Egy teljesen másmilyen nyár

Lassan véget ér a nyár, lassan véget ér a költözés. Ez egy teljesen másmilyen nyár volt, mint eddig bármelyik. Soha még ennyi lángost és palacsintát nem ettünk, mert egy hónapon keresztül nem volt tűzhelyünk. Én max. hetente borotválkoztam, Roni szinte csak akkor sminkelt, ha esküvőre mentünk, mert ezek a cuccaink valahol egy dobozban voltak és különben sem volt ilyesmire idő. Megtanultam értékelni a hétvégéket, mint minden rendes dolgozó ember, mert nem voltam otthon két egymást követő hétköznapi munkanapon azóta, hogy véget ért az iskola júniusban. Sőt, megtanultam értékelni azt is, ha még gyerek-fektetés előtt hazaérek, vagy ha reggel valamelyik gyerek előkerül, mielőtt elindulok terepre. Szintén két hónapja nem volt olyan, hogy otthon, ülve, laptopról, szabadidőben nézte volna bármelyikünk az internetet, mert nincs internet még a házban. Ha valamit muszáj volt elintézni, le kellett menni a régi lakásba, vagy okostelefonról megoldani.
Ezer éve ez az első nyár, hogy nem megyünk biciklitúrázni. Nem volt idő rá. De volt bicikliverseny és futóverseny a gyerekeknek, nekem rengeteg kajakozás (munkaidőben!), parkour edzőtábor, spontán lefutott félmarathon. Én tíz éve nem barnultam le ennyire nyáron.
Roni összerakott egy ikeás konyhát, felfúrt rengeteg mindent (még csempére is, simán!) átpakolt egy csomó bútort a kis lakásból az új házba. Én villanyt és vízvezetéket szereltem.

Még szerencse, hogy a két nyaralós programot a nyáron (a Tátrát és a Szemest) más családokkat együtt szerveztük, így nem mondtuk le a költözés miatt. Így volt pihenés is a nyárban, meg persze annyival sűrűbb is volt. Még egy hónap van hátra nekem ebből a rohanásból. Jövö héten konferencia, aztán terep, terep, terep szeptember végéig. Már várom a csöndes őszi napokat, szeretném újra különórákra hurcolni a gyerekeket, kora reggel hallgatni az esőt, együtt rajzolni vagy legózni velük. Még soha nem vártam ennyire a nyár végét.