Idén az a szerencse ért, hogy nem előadást tartok, hanem poszterrel kell készülnöm. Ez kevésbé tekintélyes dolog, viszont valamivel több munkát igényel. Előadni egész jól tudok, posztert már régen nem csináltam...
A múlt héten szerdán Debrecenben voltam egy doktori védésen, csütörtökön egy előadást tartottam Pesten a térképészeknek, pénteken egy új pályázat megbeszélésén voltam szintén Budapesten. Legalább az autó nálam volt, az intézet elvileg fizette az utat, így már péntek délután öt körül hazaértem Tihanyba, és kezdhettem csinálni a posztert.
Tizenkét órát dolgoztam rajta, szombat reggel ötig, ebből az utolsó kettő azzal telt, hogy birkóztam a szoftverrel és a nyomtatási beállításokkal. Aludtam reggel nyolcig, aztán egészen virgoncnak éreztem magam, úgyhogy elindultunk Szentendrére Stibrányiékhoz.
Őket már nagyon régen nem láttuk, volt róla szó, hogy még Bécsben meglátogatnak a költözés előtti utolsó héten, de túl betegek voltunk, nem lehetett. Így hát már nagyon vártuk, hogy lássuk őket, a gyerekek is izgatottan várták Flórát, Kornélt, Dorkát.
Ebédre meg is érkeztünk, vacsorára virslit sütöttünk és Giziék is megérkeztek, úgy éreztük magunkat, mint akik Magyarországon laknak, nagyon jó volt. Aztán vasárnap délután kivasaltuk az ingeimet, elköszöntem Ronitól és a gyerekektől, és indultam HÉV-vel befelé a városba. Jó időben megérkeztem, volt időm kicsit csodálni a Keleti pályaudvart, amit most egész szépen rendberaktak, megkerestem Rochlitz Gyula emléktábláját. Elég zsúfolt volt a vasárnap esti vonat, valamikor tíz óra tájban érkeztem meg Bécsbe, ahol várt az üres lakásunk. Felfújtam a matracot, és ledőltem aludni.
Hétfő reggel beültem a Grinzingi pékhez, megettem egy jóféle Wiener Frühstück-öt, találkoztam Erzsóék egyik ovistársának a mamájával, aztán siettem a konferenciára, regisztráltam, találkoztam egy-két régen látott kollégával, aztán átjöttem az egyetemre, és megkérdeztem a társszerzőimet, hogy van-e még valami tennivalóm a poszterrel. Azt mondták, hogy van.
Jó.
Nekiálltam kisebbre venni a szöveget, nagyobbra az ábrákat, újra egymáshoz igazítottam a szövegdobozok sarkait, így már tetszett a társszerzőknek is. Hétfő este hatra egy szemináriumra voltam hivatalos, a Google ismertette a tudósok és tanárok számára szánt távérzékelési és internetes termékeit, nagyszerű. Hatra elkészült a poszter, rohantam át az egyetemtől egy sarokra lévő puccos szállodába. Bocs, hogy késtem, - mondtam a recepciós pultnál a kis hölgynek, aki felvilágosított, hogy semmi baj, még csak a fogadásnál tartanak. Aztán kiderült, hogy a programban úgy volt, hogy hat és hét között szendvicsezés, hétkor kezdik a fejtágítást. Na mindegy, a fejtágítás jó volt, utána elképesztően finom vacsorát adtak, és tízkor visszaindultam az egyetemre, befejezni a posztert és kinyomtatni a szakdolgozómét.
Mert volt egy trükkje ennek a poszternek: kis kinyitható ablakok voltak rajta itt-ott, mint egy jobb gyerekkönyvben, hogy a feliratok ne zavarják az ábrák érthetőségét, meg hogy vicces legyen. Így tényleg éjjel kettő körül lett kész a sniccerezés, hajtogatás, ragasztás, meg a szakdolgozóm poszterének a nyomtatása. Háromra már otthon is voltam, de nem igazán tudtam aludni az üres, hideg lakásban egyedül.
Másnap korán keltem, reggeli helyett leszaladtam a konferenciaközpontba, kitettem a posztert. Szép helyre került, a sor végére, messziről látszott. Ilyen:
Voltak érdeklődők. Újra és újra megismétlődött az a jelenet, hogy odajött valaki, nézte a posztert, rákérdezett egy-két dologra, mutattam neki a számítógépet, aztán a névtáblájáról kiderült, hogy ő egy nagyon fontos tudós, akinek sok cikkét idéztem már, aztán kiderült az is, hogy ő is ismeri az én cikkemet. Tényleg sorba álltak a poszteremnél, és az volt az utolsó a csarnokban, amit leszedtünk.
Gyors vacsora néhány magyar kollégával a kedvenc kínaimban, aztán irány haza, éjfélre már aludtam.
Ehhez képest szerdán próbáltam pihenni kicsit. Későn keltem reggel, bekaptam valami reggelit, aztán le akartam adni a mosodába azt a pár ingemet, amit szennyesen hoztam el otthonról jobb híján. Amikor már zacskóban volt és alá is írtam a cetlit, megkérdeztem, mikorra lesz kész, és kiderült, hogy jövő hét végére. Jaj, akkor vissza az egész.
Lementem a fodrászhoz, levágattam a hajam (ilyenre nem nagyon jut időm Tihanyban, meg hát jól is dolgozik a fodrász a Döblinger Hauptstrassén, már három éve járok hozzá), kicseréltettem az órámban a lejárt elemet, beugrottam egy kiállításra a hatvanas évek magyar építészetéről (komoly!) aztán bementem a konferenciára.
Épp elcsíptem azt a szekciót, ahol az IPCC (klímaváltozáskutató főtudósok) legutóbbi jelentését ismertették, elég érdekes volt, és elég komolyan sürgős dolgokról számoltak be.
Itt található két oldalban összefoglalva, tessék elolvasni:
http://www.climatechange2013.org/images/uploads/WG1AR5_Headlines.pdf
Beszéltek még arról, hogy a vízrendszerekben mért változások nagy része nem a klíma miatt van, hanem azért, mert kifejezetten a vizeket szabályozzuk, meg a tájat változtatjuk meg, volt egy-két komoly alapgondolatuk. Végigszaladtam a posztereken, itt is, ott is zseniális ötletekre bukkantam, alig várom, hogy megint a Balatonon dolgozzak. Este pedig az Uni Wien Limnológia Tanszék bulijára voltam hivatalos, egy volt évfolyamtársam hívott meg, aki ott dolgozik. Nagyon kedvesek az osztrák limnológusok, jó lenne valahogy velük is együttműködni.
Ma is próbáltam pihenősre venni a délelőttöt, későn ébredtem, ebédszünetben nagyot sétáltam, aztán mazsoláztam az előadások között, kerestem az izgalmasabb témákat. Holnap szekcióelnök leszek, ezért délután négykor leültünk beszélni a többi szekcióelnökkel (a Wageningen-i Egyetemről, meg a Francia Klímakutató Intézetből jöttek a kollégák). Elintéztük a szekció operatív ügyeit, aztán általában a történeti hidrológia értelméről, meg a jövő hidrológusaira váró nagy kérdésekről beszéltünk, hipp-hopp el is telt másfél óra.
Kicsit rohangásztam a poszterek között, találtam egy fickót, aki a Bodeni-tóról most gyűjtött LIDAR adatokat, egy másikat, aki angol nedves legelők ökoszisztéma szolgáltatásait méri, aztán szaladtam parkour-edzést tartani.
Legalább tízen eljöttek az edzésre, és alig volt ismerős, a legtöbben újak voltak. Melegítettünk, ugráltunk, lépcsőztünk, falon lógtunk, nyújtottunk, aztán a bátrabbakkal beugrottunk a Dunába.
Most itt tartok, holnap lesz a szekcióm, (ilyet még sosem csináltam!), holnapután még egy puccos történelmi hidrológia szimpózium, és este már jön Roni a gyerekekkel!
Nagyon várom őket, nem jó nekem egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése