Én annyira vágytam már Bécsbe! Mióta hazaköltöztünk Andris már vagy háromszor volt kint. Megbeszéltük, hogy ezen a májusi hétvégén mind utána megyünk, és pár napot maradunk, a gyerekek németeznek kicsit az oviban, én bóklászhatok Jancsival, délutánonként meg együtt. Minden alkalommal, amikor Andris elutazott, ez lelkesített. Hiányzik Bécs, tényleg kicsit otthonommá vált.
És most, most, amikor mehetnénk, Erzsó belázosodott. Eléggé, a legmagasabb hőmérséklete, amit mértünk 39,7 °C volt. Így persze nem utazunk sehova. Misi is csalódott, Erzsó meg persze rosszul van nagyon. Nem fáj semmije, csak mindene. Beszereztem antibiotikumot, remélem, nem fog kelleni használni, egyelőre vírusosnak tűnik a dolog. Azért aggódom kicsit, mert az egyik óvónénije tüdőgyulladásal feküdt múlt héten, remélem, nem tőle kapott el valamit. És persze nagyon bízom benne, hogy nem megy végig a családon, és főleg engem nem kap el, mert betegen ápolni a többi betegeket elég nehéz.
Andris marad egyedül Bécsben. Holnap még a konferenciához biggyesztett egésznapos fejtágításra megy, holnapután egyedül megy a grinzingi misére, aztán parkour-edzés, délután valami szabadtéri operaelőadás lesz, szóval szenvedni fog kegyetlenül. Gondolkozott, hogy hazajöjjön-e a vasárnapra, mert nagyon hiányzunk már egymásnak, de végül marad, hétfőn mindenképp ott kell lennie, és drága az oda-vissza utazgatás.
A gyerekruhákat elpakoltam, a cipősdobozok még várják, hogy felvigyem őket a padlásra, aztán kezdhetem a takarítást. Nem is tudom, hol tartanék, ha Czirmos nem jött volna el erre a két napra segíteni.
Igazából el vagyok keseredve. Nagyon-nagyon szerettem volna menni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése