Az üzenetváltogatós beszélgetés kicsit elhúzódott, lekéstem az esti orgonakoncert első 10-15 percét. Mert Oszival rögtön bevállaltunk egy szép koncertet, amiről annyit tudtam, hogy mi az orgonista neve, és hogy Kata barátném a végén négykezes-négylábas orgonadarabot fog játszani vele. Nagyon szép volt, érdemes volt elmenni rá! Oszi is jól bírta.
Másnap kezdődtek az itthoni, Andris nélküli hétköznapok. Mivel előző héten, amikor csak hárman voltunk, a háztartást jól elhanyagoltam, ideje volt nekilátni. Jól is tettem, mert délután hazaértek a gyerekek. Én valamiért azt hittem, csak vasárnap este érkeznek, voltak még terveim, de nem sikerülhet minden, és nem is baj, nagyon vártam őket, nagyon jó volt végre együtt lenni velük. Mindhárom "nagyot" boldogan, mosolygósan kaptam vissza, jól érezték magukat a Zlinszky-héten.
Másnap így a négy gyerekkel mentünk misére. Mivel Oszi kiszámíthatatlanul gőgicsél, a kiskápolnába szaladtunk - már fölfelé esett az eső, úgyhogy esőkabátokba izzadtan érkeztünk. A gyerekek felettébb jók voltak, a kilátásba helyezett jégkrém még egy kicsit segített az önuralmuknak. Egy gyerekekkel tömött kápolnában, ahol rajtuk kívül mindenki játszik, igazán szép volt tőlük a csendben, figyelve üldögélés. A legszebb az volt, amikor kiskeresztért (én meg áldozni) álltunk sorba, Misi fogta Jancsi kezét, Erzsó vitte Oszit, én pedig nem is tudom, mióta először, teljesen egyedül, és odafigyelve áldozhattam.
Hétfőn a nagy esemény az volt, hogy Erzsóval ketten lecipeltünk egy komódot a padlásról. Oszit már szinte sosem a pelenkázón pelenkázzuk, ezért megszabadítjuk tőle a nagyszobát, de az alsó polcán laktak eddig Oszi ruhái. Most a komódba bekerültek Jancsi ruhái - így legalább hozzájuk is fér, válogathat reggelente. Ezzel az utolsó szabad fal melletti centimétereket is kihasználtuk a gyerekszobában.
A komód nagyon nehéz volt, én általában el szoktam bírni az ekkora bútorokat, de ehhez kevés voltam. Ezért szaladtam Erzsóért, aki nagyon-nagyon erős. Az volt a módszerünk, hogy én elcipeltem a padláslépcső széléig a szekrénykét, alatta állva csúsztatni kezdtem, s amikor a lépcsőfok széléhez ért, Erzsó megemelte egy pillanatra. Így szépen, döccenés nélkül érte el a következő fokot. És ez így ment két emeleten át, aztán elszenvedtem vele az udvarig, ahol Jancsi gurulós járművein a lakásig gurítottuk. Erzsó közben végig arról ábrándozott, hogy ha ezt megírom a blogra, mindenki hogy el fog ámulni, hogy ő milyen erős. Tényleg az, lehet ámulni. :)
A héten eddig soha nem látott lazaságot tanúsítottam, kétszer is előfordult, hogy Jancsi nem aludt délután - ebből azért még nem csinálunk rendszert, nagyon túlfáradt estére. A délutáni alvás idejében viszont olyan meleg van a gyerekszobában, hogy nem csodálom, hogy nem akar az ágyában maradni. És hát ez van, ha négy gyereket kell egyszerre menedzselni, ha Oszi alszik, akkor van módom Jancsit ötször visszatessékelni az ágyába, de ha Oszi éppen csak a kezemben tudja elképzelni az életét, akkor hiába próbálkozom. Hm, ehhez két gyerek is elég.
A másik lazaság az volt, hogy két este a nagyok - Misi és Erzsó - kijöhettek még egy órát rajzolni, amikor a kisebbek elaludtak. Első este ugyan fel voltak háborodva, hogy ők még nem fáradtak, és a késői záróra ellenére olyan hangosan méltatlankodtak, hogy a kicsik mindketten felébredtek. Nekem semmi kedvem nem volt fél tízkor újrajátszani a fektetést, amit már fél nyolckor letudtam egyszer, elég morcos lettem a hálátlan ifjakra. Következő este szó sem lehetett rajzolásról, az azt követő este megmondtam, hogy ha egy pisszenést hallok, akkor másnap sem lehetnek kint. De ezt a próbát hősiesen kiállták, ma este kilopózhattak megint, és lelkesen rajzolnak nekem kígyós történetet a következő anyák napjára.
A mélypont az volt, amikor a megszokott rutin szerint tegnap is délutáni fürdésre indultam a néggyel. Előző nap elvittük a partra a régi sárga "Schwimmnudelemet", tudjátok, az a hosszú, polifoam anyagból készült rúd, amiből karikát is lehet hajtogatni, meg rá is lehet ülni. Na, azzal hatalmasat játszottak, el is határoztam, hogy veszek még belőle. És lőn. A nagyok az intézeti parton már sokszor bemehettek egyedül a vízbe, karúszóval, és a parthoz közel maradva. Amikor látom őket, és tudok rájuk figyelni. Tegnap is bementek, az új nudlikat szorongatva, hatalmas kacagások közepette. Jancsi homokozott, Oszi a takarón játszott. És akkor a hirtelen feltámadt szél kikapta Misi kezéből az új játékot, ő pedig úszott utána. Erzsó bíztatta, és ment ő is utánuk, kicsit biztonságosabban, a karúszókon kívül a hurkára is támaszkodva. Mire Jancsi elvégezte a dolgát a wc-ben, és a szememmel keresni kezdtem a nagyokat, már messzire elsodródtak a kikötő felé. A zöld rúd mindig tíz centivel Misi előtt gurult a víz színén. Nagyon megijedtem, ilyen messze még velünk sem úsztak el soha. Kiabáltam utánuk, Erzsó vissza is fordult, de Misi nem akarta veszni hagyni a rudat, vagy nem is hallotta a sajtá zokogásától, hogy szólítottam, nem tudom. Ugrottam a vízbe, hogy kihozzam őket, de pár tempó után visszanézve láttam, hogy Jancsi jön utánam, ügyesen felvette az úszógumiját. Vissza, Jancsit ki a partra, az első hölgy, akit megszólítottam, hogy vigyázzon rá, angol nyelvű volt, másikat kerestem, ne engedjék a vízbe a gyereket, mentem a többit! Úsztam vissza, Jancsi ordít, Oszi érezvén a feszültséget, szintén sírni kezdett, észleltem, de Misit kellett megmenteni. Újra utánakiabáltam, ezúttal meghallotta, és azonnal vissza is fordult. Borzasztóan sajnálta a nudelt, nagyon zokogott, amitől én még jobban megijedtem, a karúszó nem elég, ha a sírástól félrenyeli a fél Balatont. Végre elértem, hátúszásban magamra fektettem, és húztam kifelé. A régi Sport-vendéglő magasságáig jutott Misi. Az nagyon messze van. Közben a Jancsira vigyázó hölgy férje elindult a zöld rúd után. Ki is hozta, már szinte a kikötőből. Visszafelé elértük Erzsót, aki derekasan úszott a part felé, de a szél most szembe fújt, nagyon lassan haladt. Ott a nála levő rúdba belekapaszkodott Misi is, így a két gyereket egyszerre tudtam segíteni, húzni kifelé.
Miután hiánytalan létszámban kiértünk a partra, új szabályokat fektettünk le. Felnőtt nélkül nem vihetnek semmilyen játékot a vízbe, és nem a szélső, hanem a középső lépcsőn fogunk bemenni a vízbe, hogy ha észrevesszük, hogy sodrása van a víznek, ki tudjanak jönni. Nagy bűntudatuk volt, meg nekem is, mind nagyon meg voltunk ijedve. Jól megölelgettem őket, aztán a nap további részében a parton játszottunk. Hála Istennek, hogy ezt is mind túléltük.
A héten nagy vendégjárás volt, és még lesz holnap is. Érdekes beszélgetések, rég nem látott barátok.
Ma Polli volt itt a családjával. Gimiben nagyon szerettük egymást, azóta is, de találkoznunk nem sikerült eddig, az osztálytalálkozókat leszámítva. Most Csopakon nyaraltak, és egy délelőtti fürdés erejéig átjöttek. Három kisfiuk van, nagyjából a mi gyerekeink ritmusában érkeztek, a legnagyobb egy évvel idősebb Erzsónál, a következő egy hónappal idősebb Misinél, a legkisebb pedig egy héttel idősebb Oszinál. Nagyon jó volt velük lenni, nem is maradtunk a megbeszélt délelőtti programnál, együtt ebédeltünk, és még egy kis délutáni játszást is elterveztünk, de addigra - négy körülre - a fiúk elfáradtak, inkább haza kívánkoztak. Olyan jó, amikor az évek múlása ellenére megmarad az összhang, nagyon jó volt Pollival. A férjével is nagyon jókat beszélgettünk, és csodák csodájára még a láncáról leszakadt medált is sikerült megtalálni a majd két méter mély vízben.
A héten nagyot alakult még Oszi mozgésa is, már gyakorlatilag szabélyosan mászik, megállni nehéz még neki, általában arccal érkezik a kiszemelt játékra. De ez nem keseríti el különösebben, fordul, és támadja a következőt. Másfél hét múlva fél éves lesz, és véget ér a csaktej-korszak.
Nagyon várom haza Andrist, borzasztóan hiányzik. Holnap éjfél körül ér majd földet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése