Ottmaradtak még beszélgetni, szó szót követett, kiderült, hogy van Budapesten egy állás, amire víz és biodiverzitás szakértőt keresnek sürgősen. Másnap délelőtt beadtam az önéletrajzomat, délután már hívtak, csütörtökre beszéltük meg az interjút. Csütörtök reggel gyors dolgozás (mert azt is kell), majd öltöny, nyakkendő, megint irány Pest, próbáltam készülni a vonaton. Rekkenő a hőség, gyalog mentem az állomástól a helyszínre, volt időm gondolkozni. A beszélgetés komoly, de őszinte és fesztelen volt, mindenképpen érdemes volt odamennem. Utána a Svábhegyen találkoztam Mamával, így mentünk autóval megint vissza Tihanyba, ők Szigligetre.
Péntek nyílt nap. Ez bizony nagy esemény az intézetben, még szerencse, hogy a laboromban már rendet raktam egy filmforgatás miatt, meg aztán idén nem is tartottam előadást, csak interaktív térinformatika bemutatót a könyvtárban, projektorral. Vagyis improvizáltam élő adásban, szünet nélkül. Úgy tudtam, tízkor kezdünk, nyolcra bement voltam, dolgoztam egy kicsit (mert azt is kell), aztán fél kilenckor elkezdtem áthurcolkodni, felhajtani a projektort meg a hosszabbítót, semmi nem volt előkészítve. Aztán kiderült, hogy nem tízkor kezdünk, hanem kilenckor. Huh.
Elég sokat üldögéltem egyedül a könyvtárban, mire az első látogatók bemerészkedtek. Előhúztam az országos domborzati térképet, nézegettük a kivetítőn, kerestünk meandereket, vulkánokat, szélfútta felszínformákat, le voltak nyűgözve. Talán egy órát maradt az első társaság, közben páran ki meg be jöttek, én csak beszéltem és mutattam folyamatosan. Jött Roni a gyerekekkel. Ők nem térképet akartak látni, hanem a "színes pöttyöket", amikkel dolgozom. Elővettem egy LIDAR pontfelhőt, forgattuk, nézegettük, fejjel lefelé állítottuk a fákat, aztán mentek, Erzsó be akart nézni a mikroszkópba is mindenáron, Jancsi inkább a könyvszekrényre szeretett volna mászni.
Elmentek, kis nyugi (azalatt csináltam ezt a képet, baloldalt homokbuckák a Nyírségben, középen vulkáni tanúhegyek, jobbra folyómeanderek), Roni bependerült egyedül egy kosárban az ebéddel. A könyvtárban nem mertem nekiállni enni, meg jöttek is újra a látogatók, the show must go on. Négykor vége a nyílt napnak, fél négykor egy kedves érdeklődő párocska ült be a könyvtárba, rengeteg mindent megnéztünk, okos kérdéseik voltak, persze, hogy nem hagytuk abba négykor. Aztán elpakoltam a projektort, visszavittem a gépemet (az asztali munkaállomásomat) a laborba, minden körnél bekaptam két kanállal a paprikás krumpliból. Roni már nagyon várt haza, én fejben teljesen kimerült voltam, a karomat alig bírtam emelni a sok mutogatástól. Vacsi, rendrakás, fürdetés, fektetés. A gyerekek nagyon kedvesek. Közben Pátyék áthozták nekünk Szigligetről a Daciát, megint kölcsönkaptuk a hétvégére!
Így már kevésbé stresszes az este, lesz időnk szombat reggel összepakolni, talán még elmosogatni is.
Nincs egy falat ennivaló sem otthon, a héten nem vásároltunk, reggel bedobom a három nagyot az autóba, irány Füred, szerzünk sütit reggelire és virágot a lányok hajába az esküvőre. A két nagy kedvesen kézenfogva hozza-viszi Jancsit, aki nagyon örül ennek. Roni közben összepakol, felöltözik, kicsinosítja magát. Mosogatásra már nincs idő (a mosogatógépünk ugyebár még mindig dögrováson), összeszedjük a szépruhát, a babakocsit, bepattanunk az autóba. Ismét rekkenő a hőség, szerencsére komppal megyünk, legalább a dugó nagy részét megússzuk. Budapestre kb. háromnegyed órával az esküvő előtt érünk, ebédidőben. Ezúttal Ronin a sor, hogy szaladjon a pékségbe, aztán irány a templom. A régi Gercsei templom, Remete fölött a hegyoldalban, sok regnumi esemény helyszíne, én persze már jó tíz éve nem jártam benne. Ez az esküvő nem egy tömegrendezvény, szinte minden arc ismerős. Rengeteg a gyerek, van vagy húsz koszorúslány, mégsincs stressz. A templomban szétoszlunk, Ronival nekünk énekelni kell, visszük Jancsit és Oszit, Erzsó és Mis a koszorúsok között ül, teljesen máshol. Pici templom, nagyon bensőséges esküvő, régi kedves barátunk a menyasszony és a vőlegény. Persze közben kell pelenkázni, nyuszit keresni, Erzsó ministrál, Misi kicsit nem találja a helyét, de ez mind nem baj.
Újra bezsúfolódunk a jó meleg autóba, szerencsére csak a Vadkörte utcáig. Kipakolunk, megérkezünk, a gyerekek játszanak, ellazulunk. Én még alszom is egy kicsit a kanapén. Kapunk vacsorát, letesszük aludni Jancsit és Oszt. A nagyok jönnek velünk a lakodalomba!
A lakodalom fergeteges, már az első számokra is viszket a talpam, még nincsenek sokan, lehet bátran táncolni. Megforgatom Erzsót, akit már kamaszkorom legjobb táncpartnereit megszégyenítő módon lehet vezeti, nagyon érzi a zenét, csodálatos mozgása van. Ugrálunk egy kört Misivel összekapaszkodva is, amúgy fiúsan, meg persze annak rendje és módja szerint felkéri a mamáját, nem is egyszer. Van időnk beszélgetni, amíg a gyerekek bent táncolnak, aztán Papács eljön értük, és hazaviszi őket a Vadkörtébe. Mi úgy éjjel három óráig mulattunk, alig akartunk hazamenni Ronival.
Másnap megint vendégség, Györgyiékhez megyünk, Roni kedvenc osztálytársához. Ülünk a kertben, a gyerekek (összesen hat) csúszdáznak, hintáznak, kisautóznak. Aztán vissza a Vadkörtébe ebédelni, aztán délutáni alvás. Mit csináljunk délután? Valami hűvöset!
Irány a Szemlőhegyi-barlang, friss, ropogós, EU-projektízű látogatóközpont van addig is, amíg indul a vezetett túra. A barlangban a gyerekek nagyon lelkesek, csak Jancsi akar mindenáron minden pocsolyába belelépni (szandálban, zokniban). Misi kijelenti, hogy ő biztos, hogy barlangász lesz, meg bányász, meg robbantómester. Erzsónak nagyon tetszik a romantikus történet a barlangász lányról, aki egyedül volt olyan vékony, hogy átjutott a barlang tűfoka nevezetű részén, a fiúkat hátrahagyva. Persze feleségül is vette utána a legügyesebb barlangász fiú, akiből professzor lett később.
A barlang fölött játszótér van óriási csőcsúszdával, hamar az lesz a játék, hogy Jancsival összekapaszkodva csúsznak le hárman, nagy rikoltozással.
Vacsora, fürdetés, nyolckor minden gyerek le van fektetve és csönd van. Ronival elsétálunk a Vörösmarty utcába, bekukucskálunk a kerítésen ahhoz a kis házhoz, ahol házasságunk első hónapjait éltük. Aztán átballagünk a Hármashatárhegyi repülőtérre, ülünk a fűben, nézzük a naplementét, majd a csillagokat.
Hétfőtől a két nagy gyereknek indiánhét, ők maradnak a Vadkörtében, Roni Rékához és a dédszülőkhöz megy, én pedig Tihanyba. Korán akarok indulni, még a forgalom előtt. Hétfő reggel ötkor Jancsi már sokadszor sír fel, és Erzsó meg Misi is teljesen be vannak sózva, nem alszanak. Énn a magam részéről beülök a Daciába, irány Tihany. Gyors vásárlás, mindenféle olyan dolgot vehetek, amit a gyerekek nem szeretnek és körülményes elkészíteni (pl. salátát), most három napig egyedül vagyok itthon. Reggel nyolcra annak rendje és módja szerint a munkahelyemen vagyok. Délután megint átadom az autót Papiéknak (Tagyonban, ne kérdezzétek, hogy miért pont ott), és van időm a kedvenc régi versenybiciklimmel tekerni egy kört a Káli-medencében, majd haza. Otthon vár a mosogatás, meg a hangyainvázió a kamrában. Lefújom őket, összesöprök, kiviszem az összes létező fajta szemetet, elbánok az odaégett és beszáradt lábosokkal, indulnék zuhanyozni. A nagyszobában is hangyainváziót találok, éjfél lesz, mire velük is végzek. Olvasgatok még egy kicsit, hajnali három körül, egy régi angol klasszikus regény és egy csomó Örkény-novella elfogyasztása után jövök rá, hogy aludni is kéne.
Ma reggel így is kidobott az ágy hét körül, úgyhogy elmentem futni, a régi, megszokott útvonalamon, még a kánikula előtt. Aztán visszafeküdtem aludni.
Este Papiék jönnek, hoznak valakit Pestről Tihanyba (Ronit még nem), addigra el kéne pakolnom a tiszta ruhát a fotelből. Ja, meg dolgozni is kéne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése