Szóval megváltás volt, mikor Papi szombat este megérkezett. Ez már egy bejáratott dolog, vissza lehet nézni a bécsi blogunkon, akkor is jött segíteni.
Többször megállapították pl. Ronival, hogy milyen jól megférnek egy konyhában (ilyet nekem Roni sosem mondott még :~), a gyerekek (különösen Jancsi) nagyon oda vannak érte, és Papi nem zavarja a szoptatást, nem akad ki, ha sír a gyerek, csak segít, segít, segít. Elbiciklizett velünk az űrhajókörhintás játszótérig (Misi a saját biciklijén ment, pedig az nem csak messze van, de fölfelé is), vigyázott a három nagyra este, amíg mi elmentünk vacsizni a szemtelenül csinos fiatal anyával és a kis újszülöttel, hozta-vitte a gyerekeket az oviba, meg vásárolt mindenféle finomságot. Gyönyörű idő volt a héten, a gyereknap keretében rózsákat meg retket meg ilyesmit ültettünk a veteményesben.
Végre megint elkezdhettem rendesen dolgozni.
Voltak fejlemények, a tavalyi pályázataim nem nyertek, viszont a cikkem átment a bírálaton, szóval tanakodhattam eleget. Pénteken Papi még előadást is tartott a kollégáimnak az intézetben, teljesen hivatalosan, törték is eleget a fejüket utána.
Szombaton elbúcsúztunk, kivittem a buszhoz, ránk hagyta a Daciát, amíg ki nem tavaszodik.
Vasárnap jött Réka és Zsiga, értük már autóval mentünk, Erzsót és Mist vittem, Jancsi otthon aludt. Hát Réka is nagyon kitett magáért, nemhiába főbarátnők Ronival. Néha ettől éjszakába nyúltak a beszélgetések, ami neki nem volt könnyű (Zsiga kb. annyiszor kelt éjszaka, mint Oszkár), és néha én is kókadoztam az intézetben a számítógép előtt.. De így már öt gyerek volt a háznál, Zsiga megismerkedett a mi rengeteg kisautónkkal, meg a sátor alakú utazúággyal, sőt egyszer fürdött is együtt a mi három nagyunkkal. Hatalmas homokozás meg biciklizés volt a parkban, én újrakezdtem a kötéltáncolást, amit még ősszel a hideg miatt hagytam abba, meg egyik este parkour-ozni is elszabadultam, új rekordot ugrottam távolságban a kikötőparkban, pedig már nagyon régen nem edzettem rendesen. Réka és Roni mindent rendberaktak, a lakás ragyogott, minden ruhácska a helyére került, és továbbra is válogatott finomságokat ettük, én pedig megint tudtam haladni a dolgozós dolgaimmal. Csütörtökön Papács és Mamács begurottak hozzánk és elvitték Rékáékat, pénteken már a nagybetűs élet kezdődött, ketten voltunk a négy gyerekre. És örömmel jelentjük, hogy működik, de azért ma is volt segítőnk.
Ja, még közben az egyik gyerekszobai szekrény vészesen dőlni kezdett péntek este. Aki járt nálunk, tudja, hogy ikeás polclábakba vannak belecsavarozva a fiókos meg polcos szekrények, és szemfüles olvasóink talán arra is emlékeznek, hogy ezeket nagyon betegen és dolgozósan, sietve raktuk össze tavaly februárban (egy másik segítővel). Bizony nem volt az rendesen rögzítve, mostanra szekrényeket a lábakkal összekötő elemek adták meg magukat, elég ijesztően nézett ki, ahogy a szekrény felső része kifelé dőlt a szoba felé.
Ma reggel tehát először kipakoltam, aztán szétcsavarozgattam nagy nehezen a meggörbült rögzítőket, így aztán az egész szekrényrendszer szétesett és előrefelé bedőlt a szobába (a szekrények csak hátul voltak összefogatva egymással, én meg elöl fogtam :~). Szóval össze kellett tákolni előlről, immár híven követve a használati utasítást, most már sokkal stabilabban néz ki. Közben Mamács is megérkezett, pudingot főzött a három nagy gyerekkel a konyhában, akik már nagyon nehezményezték, hogy sem a gyerekszobában, sem a nagyszobában nem szabad játszani (itt a szétszedett szekrény, ott meg a belőle kipakolt holmi foglalta a helyet).
Délután pedig Misi gyerekzsúrba volt hivatalos. Mamács tehát otthon maradt Jancsival és Erzsóval, mi pedig kidobtuk Misit a zsúrban, Ronival és Oszival pedig cukrászdába mentünk. Oszi szépen átaludta az egészet, mi kitalálhattuk, hogy mit hogyan rendezünk át a napirendünkben a négy gyerek mellett.
Szóval segítőkkel könnyű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése