Homokoztunk

   Régi volt a homok a homokozónkban. Fölötte egy kiszáradt fa, amiről folyton szakadtak le az ágak, beterítve törmelékkel a  terepet. Benne a házunk körül lebzselő 3-6 macska összes adománya. A gyerekek kezén, cipőjén, ruháján minden elképzelhető. Hányás, hasmenés, bélféreg. Elegem lett. További halasztgatás helyett felhívtam a gondnokot, hogy tud-e segíteni elszállítani a régi homokot, vagy mondja meg, hova tegyem, az újról gondoskodom. Nem tudom, hogy miért van ez, a női mivoltom hat rá így, vagy tőlem fél valamiért, esetleg csak a kedvemben akar járni, de míg Andrisnak ígérget, nekem első szóra és azonnal mindent megtesz. A válasz: "Még ma küldöm a három legjobb emberemet!" Így is lett. A kis utánfutós traktor kezdte elszállítani a homokunkat. A tengelye el is törött a nagy erőlködésben. Megjavították, estére üres volt a homokozó.

   Másnap levágták a száraz fa nagy részét, az üres törzs maradt csak, az már nem fog ránk dőlni. Közben a gyerekek figyelték a munkálatokat, Jancsi kapott is a fejére egy igazi narancssárga sisakot. A gondnok odasúgta, hogy azért csak írjam intézeti számlára azt a homokot, majd meglátja, mit tehet.

   Megérkezett az új homok is. "Majd pár nap múlva feltalicskázzuk nektek" - hangzott az ígéret. A pár nap eltelt, közben rengeteget esett, és várható is még folytatás. A homok ázott, folyt szét. De ma, ma a két kicsi bemászott az üres homokozóba, és amivel borítva visszatértek, azt többet nem akartam látni. Az üres homokozóban ugyanis még elásni sem tudták - vagy akarták - a macskák. Jó szomszédság...
   Szóval kaptam a telefont, és megkértem a gondnokot, hogy adjon kölcsön egy talicskát és egy pallót, hogy felhordhassam a homokot a 8 lépcsőfokon, aminek az alján várt a domb. Értem, hogy nincs kapacitásuk gyorsabban jönni, de nekem meg kivárni nincs... Húsz perc múlva ott voltak. Akkor már gyorsan beszerelték az új csapot a kádunkhoz, mert azt is megelégeltük, minden javítgatás ellenére csöpögött, a héten már csak fogóval lehetett elzárni. Jövő hétre ígérték a szerelést, most nem is kértem, de nagyon örülök, hogy ez is megoldódott.

   Ebéd után Misiért már úgy mentem, hogy elhatároztam, vele fogom felhorani a sok homokot. 30 mázsa homok volt, a dombot elnézve volt esély, hogy a kicsik alvása közben készen leszünk. Hazagurultunk Misivel - mert már ő is saját biciklin jár a hegy tetejére oviba. Itthon az első kérdése az volt, hogy keresgélhet-e jutalom-kisautót az interneten. Az utolsó hetek ovis napjait ugyanis nevelői tanácsadói javaslatra jutalompont-gyüjtögetéssel, és tízpontonként egy kisautóval tesszük elviselhetőbbé. Mert nagyon utálja. Illetve így, hogy pontot kaphat, már nem is annyira. Csak hát ez magunktól azért nem jutott volna eszünkbe, nem is tartjuk fenntartások nélkül jó ötletnek, jutalom nélkül is tudnia kéne normálisan viselkedni az oviban. Ó, és ez az egész titok ám, a többi gyereknek nem mesélheti el.
    Szóval nem. Nemet mondtam, napok óta esik az eső, most, hogy ragyog a nap, maradjon csak kint. Nagyon durcásan nézett, és jópárszor vissza kellett hívnom, amikor megpróbált besomfordálni mégis. Én pedig elkezdtem hordani a homokot. Persze nem akart segíteni. Sebaj, álldogálhat még az udvaron mérgesen egy darabig. Aztán mégis érdekelni kezdte a dolog, odaállt a palló mellé röhögni, hogy milyen viccesen tolom fel a megrakott talicskát. A palló elejénél csúszós sárfolt volt, a talicska homokostul biztos nehezebb, mint én. Szóval lendület kellett. Nekifutás, a sárfoltnál egy szökkenés, aztán minél gyorsabban fel a pallón, és már borul is a homok. Persze, Misi, lefele beülhetsz a talicskába. Aztán egy alkalommal lefordult a talicska a pallóról a lépcső felénél. Misi akkor már ugrott, hogy segítsen, együtt feltaszigáltuk a rakományt a lépcsőn. Aztán a homokdombon előre elhelyezett lapát is érdekelni kezdte, és hamarosan ott izzadt mellettem. Meg sietett, mert jöttek a viharfelhők. Azt pedig már így is tapasztaltuk, hogy az alsó rétegek mennyivel nehezebbek, áll bennük a víz. És kiderült, hogy ez jó móka. Még egy szeretlek is elhangzott, pedig Misi azt ritkán mondja - már csak azért is, mert Erzsó meg gyakran.  Misi az orra alatt dörmög ilyenkor: "Na, én is szeretem a Mamát, de minek azt mindig mondani? Akkor inkább hozok virágot, vagy rajzolok egy képet" Szeretetnyelvek...
   Szóval teljes elégedettséggel, és büszkén hordtuk a homokot másfél órán át. Aztán a legvégét Andris befejezte. Így is nyolc vízhólyag nőtt a tenyeremen. De megérte, mert Misivel rég nem töltöttünk együtt ennyi időt minden nyifogás, konfliktus, vagy "miért nem mást csinálunk" nélkül. Bejön neki a közös munka. Nekem is. Szeretem a Misit.