Múlt héten még nem volt semmi baj. Aztán hirtelen meghalt Mátyás, Andris közvetlen főnöke. Akit szeretett, akivel még mindig a legjobban lehetett beszélni az intézetben. Mi lesz most, ki lesz helyette, vagy ki veszi át a futó projektet, nem tudni. Még több bizonytalanság. Nagyon igyekeztem ott lenni Andrisnak, hogy elmondhasson mindent, ha van olyan, amin nem egyedül akar töprengeni, lehessen velem. És lehessen egyedül is, mert arra is szüksége van ilyenkor.
Másnap, 18-án volt a születésnapom. Reggel Andris kiment a szobából, de nem sejtettem, hogy mire utána megyek, a terített asztal mellett pizsamában fognak pislogni az ébredező gyerekek, és már kezdődik is az ünneplés. Nagyon örültem neki! Kaptam egy tábori gázfőzőt hozzá illő lábosokkal, egy pöttyös ruhát, és egy igazi Sacher-tortát, az igazi Sacherből. Növelendő a honvágyamat, vagy mit, Bécs-vágyamat. Erről tudtam is, mert Andris csak az egyik intézeti portással beszélte meg, hogy ne árulja el nekem, a másik annak rendje és módja szerint a kezembe nyomta a csomagot.
Mire a reggelit befejeztük, csörgött a telefon. Czirmos volt az. Apapi meghalt.
Andris előző nap volt nála, akkor még semmi baja nem volt. Elaludt. Szép ez így. És mégis nagyon nehéz. Nem is tudok erről sokat írni. Nagyon szerettem, nagyon sokat kaptam tőle, a legelejétől kezdve.
Már jóval több, mint tíz éve, hogy Andrissal és Bélával filozófia-órára jártunk hozzá. Amamival kicsit nehezen fogadtak be a családba, vagy legalábbis én így éreztem. De az, hogy így egy kicsit a tanítványa lehettem, sokat segített. Később, már Amami nélkül, amikor Apapi egyedül látogatott meg mnket Bécsben, sokatbeszélgettünk ezekről az időkről is, és Apapi elmesélte, hogy ők rögtön betájolták a családomat, melyik felmenőnk volt rokon, ki volt az ő társaságuk tagja, meg voltak elégedve Andris választásával. Csak Andrist féltették, hogy túl korán választott. Ez némileg jogos.
Mesélt nekem arról is, ők hogyan nevelték a gyerekeiket. Sok korábbi görcsöt eloszlatott. Nem volt az annyira más, mint ahogy mi próbáljuk. Az elvárásaik sem, sokat tévedtünk, amikor azt hittük, fegyelmezettebb gyerekeket várnak.
Jó volt vele Gyónon, Dabason, a Sváb-hegyen, hallgattuk a meséit, történeteit, próbáltunk mindent megjegyezni.
Most persze sorban jönnek a gondolatok, mi mindent kellene ide is leírni, megjegyezni, továbbmesélni. Talán pont erre lenne szükségem, hogy mindent felemlegessek. De idő most sincs, Miska folyamatosan beszél hozzám, alig tudok figyelni tőle, válasz nélkül hagyni mégsem akarom.
Sokat gondolunk Apapira, és várom, hogy valahogy felszabaduljanak az érzéseink, hogy meg tudjuk engedni magunknak, hogy a bénultságból kilépve tényleg gyászolni tudjuk. Talán a temetésen...
Vasárnap lesz Oszi keresztelője, arra készülök sok-sok rendrakással, sütéssel-főzéssel, kis hímzéssel. Erzsó torna-táborban van, így Misi elég egyedül érzi magát, Jancsi csak félórákra tud vele úgy játszani, hogy az Misinek is szórakoztató legyen.
Jancsi az elmúlt hónapokban fogyott, ezért kivizsgálást kezdtünk - lehet egy gyerek vékony, stagnálhat a súlya, de fogynia nem lenne szabad. Remélem, vagy beindul szépen a súlyszerzés, és a fogzásra foghatjuk az egészet, vagy kiderül valami könnyen kikezelhető ok... Amúgy teljesen jól van, tanul beszélni, élénk, vidám, rendesen eszik és alszik, szóval nem tűnik "beteg gyereknek".
Oszi egyre lelkesebben nézeget könyveket, fordul hátról hasra és vissza, megfogja és a szájába tömi a játékokat, ahogy kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése