Jancsi 3 éves! Pünkösdvasárnap

  Pünkösd vasárnapján mosolyogva szaladt át a szobánkba Jancsi. A többiek még aludtak, de most ez sem volt baj, hiszen ő volt a Szülinapos! "Jó reggelt, ma vagy 3 éves!"- mondtam neki, mire rögtön kapcsolt, és nevetve válaszolta: "De hiszen én nem vagyok Boribon!" (hangzásra valahogy így: de iszem ém nem ajok ojion!)
   Az ünneplésre még várnia kellett, előbb misére mentünk. A reggelt megnehezítette kicsit, hogy a Pünkösdkor nálunk hagyományos kacsát el kellett juttatni a sütőig, Erzsónak ki kellett vasalni a remngeteg néptáncos ruházatot, és a haját is szépen be kellett fonni. Jó, azt minden reggel kell. Ráadásul zuhogott az eső,  vizes gyerekekkel pedig nem jó végigülni azt a másfél órát, a fellépőruhának is elég rosszul állt volna, ha vizesen lóg Erzsón. A misére mindig gyalog megyünk, mert egyrészt nagyon igyekszünk falun belül nem autózni - erre környezettudatos gyermekeink érzékenyek is, másrészt nem szokott parkolóhely lenni. Most viszont némi sakkozás után beláttuk, hogy ez az egyetlen száraz megoldás.  Igyekeztünk hát időben elindulni.
   Odaértünk, minden rendben. Még gyorsan megkértek, hogy olvassak Szentleckét. Ez az egyik kedvenc részem, ami már több évben is rám jutott, szívesen olvastam. Rengetegen voltak a misén. Az idő viszont továbbra is esős, viharos volt, így a gyerekek a mise végén nem tudták a táncukat a templom előtti téren eltáncolni. A templomban elénekelték, amit tánc nélkül lehetett, bemutatták a Pünkösdi kiskirálynét, aztán hosszas kivonulás után fogvacogva leszaladtak a művházba - a lányokon ugyanis nem volt kabát, nem illett volna a ruhához, mi is Teréztől kértünk kölcsön nagykendőt...
Majd teszek fel képet is, gyönyörűek voltak, de sajnos én nem készítettem, a telefonomat nem viszem misére, a fényképezőgépet pedig simán otthon felejtettem.

   Otthon a sütőben már előmelegedett a kacsa, félóra sütés hiányzott még neki, ami alatt elkészünk a barackos mártás és a köret is. Andris nagyon szeret terített asztalt fényképezni, úgyhogy ezt meg is tudom mutatni.

Ebéd után gyorsan elkészítettem az epertortát, addig Andris aludt, aztán ő csomagolta az ajándékokat, és én pihentem kicsit. Szombaton ugyanis Füreden voltunk az öregautó-kiállításon, aztán a Malackrumpliban vacsoráztunk, amit Erzsó egyik osztálytársának családja tart fönt, és nagyon ajánlom. Szaladgálós gyerekekkel ideális, nyári estéken szabadtéri mozi közben lehet vacsorázni, de most is nagyon élvezték. És későn értünk haza. Így alvás utén viszont egész frissen ünnepeltünk.

   Végre felébredt Jancsi is. "Ó, van torta! És ajándékok!"
Egy kis táblát kapott, egyik oldala fekete, másik oldala fehér, mágneses. Hozzá mágneses állatfigurákat. És egy járműves szögelős játékot. A nagyobbak rögtön neki is kláttak megmutatni, hogyan kell kalapálni, körberajzolni az állatokat. Közben csokit eszegettek. 

  Este pedig hatalmasat buliztunk az Apátság vendégfogadó épületében, a Porta Pacisban. Volt pörkölt, kis vicces színdarabok, néptánc, amibe  még Misi is beállt, pedig általában nem szereti, és egy egész jó zenekar, úgyhogy nagyot táncoltunk. Oszi levett a lábáról egy nénit, és egész este körülötte lófrált, meg az ölében ült, úgyhogy rá nem volt gondunk, Jancsi Terézhez csatlakozott, a nagyon hol táncoltak, hol kint másztak a sziklákon. Amikor már aggódtunk, hogy előbb-utóbb leesnek, kénytelen-kelletlen hazagyalogoltunk. A jajdefáradt gyerekek meglátták a csillagos eget, és nagyon szerettek volna még csillagászni menni, de már mi is túl fáradtak voltunk.

   Ma kirándulni mentünk volna, de végül itthon rendezgettük sorainkat. Misi elkezdett görkorizni tanulni, lelkes edzője Erzsó volt. Beüzemeltük az új diavetítőnket is, most pedig a gyerekszoba padlóján alszanak. Pedig nem ott hagytuk őket, az biztos...