Este nyolckor le voltak fektetve a gyerekek, Roni (jogosan) ki akarta pihenni a hétvégét, úgyhogy vízre tettem a kajakot és kieveztem a naplementébe. Gyönyörű szélcsendes idő volt, semmi viharjelzés, volt rajtam békaruha, vittem kabátot, telefont, lámpát, száraz ruhát. Abban maradtam magammal, hogy 9 órakor visszafordulok, lássuk, meddig jutunk. Áteveztem a főhercegi nyaraló előtt, végig a somosi strand mellett, ívben kerülve a horgászokat, hogy el ne vigyem a zsinórt. A Tihanyi Hajós Egylet mólóján öt kócsag állt sorban és szedegette a küszöket. Igyekeztem nem felzavarni őket, sokáig gondolkoztak, hogy veszélyes vagyok-e, de aztán egyenként felszálltak és áthúztak fölöttem. A kikötő túloldalán beeveztem a pusztuló nádas babái közé, hallgattam a békákat, igyekeztem nézni a víz alatt a nádtorzsákat, de már eléggé kezdett sötétedni. Szúnyogok sehol. Az UVATERV-Üdülőnek van egy kis strandja, a nádastól két kis kőmóló választja el, egyik oldalról már félig be is nőtte a nád, itt azelőtt még sosem jártam. Kanyarogva a nádszigetek között eljutottam a rév közelében lévő halászkikötőig, innen pedig a túlsó part felé vettem az irányt. Felraktam a kis gumis biciklilámpát előre a csomagra, hogy lássa a világ, hogy jövök, és célba vettem a szántódi móló fényeit. A félsziget túloldalán még világos csíkokat hagyott a naplemente.
Ahogy régen a Balaton-átúszásnál, időnként hátranéztem, hogy lássam, az északi part van-e közelebb, vagy a déli; elkerültem a hajózóút bójáit, igyekeztem nem menni a szántódi mólóhoz túl közel (bár a komp már nem járt), és nemsokára már tipikus déli parti nádas előtt jártam. Semmi nádpusztulás, egyenletes, de ritkább nád, az idei szálak alig lógnak ki itt még a vízből. Megtaláltam a szántódi kemping stégjét, megálltam, kiszálltam a hajóból, küldtem egy gyors SMS-t Roninak, akkor volt este 9. Felvettem a kabátot, elcsomagoltam a telefont, visszaültem a hajóba, kifordultam a vízre. Újhold volt, de az a ritka jelenség, amikor a vékony holdsarló mellett az egész korong halványan világít.
 |
| Ez a kép nem Tihanyban készült, de a hold nekem is ilyen volt |
Kinéztem a THE fényeit, de aztán gondoltam, rövidítek: fent volt a Göncöl, ki lehetett keresni a Sarkcsillagot (bár elég magasan állt), arra kormányoztam, egyenesen északnak. Egy örökkévalóságnak tűnt a sötét vízen, amíg feltűnt a déli, majd az északi pislogó-bója, a hajózóút határai. Amikor a holdat már eltakarta a félsziget, akkor bukkant ki a kivilágított apátság, és onnan már a tihanyi móló zöld lámpája is egyértelmű volt. Ha egy percre abbahagytam az evezést, a hajó lassan körbefordult velem: elvonult fölöttem a tavaszi ég, a Castor és Pollux, a Hattyú, a Corona Borealis, a füredi sétány, Siófok fényei, Zamárdi lámpasora, a félsziget parti útján világító gyufásdobozként elguruló utolsó esti Volánbusz. Mindkét part békái hallatszottak, több négy másodperces bagoly (füleskuvik) is szólt, amúgy teljesen csend volt.
Igazítottam az irányon, innentől a Sarkcsillag helyett a móló csúcsát igyekeztem a kajak orrán lévő kis lámpácska fölött tartani, még egyszer belehúztam, hadd csilingeljen a hajó. Egészen más, mint vitorlással, amivel az ember a szélre van bízva, és amivel egy ilyen csendes tavaszi estén tapodtat sem haladnék előre. A mólóhoz közelebb a parti szél fodrozta a vizet, már nem tükröződtek a csillagok, kezdett hűvös lenni. Ráfordutam az intézeti kikötőre, megkerültem a kismólót, fenyegetően magasodtak fölém a bent horgonyzó vitorlások. Koppanás nélkül a part mellé állotam, kivettem a kajakot. A mólón kollégák horgásztak, rögtön kaptam egy pohár pálinkát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése