Erzsónak leírtam, hogy mit csinálunk itt, amikor ő éppen iskolába indul, legegyszerűbb, ha bemásolom:
"Az országok vezetői megkértek egy csomó tudóst, hogy nézzék meg apróra, hogyan áll most a természet, mi van azzal a rengeteg kinccsel, amit a földtől, az égtől, a víztől, a növényektől és állatoktól, a baktériumoktól és a gombáktól kapunk. Azt is kérték, hogy ha megnéztük, mi a helyzet, adjunk nekik tanácsot, hogyan tudnák jobban védeni a világot, hogy ezekből a kincsekből és a természet változatos világából minél több megmaradjon, akkor is, ha még sokkal több ember lesz a földön."
Hát erről van szó, nem hagyományos értelemben vett konferencia, inkább tényleg szerzői találkozó, fejezetekre vagyunk beosztva, azoknak a tartalmát, alfejezeteit, alpontjait találjuk ki és vitatjuk meg intenzíven reggeltől estig. A társaság egy részét már a tavalyról, Párizsból ismerem, Engelbergben pedig akkor voltam utoljára, amikor Blasienből egy napra elhoztak minket síelni, mert ott egész télen egy szem hó nem esett. Itt tanultam meg snowboardozni Wettstein Hannes deszkáján (amit utóbb nekem is adott), úgyhogy semmire nem emlékszem a tájból, csak arra, hogy hóvihar volt, meg köd, meg hogy egyszer fejjel lefelé beestem egy hóbuckába (szemüvegesen).
Mégis, az egész hely kísértetiesen emlékeztet Blasienre: 200 méterrel feljebb vagyunk a tengerszint fölött, és sokkal nagyobb hegyek vesznek körül, de itt is fenyvesek vannak, itt is patak folyik végig a falun (Blasien azért nagyobb), itt is van egy óriási barokk apátság (Tihany beleférne keresztben, hosszában és még egyszer keresztben), és itt is kicsi kerek levelestészta-csészében tálalják a gombapörköltöt. Meg itt is van egy kis szobám, ami kifelé néz a völgyből, de nem látni el valami messzire.
A képen előtérben az apátság, háttérben a gleccserek. Én a bal oldali hegyen voltam kb. ott, ahol a fák végződnek. A rengeteg szálloda nincs rajta a képen
Persze nem bírtam ki, hogy ne induljak el túrázni: vasárnap délben, amikor megérkeztem, ragyogott a nap, karnyújtásnyira látszottak a hegy csúcsán a gleccserek, csodaszép idő volt. Nekimentem az első ösvénynek, amit találtam, szépen felkanyargott az erdőn, majd a legelőkön át egy kiálló szikla tetejére, onnan még egy oldalvölgybe is bejutottam, olyan 1800 és 2000 m magasság között lehettem az út végére. Másnap, hétfőn már komoly munka várt ránk, de szerencsére este hat körül elengedtek, én pedig megint nekiindultam a hegynek. A falutól kicsit feljebb az első gleccservölgyben éktelen kolompolás fogadott: este hét felé a tehenek megindultak az istálló felé, fejésre. Én gyanútlanul mentem tovább felfelé az istállótól, megint átkapaszkodtam az erdőn, és ahol már kezdett volna elfogyni a sok fa, egymásik csordával találkoztam szembe, épp az ösvényen. Az első két-három tehénnel még elkerültük egymást, de aztán egy fiatal bika akadt az utamba. Őt már lassabban közelítettem meg, köszöntöttem illendőképpen, de nem akart odébb menni az útról. Amikor túl közel jöttem, leszegte a fejét, és kettőt ugrott felém, én pedig jó parkouroshoz méltó módon menekülőre fogtam a dolgot. Nemsokára visszamentem, akkor a bikám már nem az ösvényen állt, de mivel erősen esteledett, és attól féltem, hogy esetleg megismétlődik a dolog, amikor majd lefelé jövök a hegyről, nem folytattam az utat.
Keddre már esőt igértek, de reggel még nagyon szép idő volt, legalábbis amikor kora reggel misére mentem az apátságba. Délelőtt aztán beborult, és mire délután vége lett a szekciónak, elég emberesen esni kezdett. Nem baj, gondoltam, és csakazértis elindulok. De mire hazaértem a szállodába, igazi magashegyi szakadó eső kerekedett. Ismerjük ezt a jelenséget a Tátrából, meg Blasienből; ilyenkor több vízcsepp van a levegőben, mint levegő, az ember egy perc alatt bőrig ázik, a szembe hegyoldalig sem lehet ellátni.
Aztán később valamit csillapodott, én pedig jól beöltöztem, és tényleg elindultam, ezúttal nem a hegyre, hanem a patak mellett lefelé. Igazi magashegyi patak, autónyi köveket görget olvadáskor, ilyenkor meg kristálytisztán csordogál közöttük. Az út a parton vezetett, néha merész függőhidakon ívelt át a víz felett.
Az eső pedig egyre csak esett, lassan sötétedett, lassan átázott a cipőm, elindultam vissza, felfelé. A patak egész másképp nézett ki, mint előtte, teljesen meg volt áradva, iszapos barna lé ömlött keresztül köveken, kidőlt fákon, mindenen.
Holnap indulok haza, ha minden jól megy, kezdődnek a normális hétköznapok. De lehet, hogy még felszaladok a hegyre, mielőtt a vonatom indulna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése