A kétéves, a tornász és a többiek

  Pénteken lett a mi Jancsink két éves. Nem volt túl lelkes az ötlettől, egész nap, ha szóba jött, hogy ma ő a születésnapos, vagy megkérdeztük, hány éves, tiltakozott. Főleg, amikor már nem mehetett be a konyhába. Vagy ki a gyerekszobából.
   Az ünneplésre meghívtuk Jancsi keresztszüleit is, persze gyerekestül, úgyhogy nagy tömegre számítottunk. Itt volt Mamácska is, a vendégek hatan érkeztek volna, és ők hozták volna a tortát. Sajnos egy betegség közbejött, így péntek délelőtt tudtam meg, hogy estére még egy tortát is el kell készítenem. Alig volt otthon ilyesmi, ráadásul a tojást is elfelejtette betenni a szatyromba a piacon a néni, hogy kifizettem-e, nem tudom. Maradt a babapiskótás megoldás, szerencsére épp ki akartam próbálni egy krémsajtot, amiből végül epres sajttorta készült.
   Az éneklés és a torta láttán már Jancsi is megértette, hogy most őt ünnepeljük. Boldogan fújta el a gyertyákat - kis segítséggel, mert még nem tud eléggé egy irányban fújni. Aztán bontogatta a csomagokat, egy rongybaba-kisfiú, egy kis autópálya-lejtő, és Mamácséktól egy gyerek-étkészlet került elő. Nagyon számon is tartja őket. Ma reggel úgy totyogott ki a hálózsákkal összekötözött lábaival, hogy a nyusziját, a rókáját és a babáját is szorongatta.

   Szombaton Erzsó szertorna-versenyére utaztunk, Mamácska vitt minket autóval. A Fradi tornacsarnokában tartották, meghívásos verseny volt, négy-öt egyesület tornászai mutatkoztak be. Erzsó a Balatonfüred egyes korcsoportú csapatában volt, heten indultak, talajon és gerendán. Erzsó nagyon izgult, egész úton alig szólalt meg, ami nem jellemző rá. Már korábban is nagyon sokat emlegette a versenyt, amire gyönyörűen készült. Talán emlékeztek a korábbi terpeszben előrehajlós képekre, mostanra tényleg le tud hasalni. Marcsi néni azzal bíztatta őket, hogy ha harmadikok lesznek, megdícséri őket, ha másodikok, akkor három gombócos fagyit kapnak, ha elsők, akkor tejszínhabot is. Erzsó el is döntötte, hogy elsők biztos nem lesznek, az ezüst úgyis szebb, sőt a legszebb a bronz. Így mindenki örülhet, az aranyérmesek annak, hogy győztek, az ezüstérmesek annak, hogy legyőzték a bronzérmeseket, a bronzérmesek pedig a legszebb színű éremnek. Arról szó sem volt, hogy ne lennének érmesek.
   Időben odaértünk, még egy kis játszóterezésre is volt idő. Aztán a lányok mentek átöltözni, melegíteni. Mi is elég hamar beültünk - Oszival a hasamon - az első sorba. Láttuk a készülő csapatokat, és bizony nem volt egyértelmű, hogy a mieink ügyesebbek-e.  A többiek gyakorlatai pörgősebbek, sokszor táncosabbak, látványosabbak voltak, viszont a legtöbb csapat előtt az edző is végigcsinálta a gyakorlatot, míg Marcsi néni csak tapssal segített. A pontozásról pedig fogalmunk sem volt.
   A gerenda a terem másik végén volt, kettesével mentek végig a kislányok, a gerenda feléig szép magasra emelgetett lábbal sétálva, a felétől magas lábujjhegyen, a végén szabályos leugrással. Erzsó ügyes volt, nem ingott meg, a leugrás az egész csapatnak ellépés nélkül sikerült. Itt pontozott a saját edzőjük, a csapatot az egyik anyuka vezette.
   A talajgyakorlatnál először el lehetett gyakorolni, a második gyakorlatot pontozták. Szerencsére, mert az első próbálkozásnál az egyik kislány kihagyott pár mozdulatot, Erzsó pedig pont rálátott, és hozzá igazodott, így ők ketten máshol tartottak, mint a többiek. A második próbálkozás viszont, az éles verseny, tökéletesen sikerült.
   A zsűri összeadogatta a pontokat, kitették a dobogót, felsorakoztak a csapatok. Először a kötött csapatok versenyét értékelték, a Balatonfüred szabad csapat volt. De ez senkinek nem volt tiszta, hogy mit jelent, együtt vannak-e az eredményhirdetésnél. Első a Fradi, második az UTE, harmadik a Fradi másik csapata. Erzsó már szomorodott, láttam a kis arcán a csalódottságot. De a szabad csapatok eredményhirdetésén kiderült, hogy ELSŐ A BALATONFÜRED CSAPATA! Erzsó volt a legkisebb, ő állt először a dobogóra, és kapta meg az aranyérmet! (Képek nagyrészt Czirmos Nagymamánál és a hivatalos fotósnál vannak, majd teszek fel abból is, ha megkapom)

 Volt nagy boldogság, az érmet Marcsi néni adta át puszi kíséretében.
Úgy volt, hogy volánbusszal megyünk hazafelé, de korábban is volt vége, meg fáradtak is voltunk, Mamácska végül úgy döntött, hogy lemondja az aznapi programját, és hazahoz minket. Ez hatalmas segítség volt. Itthon Andris azt tervezte, hogy menjünk ki a kikötőbe palacsintázni. Így is lett, utána még játszottak egy nagyot. Kicsit később lett vége a napnak, mint ahogy lenni szokott, de sebaj, annyi minden történt!

      Misi rögtön tervezgetni kezdte, hogy ő majd futóversenyen fog érmet, sőt kupát szerezni. Nem irígyelte Erzsó eredményét, de nagyon szeretett volna ő is valami ilyesmit elérni. Remélem, megtaláljuk majd azt is, amiben ő lesz jó, amiben ügyesebb tud lenni, mint Erzsó, akkor is, ha kisebb...
 
   Ma a gyönyörű napsütésben elbicikliztünk Udvariba misére. Adalbert atyát már megkértük, hogy majd ott keresztelje meg Oszit. Most örömmel látta, hogy ott vagyunk, és bemutatta a közösségnek a kis katekument, jó magasra felemelte, hogy mindenki lássa.

   Mise után Füredre mentünk megnézni az oldtimer autókat, amik a hétvégén voltak ott kiállítva. Egy kedves osztrák bácsi be is ültette a gyerekeket a csillogó-villogó autójába - amiről már fogalmam sincs, mi volt, de Andris biztos tudni fogja (Bugatti a húszas évek végéről). Nagyon szeretem az öreg autókat, de megjegyezni sajnos nem tudom őket.
   Ezután kavicsokat gyüjtögettek, ebédeltünk, és hazafelé megint játszótereztünk egy nagyot.
 Fáradtak is voltak, bár ágyba bújni ettől nem lett nagyobb kedvük. Ránk pedig még várt a mosogatás, mert a mosogatógépünk már megint elromlott, látszólag megint ugyanaz az alkatrész, ami már kétszer, fél éve és három hónapja is. Holnap jön a szerelő.  Csak, hogy egyszerűbb legyen az élet...