Hajó keresztelő

Új hajóm van, méghozzá munkaeszköz, ezzel fogom járni a nádast a nyáron. Elég sok kört futottam körülötte, mire kiválasztottam, többek között Jancsival is jártunk a kajakboltban (ha már úgyis Budapestre kellett vinnem orvoshoz), de tegnap elhoztam a hajót. Pont befért a Daciába!
Ma a napsütés és viszonylag gyenge szél miatt nem bírtam tovább, ebéd után vízre tettem a hajót és kicsit körbeeveztem vele. Szépen siklik, kreuzban kicsit csilingelnek a hullámok az orra alatt, ahogy rendes hajóhoz illik.
 Éjszaka pedig, miután már mindenkit letettünk aludni, Ronival kiszöktünk az intézetparkba, és megkereszteltük. Az Első Villamos lett a neve.
Annak idején, 1998 farsangján egy bálban először lassúztunk erre az azóta cseppet sem divatos számra. Sokszor jártunk vasárnap reggel úszni, én a Moszkva téren vártam az első villamost, amivel Roni érkezett. És hát sárga is, mint a budapesti villamosok, meg piros is, mint a bécsiek.

Kivonszoltuk tehát illendőképpen a partra, ráírtuk a nevét alkoholos filccel, (Roni a hátuljára, én az elejére). Roni, mint keresztanya, szózatot intézett a hajóhoz, aztán elénekeltük a megfelelő dalt (bizony!) majd pedig a keresztanya nagyot suhintott a pezsgősüveggel, amely azonban egyáltalán nem találta el a hajó orrát, hanem szerény loccsanással eltűnt a sötét vízben.

Még szerencse, hogy előtte kitöltöttünk magunknak két pohárral a pezsgőből, ráadásul eperdarabok is voltak a pohárban, így miután az egyik poharat Roni összetörte a hajó orrán, ki lehetett belőle szedegetni a kissé ropogós eperszemeket. Nagy volt az öröm, a derék hajó nem maradt pezsgő nélkül, még rajzoltunk rá ezt-azt: virágot, napszemüveges napocskát, nádast, gólyát, halálfejes érmét és persze LIDAR-ozó repülőt.
Alig várom a holnap hajnalt.