2015. február 12., csütörtök

Budapest csodái

-Túra a Tündér-sziklára, majd a János-hegyre unokatestvérekkel, szakadó hóban és nagy szélben, utána gyerekvasút, majd beszélgetés kakaó mellett
-Szánkózás Misivel a Hármashatárhegyi repülőtéren, siklóernyősök bámulása. Csak a reptér nyugati végében lévő domb északra néző kőbányájában maradt meg a hó, így hát ott szánkózunk, nagyon meredek.
-Randieste Ronival, december eleje óta az első. Kis vendéglő a Kossuth tér sarkán, nagyon finom gyertyafényes vacsora, utána sietünk haza, hátha szülünk. De nem.
-Korán reggel séta a pékhez, egyedül, békében. Hosszúra nyúlik, mert nincs nálam készpénz, kell találnom egy automatát, de nem baj.
-IKEA Misivel és Jancsival, egy óra alatt megszerzünk mindent, amire szükségünk van. Eljátsszuk a kétgyerekes Volkswagen Passatos család szerepét, az autó persze kölcsön van.
-Gyerekfektetés után megnéztük a Csillagok Háborúját (az elsőt a régi, originál részek közül), Roni még nem látta, de annyira azért nem lelkesedett érte, mint én.
-Erzsó: -"A Fővárosi Nagycirkusz olyan szép, mintha Gaudí csinálta volna!"
Ezt még odakint mondta, természetesen az előadás is nagyon tetszett nekik. Sosem láttam még kézen álló elefántot, alig hittem a szememnek.

És mindeközben várunk, várunk, várunk. Mikor születik meg ez a baba?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése