kijutni egy alagúton, de jól elrejtették a bejáratot. Közben Jancsi sír, Oszi egyre nehezebb a karomban.
No, azért végül csak hazaértünk, az ebéd gyorsan elkészült, a kicsik aludtak egy jót. A vásárlás viszont még hátravolt, és időre vissza kellett érni, hogy Andris eljusson parkourra. És előtte a lakásba, aminek a kulcsa ugyabár nálam volt.
A bolt a plázában van, ahol a már leírt benti játszótér , vagyis a "Majomház" csábítgatja a gyerekeket. Erzsó és Misi végül kikönyörögték, hogy vásárlás alatt már ott játszhassanak, sőt, Jancsit is magukkal vitták. Kicsit aggódtam, hogy sírás lesz, vagy hangoskodni fognak, esetleg összetörik magukat, de, gondoltam, üsse kő, gyorsan elintézek mindent egy gyerekkel, nekem is kényelmesebb. No igen, az egy gyerek, vagyis Oszi már tökéletesen értette, hogy miből marad ki, és hangosan tiltakozott: "Ém is jáccani Erzsóval, Misivel, Jancsival, akajoook!" Ezt hajtogatta végig. De legalább én is hivatkozhattam erre, amikor valami megtetszett neki, én meg nem akartam megállni.
Csodák csodájára semmi bajuk nem történt, Jancsi is mosolyogva fogadott, gyorsan magukhoz vették Oszit, és szaladtak játszani. Volt még fél órám, üldögéltem, megnyugodtam, imádkozgattam békén. Erre jó, hogy nincs mobilnetem itt kint, se elegendő jó könyvem. Van helyette békém.
A gyerekeket kihorgásztam a játékok közül, a kabátokat, sapkákat rájuk húztam, könnyeket letöröltem, csomagokat és gyerekeket az autóban rögzítetem, indulás haza! Éppen időben!
Csakhogy ezúttal nem ott parkoltam, ahol szoktam, hogy a majomházhoz közelebb álljon az autó. Azt viszont nem tudtam, hogy több kijárata is van a parkolónak. Így simén, és magabiztosan kanyarodtam ki, csak azt nem értettem, miért nem otthon lyukadtam ki a megszokott kanyarok után. Sötét volt már, a házak mind egyforma sárga és vöröstéglás egyetemi építmények. Térképem nincs. Azóta sem sikerült szereznem, pedig több helyen próbálkoztam már. Rémülten láttam, hogy lassan rátérek az autópályára, gyorsan megálltam, és felhívtam Andrist. Azt hittem, már a lépcsőházban morgolódik, de szerencsére azzal vette fel, hogy jaj, mindjárt kikapcsol, és indul. Vagyis még internet is volt a közelében! Hurrá! Ez és ez az utca, hogy kerülök haza??? Sajnos nem találta. Jó, elindulok visszafelé, a kanyarok nagyjából még az eszemben. Kerestem egy értelmesebb utcát, és újra telefonáltam. Így is történt, és ezúttal el is magyarázta Andris, hogy hány kanyar jobbra, hány balra, és még Andris előtt hazaértem. Hétkezdésnek nem rossz...
A kedd délelőtt már nagy izgalomban telt, mert délután volt az első rúdtánc órám! Nagyon izgalmas, még sosem próbáltam. Ez csak egy próbaóra volt, ahol megmutatják, miről is van szó. Szépen odaértem, megtaláltam a bejáratot is, amit egyszer már kerestem, de akkor nem találtam.
Csak ketten voltunk az órán az edző leányzón kívül. Tanultunk párfajta forgást, kicsit másfajta felmászási technikát, mint amit iskolás korunkban - térddel kell tartani magunkat közben, hogyan tudok ülve megmaradni a rúdon nyújtott lábakkal, és végül kétfajta fejjel lefelé lógós gyakorlatot. Igazából minden sikerült, alig akarták elhinni, hogy ez az első órám. Boldogan, nagyon fáradtan értem haza, és két napig nem tudtam megmozdulni az izomláztól. De úgy éreztem, végre megtaláltam, ez az én táncom, izgalmas, szép, kell hozzá a jó mozgásom, de nem érzem magam olyan bénának, mint balett közben sokszor.
Hihi, a következő órán már haladóbbakkal voltam összedobva, nem jutott rám annyi figyelem sem, csak kapkodtam a fejem. De nagyon jó volt az is, nagyon szeretem.
Mi volt még? Pénteken nem jutottunk el az international klubba, mert beteg voltam, és nem akartam kimozdulni. Ez pont a rúdtánc órámig tartott, arra így is elmentem, sőt az utána következő flexy órán is maradtam.
A tanulás egyre jobban megy, csak a munkafüzetek ne lennének... Azokat is lenyomom a torkukon, de bármi, ami azokon kívül van, sokkal jobban érdekli a gyerekeket...
Ja, és megérkezett az első csomag Czirmos nagymamáéktól, nagy volt az öröm. Ráadásul kedvenc verseket is kapunk hangfelvételen, amit nagyon boldogan hallgatnak a gyerekek.
A hétvége leírását Andrisra hagyom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése