Andocsi zarándoklat

   Tegnap több tihanyi barátunk buzdítására részt vettünk az andocsi zarándoklaton. Kicsit utánanéztem, sok faluban szokás ez a zarándoklat, Tihanyban 12 éve vették fel a régi szokást, évről évre megrendezik a kétnapos menetet, pár éve egyre több és több kisgyerek részvételével.

   Háromnegyed hatkor indultunk az Apátság elől. Persze teljesen sötét volt még, amikor felkeltünk, gyorsan összeszedtük a gyereket, és elindultunk. A hegy alján voltunk még, amikor Andris főnöke felvett minket az autójába, ő is jött a zarándoklatra. Andris feltolta Jancsit a bicikli-utánfutóban a hegyre, az nem fért az autóba. Mi így hamarabb értünk föl, és a két nagy rögtön árnyjátékozni kezdett a templom falán, meg kergetőzni a téren. Kérdezték is, hogy hogy bírok ezzel a két "csendes és visszafogott gyerekkel", mire mondtam, hogy ők tényleg, igazából csendes és visszafogott gyereknek számítanak a többiekhez képest.
   Kis késéssel kezdtük a hajnali útnak indító imát, szinte szaladni kellett a kompig. Útközben sorban csatlakoztak hozzánk azok, akik azért a hegyre nem akartak felmászni, ha utána úgyis lefelé megyünk. Volt velünk egy kisbusz is, így a bokatörés után lábadozó Teréz, és a sok kisgyerekes biztonságban érezhette magát, bárki beülhet egy-két órára, ha akar. A csomagjainkat is vitték.
   Lefelé menet Misi egyik ovis társa is mellénk szegődött, nagyon édesek voltak, rögtön kézenfogva szaladtak tovább, a kis szőke göndör Misi, és a koromfekete szöghajú Berci. Az előttük menetelő Andrist próbálták megcsípni, aki csapkodta a kis szúnyogokat, akik persze hatalmasakat kacagtak. Közben énekeltünk, az útszéli kereszteknél megálltunk egy-egy imára.

   A kompra már fáradt gyerekekkel érkeztünk. Andris is nyűgös volt, három órát sikerült aludnia aznap éjjel, de ez a hajtás már csak csütörtökig tart. Szitáló esőben reggeliztünk, töpörtyűs pogácsát sütöttem, sajnos éppen fektetés közben tettem be sülni, és ez túl hosszú időnek bizonyult, nagyon finom volt, de morzsolódósra száradt. Szántódra érve egyre határozottabb eső nehezítette utunkat, fröcskölő autók, "nemszabadbelelépni"-pocsolyák. Andris előreszaladt Erzsóval megnézni a Szt. Kristóf-szobrot, akinek a legendáját még múlt héten láttuk a gyerekszínházban. Misi már a komp után beült az utánfutóba, legalább nem lett vizes.
   Kőröshegyen a templomban a plébános a "Boldogságok" részt olvasta fel, és beszélt is róla, aztán a kedves falusiak szervezésében hatalmas reggeli várt ránk szendvicsekkel, süteménnyel, teával. Amikor végre továbbindultunk, már nem esett úgy az eső, ébredeztek a népek, körülöttünk egyre több autó, a kertekből érdeklődő, mosolygó vagy csak meglepett arcú nénik-bácsik bukkantak elő. Volt egy nyolcvan év kötüli bácsi, aki öltönyben nyakkendőben állt kertjében, szemmel láthatóan miattunk öltözött így fel, teljesen meg volt hatva.
   Kerekiben újabb sütemény-áradat várt, pedig onnan már csak egy falu Pusztaszemes, ahol ebéddel és további süteményekkel vártak minket. Ráadásul még egy-két család is velünk tartott Andocsig.

   A nagyobbak a nap második felét már szinte végig a kisbuszban töltötték, így volt lehetőségünk kicsit részt venni az imákban, éneklésben, és nem utolsós sorban csöndben lehettünk a csöndes szakasz alatt.
     Sajnos Andocson mogorva plébános várt minket, akitől túl sok kedves szó nem származott, kár, hogy pont az úticélban vártak ilyen kedvetlenül. A templom viszont szép még mindig, Jancsi lelkesen szaladgált szoborról szoborra, próbálta őket lecsábítani a helyükről, deje ide, deje, deje kiáltásokkal biztatva őket (mint most engem, biztos nem találja a nyuszit).
  
    Andris meglepően jól bírta a napot a szűk három óra alvás után. A végére azért elfáradt, és a szokásosnál jobban nehezményezte, hogy a gyerekek nem voltak nyugton a lépcsőn elfogyasztott vacsora közben. Ideje volt hazaindulnunk, a kisbusz a kompig vitt vissza minket, és a többieket, akik nem tudtak ottaludni, és másnap visszazarándokolni. A kompra várva Misi elővette a végig magánál hordott két rendőrautóját, aztán az egyiket Erzsóra bízta, a másikra ő vigyázott nagyon, be ne essen a Balatonba! Persze az, amelyikre Erzsó ügyelt, juszt is beleesett. Szerencsére Misi nagylelkű hangulatában volt éppen, kifejtette, hogy még úgyis több ezer autója marad, de örülne, ha valamikor kapna egy ugyanolyat feketében. Erusót még napokig nyugtatgatta, hogy semmi baj, nem is hiányzik a rendőrautó. Azért abból, hogy hányszor felhozta a témát, úgy láttam, mégis...

   Tihanyban családtagok várták az érkezőket, egy kedves barátunk a kisbuszával minket is hazaszállított, ne kelljen még háromnegyed órát sétálnunk a parton. Kimerülten, de boldogan feküdtek le a gyerekek, és mi is, amint sikerült mindenkit elhelyezni a saját ágyában a saját alvós állatával.