A születésnap

Október 30 volt a kitűzött dátumom, akkor kezdődött az új élet. Elvileg október elseje óta félállásban dolgozom, de voltak elmaradásaim, és október vége volt a leadási határidő. Ennek megfelelően az utolsó héten volt némi éjszakázás, de nem túl vészesen. Október utolsó hétvégéjére Halloween-partit szerveztünk a gyerekeknek, jött hozzánk még egy kedves háromgyerekes család vendégségbe. Milyen jó, hogy november első hete őszi szünet, így aztán volt idő előtte mindent kitakarítani, én bevásároltam a három fiúval, Roni addig rendet rakott Erzsóval. Aztán volt idő rohangászni a parkban, töklámpást faragni, nagyokat beszélgetni éjszakánként, táncolni, legózni a padláson, és csokievő versenyt játszani, meg ipi-apacsot a sötétedő kertben.

A buli utáni napon kértem Ronitól egy kis időt, és még egyszer utoljára idén beültem a kajakba. A víz elég hideg volt, de a nap időnként kisütött, a hullámok is kíméletesek voltak hozzám. Kimostam a békaruhámat, eltettem mindent télire.

Szerdán Gyónra utaztunk, ahol a család régi és immáron visszakapott kúriája áll (bővebben). Temetőt, pontosabban kriptát látogatni mentünk, de a hangulat inkább valami majálisra emlékeztetett. Rengetegen voltunk, a gyerekek a gazdaság nyúlketrece és a végtelen kert között rohangáltak az unokatestvéreink hasonló korú gyerekeivel, én életemben először traktort vezettem, nagyot ebédeltünk és beszélgettünk, megszakértettük a batáta-termést (kér valaki?). Az oda és vissza út pont elég volt arra, hogy a gyerekek végighallgassanak egy hangoskönyv-mesét, nagyjából vacsorára hazaértünk, továbbra is volt idő mindenre. A következő napokra szintén temető volt tervezve, Visegrádon, Roni szüleivel, de a gyerekek annyira náthásak voltak, hogy ez sajnos kútba esett. Az előnye ennek persze megint az volt, hogy idő szabadult fel. Kialudtuk magunkat, a gyerekek el is felejtették az iskolát, én is a munkát. A Tisza-tó óta nem borotválkoztam, egészen komoly szakállam nőtt, na azt nagy nehezen levágtam (bár gondolkoztam, hogy végigcsinálom a movembert szakállal, de nem). De a java még csak most jött: megkaptuk a hétvégét Ronival kettesben! Papi és Mama péntek délelőtt és vasárnap reggel között vállalták a gyerekeket, úgyhogy mi sebtében összepakoltunk Ronival, bepattantunk Papiék (icipici) autójába, és fordultunk Budapest felé. Van két és fél napunk, mit csináljunk? Én szerettem volna megnézni az Arany János-kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Roni az Aurora Borealis című filmre vágyott régóta. Megérkeztünk az őszi Svábhegyre, letettük az autót, leszaladtunk a városba. A kiállítás érdekes, eléggé mást mutat, mint amit az irodalom órán tanultunk. A film gyönyörű és kőkemény, és teljesen hihető. Utána a Terézvárosi templom felé vettük utunkat, ott van eltemetve Nagymama, aki végigcsinálta Budapest ostromát, és Nagypapa, akit elvittek az oroszok. A templomba nem jutottunk be, de előtte a kereszt körül a járda tele volt mécsessel. Volt idő megállni, imádkozni, emlékezni, sírni, gyertyát gyújtani, miközben egyre sűrűbb lett körülöttünk a Király utcai péntek este. Deák tér, 16-os busz a panoráma kedvéért, annyival romantikusabb, mint metrózni, nem? Az ostrom utcán leszálltunk, elhelyeztünk egy kis levelet a keresztkomáink autóján, és beültünk a Nagyi palacsintázójába késői vacsorázni. Ez a hely semmit nem változott azóta, hogy a 2000-es évek kora hajnalán néha idejárogattunk randizni Ronival. Csak az étvágyam lett kisebb azóta - vagy a palacsinták nagyobbak?
És volt idő aludni. Nem végtelen sokáig azért, Roninak rúdtáncezdése volt a város másik végében szombat délelőtt. Lekísértem, aztán volt időm sétálni az Andrássy út - külső Király utca - Lövölde tér környékén, ahol még kb. sosem jártam. Találtam egy kísérteties CD-boltot, ahol az égvilágon minden kapható volt, vettem néhány régi Bródy- és Omega albumot, és fájó szívvel otthagytam pl. egy 1998-as Summer Hits válogatást. Végiglapoztam a Bábszínház könyvesboltját, és hoztam egy gyerekverseskötetet, amit azóta is falnak az olvasni tudó gyerekeink, aztán beültem egy ici-pici kávézóba naplót írni. Elég sokat írhattam, mert Roninak egy órával tovább tartott az edzése, mint ahogy terveztük, de semmi baj. A Lehel térre mentünk a szombat esti misére, és útközben gyorsan csekkoltuk, hogy van-e valami last minute színház, vagy ilyesmi (maesteszinhaz.hu). Az Operában a Verdi Requiemet adták, végülis miért ne, egyszer élünk, nem? Mondjuk egyáltalán nem operába menős ruhában indultunk el otthonról, én még csak OK voltam valahogy, de Roninak 0 perc alatt kerítettünk valamit, aztán taxi. Az opera előtt derült ki, hogy ez az operaház előadása, csak az Erkel színházban. Megint taxi, itt már végképp késésben voltunk, de egész jól elcsíptük az előadás elejét. Szerintem nálam boldogabb ember még nem hallgatta a Verdi Requiemet.
És vasárnap volt a születésnapom. Reggel indultunk, haza kellett érni úgy, hogy Roni elkezdhessen dobostortát sütni, amíg a gyerekek még a templomban vannak.

Még a Balatonban is megfürödtünk aznap, csak hogy teljes legyen az élmény.