Teljesen normális péntek reggel, bemegyek dolgozni, megnyitom az e-mailjeimet, ma Roni viszi fel a gyerekeket az oviba, utána Jancsit a körzeti orvoshoz viszi, mert megint kicsit nehezen lélegzik. Írogatok, intézem a dolgaimat, csörög a telefon, Roni az.
-"Jancsit kórházba kell vinni, fullad, nem elég neki az itthoni inhalálószer. Gyere ki, indulunk Veszprémbe, te fogsz vele ottmaradni."
Kikapcsolom a gépet, szaladok haza, mire megérkeznek már hátizsákban vannak a cuccaim, Jancsi tényleg elég furcsán sír. Azt mondják, a hideg levegő jót tesz neki, hátihordozóba rakom, sétálunk a kikötőparkban, amíg Roni összerakja az ő cuccait.
Pattanunk az autóba, irány Veszprém, én az alvó Oszival várok a folyosón, amíg Jancsit megvizsgálják. Branült kap a kis kezébe, tényleg bent kell maradnia, minimum a hétvégére (hétvégén egyáltalán nem engednek haza senkit), egy szülő ott lehet, Roni szoptatja még Oszit, nyilván akkor én maradok. Elköszönnek, elmennek, mi ott maradunk, csend.
Egy kétágyas szobában mi leszünk a harmadik szülő-gyerek páros, gyors bemutatkozás, minimál kipakolás, nézzük az ablakból Jancsival, ahogy Roniék kiszaladnak a kórházból, próbálom Jancsinak magyarázni, hogy mi vár ránk. Még soha nem voltam szülésen kívül kórházban.
Pörögnek a fejemben a dolgaim, amiket pénteken el akartam intézni, cikkleadás, sajtóközlemény, pályázat - nincs gép, nincs internet, nem lehet haladni, dolgozni, megállt az idő.
Lényeg, hogy Jancsi jól legyen.
Jancsi jól van. A hatóanyagos inhalálószer szépen rendbeteszi a hörgőcskéit, gond nélkül kap levegőt, négy óránként kell inhalálni. Kézen fogom, sétálunk a folyosón, nézzük a falra festett állatokat, növényeket, Jancsi már a szokásos mosolygós formáját nyújtja, bátran odamegy a szomszéd ágyon tüdőgyulladásos kislány mamájához, kedveskedik neki. Roni röviden előkerül, egy nagy szatyor ennivalót hoz, de már megy is.
Ólomlábon múlnak a percek, az órák. Van egy nagy játszós szoba, óriási, majdnem tégla nagyságú fa építőkockákkal. Jancsi pillanatok alatt akkora tornyot rak belőle, mint ő maga, nagyon meg van elégedve. A kezét időnként hozza pusziért, ha a branült beüti valamibe. A háttérben valami bárgyú rajzfilm megy a tévében. Felemelem, nézegetünk ki az ablakon Veszprém háztetőire, lassan esteledik. Visszaviszem a szobába, pelenkázás, inhalálás, vissza a játszós szobába. Inkább csak üldögél az ölemben, lassan elalszik, vissza a szobába, lefektetem. Közben egy újabb szobatárs érkezik a mamájával együtt, így már nyolcan vagyunk.
Eltelik néhány óra, nővérváltás, újra inhalálni kell (elvileg négy óránként). Jancsi eleinte együttműködik, de aztán nem akarja, sír, kalimpál, kőkeményen fognom kell. Megizzadunk, elfáradunk, de amint már nem szorítom és lekerül róla a maszk, megint teljesen békés és mosolygós.
Beteszem a hálózsákjába, odaadom neki a nyusziját, elénekeljük az esti procedúrát úgy, ahogy otthon bármikor. Persze a szobában a négy gyerekből Jancsi az első, aki aludni megy. Nagyon kedvesen lefekszik aludni, de valahányszor megszólalok, felkel, ki akar mászni. Ha leteszem és én is fekszem, akkor ő is, nyitott szemmel, amíg el nem alszik.
Az ágy, a szoba a legszebb turistaházas emlékeimet idézi, de amúgy minden rendben van. Naplót írok, próbálok a magammal hozott távérzékelős könyvből olvasni, beszélgetünk a szobatársakkal. Éjjel Jancsit még kétszer kell ébreszteni, hogy inhaláljon, semmi kedve hozzá, küzdeni kell vele. Egyszer a nővér ébreszt és csak odaadja a készüléket, a másiknál már egy ideje hallom, hogy valaki, valahol sír, de csak nagysokára jövök rá, hogy ez Jancsi hangja a maszkban. Felkelek, segítek a nővérnek lefogni..
Reggel a szomszéd ágyon alvó kislány ébred előbb, Jancsi addig mosolyogva nézeget az ágyban, amíg én is fel nem kelek, akkor kikéredzkedik hozzám. Fölöltöztetem, enni kér, kap sajtot meg kiflit a zsákból, amit Roni hozott. Mire a nővérek behozzák a reggelit, már rég a játszós szobában vagyunk.
Az inhalálás is jobban megy már, az első tíz percet éneklés vagy mese mellett teljesen békén tölti, csak utána kezd tiltakozni. Odaadom a nyusziját, kicsit üldögél az ölemben, aztán maga fogja meg és rakja az arcára a maszkot, folytathatjuk, semmi sírás.
Ebéd után megérkezik Roni Oszival. Oszi frissen van megetetve, két és fél óra sétaidőt kapok, addig Roni van bent Jancsival. Felkapom a hordozót és irány a város.
[majd mesélek még, most reggel háromnegyed öt van és épp leadtam egy cikket megint]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése