Táblánál, kapásból

Nyílt nap volt ma az intézetben. Rengeteget készültünk. Kicsinosítottuk a labort, felraktunk egy csomó régi konferencia posztert Zsófival, aki geofizikus, és nyári gyakorlaton van itt; kértünk kölcsön monitorokat, gyártottuk a szebbnél szebb színes adatokat, füstöltek a processzorok, ragyogott a rend, vártuk a látogatókat. Hogy ez még mind ne legyen elég, ismeretterjesztő előadással is készültem, két előadóból az egyikként, kb. negyven percben.
Arra gondoltam, hogy elszakadok a hagyományos, powerpoint diás, egyszerű sémára felépített előadástól, és valami izgalmasabbat, provokatívabbat nyújtok, ami közel hozza a kutatók mindennapjait a hallgatósághoz.
Nyers pontfelhőt akartam mutatni három dimenzióban, meg nádas térképeket térképi nézetben, meg domborzati modelleket, mindenféle csodát. Hozzá még arra is gondoltam, hogy a magyarázatot táblánál, kézzel rajzolt ábrákon fogom megmutatni, az mennyivel izgalmasabb és interaktívabb. Csináltam már ilyet, két éve a kutatók éjszakáján egy szál tollal bilincseltem le fél órán át a fiatalokat.
Aki ismeri a laboromat, tudja, hogy számítógépem is van, táblám is van. Leírtam az előadás szövegét, elpróbáltam, hogy mikor melyik szoftvert kapcsolom ki-be, videó, élő légifotó georeferálás, pörgö-forgó pontfelhő, minden volt. Még direkt ki is aludtam magam előtte.

Reggel kilenc és tíz között nem nagyon volt érdeklődés a nyílt napon, tíz után viszont tódultak a látogatók, tele volt a labor, sorban tették fel az izgalmasabbnál izgalmasabb kérdéseket, Erzsó és Misi is bejöttek (bár legjobban a forgó szék tetszett nekik), telt az idő. Negyed órával az előadás előtt elkezdtem áthurcolkodni. Átvittem ugyanis az intézeti asztali számítógépemet az előadóba, hogy ne csak powerpointban vetítsek az előadóterem laptopjáról, hanem azt a sok izgalmat a nekik megfelelő ravasz szoftverekben tudjam megmutatni úgy, ahogy dolgozom velük.
Odaértem időben, még tartott az intézeti filmvetítés, összeraktam az asztali PC-t a pulpituson, bekapcsoltam, rákötöttem a projektorra. Semmi.
Jó, ez nem egy ritka helyzet, keresgélni kezdtem a beállításokban, néztem ide, kattintottam oda, beírtam a súgóba, hogy "projektor", nem találtam semmit. Megjött egy kollégám, beállítottuk a táblát, de a projektort csak nem sikerült összehangolni a számítógépemmel, és már vészesen kezdett fogyni az idő. Na jó.

Vettem egy nagy levegőt, feltöltöttem egy régi konferencia előadás powerpoint diáit a laptopra, odaálltam a táblához, és elkezdtem mondani, mesélni, rajzolni. Onnan kezdtem, hogy mi az, hogy mérés. Meg hogy hol és mennyi mintát veszünk, ha az egész tóra kíváncsiak vagyunk. Levetítettem egy videót, amit Stephanie csinált, a Balaton klorofill-térképe egy éven át, tíz naponként vett műholdképekről. Elmagyaráztam nekik, hogy a légifotó is mintát vesz, csak sokkal többet, és hogy olyan, mintha lenne egy laboránsunk, aki minden tíz mintából kettőt elront, és nem tudni, melyik kettőt. Hatezer mintánál nem olyan rossz.

Aztán rátértem a légifotózásra, lézerszkennelésre, táblára rajzolva, látványos, három dimenziós, színes-szagos ábrák nélkül. Aztán amikor elmagyaráztam nekik, hogy hogyan működik, akkor fájó szívvel behúztam a két évvel ezelőtti EGU-ra készült diákat, megmutattam nekik a nádastérképet, elmondtam, hogy ezt mire lehet használni, és megköszöntem a türelmet. Azt is elmondtam, hogy akit az is érdekel, amit mutattam volna, az jöjjön le a laborba, előadás után megmutatom.

Voltak kérdések, utána ketten jöttek le a laborba.

Hát így hoztam közel a kutatók mindennapjait a hallgatósághoz.