Szombat délelőtt szabadságon voltam, Andris átvitte a három gyereket Szemesre elpakolni, lezárni a házat. Ott találkoztak Jankó papival, pár óra alatt eltették a hajót, rendbehozták télire a sövényt, beszélgettek, elintézték, amit kellett. Én ezalatt itthon takarítottam békén, pihentem egy kicsit.
Amikor hazaértek, és kicsit megpihentek, felsétáltunk a Visszhang-dombra a Garda-fesztiválra. A halakat már délelőtt kifogták, volt nagy felvonulás, néha áthallatszott a zenén, amit én idebent hallgattam. Így késő délutánra már inkább vásáros hangulat volt, a halsütésből egy nagy hamuval fedett folt maradt, persze bármilyen halat meg lehetett vásárolni frissen sütve a sátras sütödékben.
A vásárra számítottunk, és mivel az előző héten Márton-napi nagyvásárban jártunk Szombathelyen (a nagymise és a templomi látogatóközpont megtekintése közötti órácskában), erről előre egyeztettünk a gyerekekkel. Múlt héten választhattak vásárfiát, most hozhatja ki-ki a saját kis pénzét, és vehet belőle, ha erre akarja szánni. Mi vesszük a vacsorát, de ajándékot maguknak vehetnek. Erzsó taktkázni próbált talán, mindenesetre otthon hagyta a pénzét, és már fölfelé egyezkedett, hogy akkor ő hogyan kaphat valamit. Végül megállapodtunk, hogy kölcsönadunk neki, tudtuk, hogy nagyjából mennyi pénze lehet, a batáta-szüreten keresett valamennyit, a fogtündér is pénzmagot hagyott a pohár alatt (már kétszer), egyszer talált egy százast az utcán, és ami aprópénzt - bevásárlókocsiba való huszast - én széthagyok a lakásban, az végül valamelyik gyerek gyüjteményében szokott kikötni. Ez persze szabálytalan, de néha szemet húnyunk.
A vásár maga olyan volt, mint mindig, zsúfoltság, rengeteg ember, egy soron az édességek, játékok, kézműves áruk, a dombon főleg étel-ital, és a nagysátorban színpad. Az óvoda udvarát is megnyitották, így az ovis játszóteret használhatták most is a gyerekek, és bár midnen nap ott vannak, ez bizonyult a legérdekesebbnek. Amikor már megvoltak a vásárfiák, persze.
Mindkét pénzzel rendelkező gyerek a héliumos lufikat nézte ki magának, hatalmas, csillogó fémes fóliából készült egyszarvú és Angry bird volt a vágyuk. Az árak viszont nem hozzájuk voltak szabva, le kellett mondaniuk róla. Erzsó ezután kinézett magának egy felnőtt-tenyérnyi szív alakú nyalókát, de aztán belátta, hogy ennyit nem tudna megenni, és megvásárolt egy gyerek-tenyérnyit. 500 Ft-ért. Ezt azután végig szorongatta, megenni csak hazafelé szerette volna.
Misi a játékos standnál beleszeretett egy kisautóba, de az is túl drága volt. Leguggoltam mellé, és hosszan latolgattuk, hogy mást keressen az asztalon, vagy kivárja a tavaszi Kecskeköröm-fesztivált, a bácsi ígérte, hogy itt lesz akkor is. Addig még tudnánk neki olyan házimunkát adni, amivel kereshet pénzt, mint a batáta-szedéssel. Ritka az ilyen, nem szoktunk fizetni a segítségért, a zsebpénzhez kicsik még, de ha még pár száz forint hiányzik, akkor kitalálunk valamit. Közben észrevettem egy kis biciklit, ami belefért a keretbe, cserélhető kerekei, fémből készült csavarhúzói, kis U-zárja volt. Végül Misi elégedetten ezt választotta, és ő sem adta ki a kezéből, míg haza nem értünk - kivéve, amikor maga előtt lecsúsztatta a csúszdán, vagy feldobta a játszótér háztetejére, hogy a lányok ne érjék el. Én pedig úgy éreztem, szép munka volt, hogy ezt a döntést meg tudta hozni, én pedig kivárni, sokkal jobb, mintha hozzáadtam volna azt a kis hiányzó részt.
Hazafelé Erzsó elkezdte enni a nyalókát. Nem volt finom. Még rendesen édes sem, bár lehet, hogy az a vattacukor miatt volt. És zokogni kezdett, hogy most a pénze oda, a nyalóka nem finom, de ha az is lenne, elfogy, és nem marad belőle semmi, a pénz meg milyen nagyon fontos volt neki. Nem akart megvígasztalódni, nem érdekelte, hogy még így is megmaradt a kétharmada a pénzének. És legfőképpen nem akarta megadni nekünk, amivel fönt kisegítettük. Jöttek az érvek, hogy nekünk sokkal több pénzünk van, meg se kottyan az az 500-as, míg neki milyen kevés. De a lényeg a nagy-nagy csalódottság volt, és a bánat. De ha Misivel végigjátszottuk, most Erzsóval sem volt más választásunk, zokogva-szipogva adta meg végül a pénzt, és este azt imádkozta, hogy azt álmodja majd, hogy a Mennyországban van, és a világ összes pénze az övé.
Másnap már száraz szemmel mesélte el a hozzánk látogató Fegyinek és Zsófinak, hogyan járt.
A Garda-fesztivál másik nagy eseménye az volt, hogy Andris egy finom forralt bor után a sötétben végigegyensúlyozott az óvoda feljárójának korlátján. És leesett. Az oldalára. Azzal szaladt vissza hozzám, hogy nem kap levegőt, amit nagynehezen sikerült kivennem abból a hörgésből, amit beszéd címén előadott. Ráadásul nem szólt előre, hogy mire készül, így én sem tudtam, mi lehet a baj, azt hittem, félrenyelt valamit. Végül csak rájöttem, és lefektettem, jól kinyújtottam a füvön, akkor kicsit jobb lett a helyzet, mire egy másik kisgyerekes orvos odaért, Andris már mosolygott, és haza tudott sétálni. Az éjszakát azzal töltöttem, hogy amikor már túl rég nem vett levegőt, megsimogattam a tenyerét. Kb. három légvétel után háromszor kihagyta, elég ijesztő volt. De megvizsgáltam, ráhallgattam, semmi jelét nem mutatta légmellnek, vagy egyéb komoly sérülésnek, bordatörés esélyes, de a fájdalomcsillapításon és a pihentetésen kívül azzal nincs teendő, elmozdulva biztos nincs. Azóta valamivel jobban van, bár elaludnia nehéz, ha nem fekhet a megszokott oldalán.
Két hét múlva Parkour-találkozó a bécsiekkel Budapesten, addigra fájdalommentessé kell varázsolnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése