Hol is hagytuk abba?

Például szerintem azt meg sem írtuk, hogy Roni elkezdett balettozni. Meg Erzsó is, újra. Veszprémben találtak egy helyet, szombat délelőttönként. Így a hétvégéink megváltoztak, kevesebbet mozdulunk ki, (vagy máshonnan nézve többet): reggelitől ebédig én vagyok otthon a három fiúval. Volt már, hogy a piacra mentünk ilyenkor, vagy nagyot játszottunk a kertben, olyan is volt, hogy kitakarítottam, vagy elmosogattam. Roni ki van azóta cserélve. Itt éppen indulás előtt, már dresszben, de még nadrágban. Először Erzsó táncol egy órát, addig Roninak van egy kis ideje egyedül egy igazi városban, ahol például igazi boltok is vannak. Aztán Roni táncol kettőt (1 óra balett, 1 óra spicc-cipős önkínzás), addig Erzsó olvasgat meg rajzol. Aztán még fél óra lazítás-nyújtás, arra Erzsó is megint beáll, és büszkélkedik a szertornás lazaságával. Utána jönnek haza.

Aztán nem írtuk meg azt sem, hogy autónk lett. Nagyon sokat tanakodtunk ezen a dolgon, szerettük volna fenntartani a biciklis szokásainkat, szerettük volna kivenni a magunk részét a párizsban elhatározott klímacélok megvalósulásában, de ugyanakkor sok időt spórolunk vele, és most anyagilag befér. Papiék Daciáját kaptuk meg, ezúton is hálásan köszönjük. Már "belaktuk", sokat jártam, jártunk ezzel az autóval akkor is még, amikor nem volt a miénk. Nagy terveink vannak vele.

Így könnyen lehet Erzsót hozni-vinni tornára, nem probléma felugrani Budapestre, és a szakadó esőben vásárlás sem jelent már gondot. Tihanyon belül továbbra is igyekszünk a biciklit használni.
Aztán azt sem írtuk meg, hogy volt nekem születésnapom is, még november elején. Kaptam Ronitól egy olyan sátrat, amit fák közé lehet kifeszíteni a levegőbe, mint egy slackline-t. Zseniális dolog, késő ősszel nem kell a földön ülni/feküdni, nincs szükség vízszintes vagy száraz felületre, és ráadásul elképesztően kényelmes. Azóta már kétszer aludtam is benne.

Aztán azt sem írtuk meg, hogy Erzsónak szülinapi bulija volt, még az is valamikor novemberben. Nagy nyüzsgés volt, itt volt vagy nyolc gyerek, hárman itt is aludtak. Játszottunk velük mindenféle klasszikus regnumi játékot, nagyon élveztük, hogy végre egyszer elég gyerek van nálunk ezekhez, nekik meg persze minden játék új, amihez háromnál több gyerekre van szükség. Volt persze torta, meg ajándékok, de a csúcs talán az lehetett, hogy világító pálcikákból karkötőket csináltunk nekik, és így lehetett táncolni a sötét nagyszobában. Nagyon nagy buli volt. A zenét én kevertem, de ők választották: a többség magabiztosan mondja, hogy mit kell beírni a youtube-ba és ott hányadikra kell kattintani, hogy a kedvence szóljon. De jaj annak, aki olyan zenét próbál berakni, ami nem éppen ebben a szezonban volt divatos, hanem mondjuk tavaly: biztos, hogy a gyerekek meg sem mozdulnak rá.

A lányok Erzsó ágyában, a harmadik emeleten

Talán ez a kép adja a legjobban vissza a buli hangulatát

Misinek épp most a múlt héten volt szintén szülinapi bulija, hasonló forgatókönyvvel, még a tánchoz is ragaszkodott, habár ezúttal nem volt glowstick, meg ottalvás sem. Fotó nem készült, akkora buli volt :~)
Az ilyen gyerekzsúrok már csak azért is jók, mert egy-egy kedves szülő itt marad segíteni, meg beszélgetni, amire máskor ritkán nyílik alkalom. Bevallom, már gondolkozom a következő ilyen alkalmon, függetlenül bármilyen szülinaptól.

Aztán elindult az advent, gyereknapon annak rendje és módja szerint koszorú készült, és összeírtuk, hogy ki mit szeretne ebben az időszakban. A gyerekek is javasoltak mindenféle bátor és kedves ötletet, éjszakai sétát csillagnézéssel, hajnali misét, kedves rokonok-barátok látogatását, bécsi utazást, ilyesmit. Utólag meglepő, mennyire sok teljesült ezek közül. Ilyen sem volt még: Mamáék lejöttek egy napra, és mi Ronival kettesben beülhettünk egy kávézóba, és mustfröccs meg süti fölött napra és órára megterveztük a karácsony előtti időt, beoszthattuk és rangsorolhattuk az összes vágyunkat, és úgy vágtunk neki az adventnek, hogy minden fel volt írva egy papírra. A papír persze pillanatok alatt elveszett.

December elején meghívtak Dániába két napra előadni. Sokat töprengtem, hogy elfogadom, de mivel ez volt az első olyan meghívásom, ahol mindent fizettek a meghívók, meg a téma is érdekesnek ígérkezett, elvállaltam. Pedig decemberre enyhén szólva összetorlódtak a határidők. Dánia fantasztikus, főleg persze karácsony előtt, és a kisváros, ahol a szeminárium volt, nagyon barátságos és vidám hangulatú annak ellenére, hogy modern és semmi sincs agyondíszítve. Kivéve a szállásomat, egy ottani turistaszállóban - meglepően passzolt az aktuális hangulatomhoz.

A kép a szállásomat ábrázolja. Komolyan

Jó volt kicsit kidugnom az orrom Tihanyból és bedugni a nemzetközi tudományos életbe megint. Van egy szép viking múzeumuk is, ezeréves, iszapban megmaradt hajókkal és rengeteg felvétellel mai bátor emberekkel, akik ugyanolyan hajókat építettek és behajózták velük a világot. Nekik ez olyan lehet, mint nekünk a lóról nyilazás, de valljuk be, azért nyitott fahajókon szelni az óceánt heteken keresztül keményebbnek tűnik.
Hazafelé a reptéren és a repülőn is dolgoztam, volt egy nagyon szoros leadási határidőm, ráadásul pont azon a héten, két hétköznapra kaptunk egy kedvezményes üdülési lehetőséget Zalakaroson. Oszit vittük magunkkal, a többi gyerek el volt adva. Így nyilván nem volt tökéletesen pihentető a dolog, de egyszer legalább kialudtuk magunkat és volt idő szusszanni egyet a karácsonyi rohanás előtt. Utána még gyorsan leadtam megint egy pályázatot, és kezdődött a szünidő. Vasárnap közkívánatra kiszaladtunk Bécsbe szalmában ugrálni a karácsonyi vásáron, meg halakat nézni. Az autó jóvoltából egy nap alatt megjártuk oda-vissza. A plébánián még mindenki emlékszik ránk.

Fogytak a napok karácsonyig. Lezajlott az iskolai és az óvodai karácsonyi ünnepély. Misi büszkén és nagyon fegyelmezetten elmondta a hosszú verset, amivel az ovis műsorra készült. Erzsó is szépen szerepelt. Lassan el tudtam szakadni a munkától, lassan elkészültek a mézeskalácsok és habkarikák. Misi szülinapján, 22-én nagy vendégség volt, jó volt sokan együtt lenni, de még a karácsonyi rokonjárás előtt. A szülinapjára egy saját íróasztalt kapott (Erzsónak már van, amióta iskolás), ehhez viszont át kellett rendezni a nagyszobai könyvespolcot, és vele együtt a fél nagyszobát. Meglepetés, tehát a szülinap előtti éjszaka; nem kis feladat, tehát hajnali fél háromig. 23-ára rendrakás volt kitűzve, persze a gyerekek eleinte unatkoztak, tengtek-lengtek, velünk akartak játszani. Aztán megbeszéltük, hogy ha időben elkészülünk, akkor felmegyünk az óvárba még este csillagokat nézni, kiosztottuk, hogy ki milyen robot (felmosórobot, söprőrobot stb.) és mindent ragyogó tisztává varázsoltunk. A végén Erzsó a fürdőszobatükröt mosta, Misi a kádat, én a WC-t, és közben karácsonyi takarítós mesét mondtam. A csillagok szépek voltak, mint mindig.
Így jött el a karácsony.
Délelőtt kaptam egy kis időt Ronitól, hogy az ő ajándékát barkácsoljam. Délután felmentünk a három naggyal az apátságba a pásztorjátékra. Erzsó akkor tekert fel először biciklivel az apátságig. Misi és Jancsi hősiesen, pisszenés nélkül végigülték az előadást, pedig sokat nem láttak belőle, és a szomszéd gyerekek őket is próbálták rávenni a nyüzsgésre. Mire leértünk, már csak ünneplőt kellett venni, és valamilyen mesével elütni az időt, amíg csilingelnek az angyalok. Tavaly azt meséltem a gyerekeknek ilyenkor, hogy Apapi és Mihály bácsi hogy karácsonyoztak a munkatáborban, és milyen szép karácsonyuk volt; idén azt meséltem, hogy Nagymama édesapja hogyan karácsonyozott az első világháborúban, az oroszokkal békességben együtt.. (((tavalyelőtt a murányi gyerekekből meséltünk, de az még Bécsben volt..)))

Csilingelés, mennyből az angyal, csillagszórók, izgalom. Megérkeztünk.
Misi éjfélig egyfolytában technic-legót rakott össze, Erzsó vég nélkül játszott az új fejtörő játékaival, Jancsi és Oszi ámultak-bámultak, nézték a karácsonyfát. Roni borlevest főzött (Jancsi segítségével), illatos citromos hal és kacsasült készült, ez utóbbi azért, hogy legyen valami, amit a gyerekek szeretnek.

Készülnek a karácsonyi finomságok

Szép fokozatosan, nagyság szerint kerültek ágyba a gyerekek, Roni is aludt egy kicsit, aztán Erzsóval és Misivel felmentünk az éjféli misére (az új bicikliutánfutónkkal - hurrá!) ahol mindketten elaludtak a karunkban.
Másnap Erzsó a betlehem figuráival játszott (kb két éves kora óta minden karácsonykor ez a program), részletekben szóról szóra elmondva a karácsonyi színdarabot, amit előző nap láttunk.

És végiglátogattuk a rokonságot, amennyire lehetett, megkaptuk az ilyenkor szokásos megfázást (még sosem jöttünk haza egészségesen karácsonyi rokonlátogatásból), de az egész hála a Daciának meg sem kottyant. Külön jól esett, hogy a poharazás nagy részét megspórolhattam magamnak, hiszen vezettem.

Légifotó az asztalról

Szilveszterre Réka, Vince és Zsiga jöttek hozzánk. Fondü-vacsora készült, habcukorkát pirítottunk gyertyák fölött, társasoztunk, beszélgettünk. Másnap reggel Roni is csatlakozott az immár hagyományos újévi csobbanásomhoz. A tavat vékony jég borította, szitált a hó - fantasztikus volt!

Komoly újévi elhatározásaink vannak. Én például mostantól mindennap 9 és 5 között dolgozom, viszont előtte 8 és 9 között van egy óra, ami az enyém. Ilyenkor sétálni, madarászni, fotózni, gondolkozni szoktam, és nagyon élvezem Tihanyt. A minap például rétisast láttam. Aztán próbálunk újra tornázni reggel. Erzsó saját vekkerre ébred, és ha időben kibújik, lezuhanyozhat reggel. Misit minden délután hazahozzuk az oviból. Jancsit és Oszit próbáljuk leszoktatni az éjszakai ébredésről.
Meglátjuk, milyen év lesz.

PS: úgy érzem, tartozom az igazságnak azzal, hogy miért is nem írtam blogot annyi időn keresztül. Nem volt egy könnyű időszak. Ami engem illet, nevezhetjük ezt burnout-nak, teljesen normális év végi fáradtságnak, sötét függönynek, lelki szakadéknak, fejem fölött összecsapó hullámoknak, vagy ilyesmi. Sok volt a bizonytalanság, a hiábavaló várakozás, a tornyosuló határidő, a nyitott kérdés, a pörgés, a zaj. Kevés volt az idő, a csend, a bátorítás, a belső meggyőződés, a külső (szakmai) támogatás. Próbáltam jól csinálni a feladataimat és nem törődni a többivel, persze ez kevés, pláne egy családnak. Most azt hiszem, túl vagyunk a nehezén.