Hétköznapok és ünnepek

A novemberben az a jó, hogy nyugalom van. A gyerekenek már nem újdonság az iskola, a terepszezonnak már vége, kialakultak a hétköznapok. Jó, persze leszámítva azt, hogy hetente átlagosan egy, de gyakran két olyan munkanapom is van, amikor Budapesten kell valamit elintéznem. Gyűjtöm a kilométereket szorgosan.

November ötödikén születésnapom volt. Nekem ez "hagyományosan" nem egy könnyű nap, ilyenkor gondolkozós időre vágyom, nagy sétára, sok időre egyedül, hogy végiggondolhassam az elmúlt évet; de az ünnep mégiscsak ünnep. Idén legalább szombatra esett. Reggeli utánra a gyerekek kincskeresést szerveztek nekem, kaptam egy térképet, meg egy levelet, és meg kellett találnom a kincset a kertben. Ez jó is volt, csak mire a két kicsire is kabát meg cipő került, a két nagy már szinte hajba is kapott a nagy izgalomban. Déltájban elbicikliztem a kedvenc itteni teázómba, és leültem egy levendulás gyógytea mellé a naplómmal. Ebéd után ünnepeltünk, Roni túrórudi-tortát sütött, egy fújással elfújtam 33 gyertyát meg az összes kakaót a torta tetejéről. Kaptam egy téli hálózsákot, meg családi fényképes tányéralátéteket, meg rengeteg rajzot és festett kavicsot. A hálózsákot mindjárt ki is próbáltam, abban aludtam délutánit az erkélyen, az asztal tetején.

Történtek még hétköznapi, de mégis különleges dolgok. Ronival megint eljutottunk ketten vacsorázni, sőt előtte egy patinás füredi szálloda teljes wellness-részlegét is a csaknem teljesen a magunkénak tudhattuk pár órára. Volt idő megint beszélgetni, gondolkozni együtt. Szerdán és csütörtökön két teljesen különböző ügy miatt kétszer megjártam Budapestet. Roni és Erzsó csütörtök este elvonultak balettozni Veszprémbe, mint rendesen, a fiúk kedvesen játszottak (verekedtek), én békésen teregettem, majd feltűnt nekem a nagy csönd. Leszaladtam a padlásról, kiderült, hogy Jancsi és Oszi megtalálták Roni táskáját, magukra fújtak egy keveset a parfümjéből (szerencsére csak egy icipici üveg volt benne) és telepecsételték az előszoba padlóját az orvosi pecsétjével.

Akkor jutott eszembe lefotózni, amikor már több, mint a felét feltakarítottam

Vacsorára rántottát sütöttünk, diavetítés volt esti mesének, amúgy egész jó esténk volt. Pénteken és szombaton pedig nagy volt az izgalom és a készülődés, mert szombat délután házavatót ünnepeltünk a tihanyi barátainkkal. Erről már akkor álmodoztam, amikor a ház nem volt még a miénk: mennyi vendéget lehet egy ekkora házba majd hívni! Hát kipróbáltuk.
Roni sütött sajtgolyócskákat, meg pálcikára tűzött virsliket palacsintatésztában, meg női szeszélyt, meg marcipánburgonyát, meg persze kenyeret, meg padlizsánkrémet, meg téli levest, mindezt boszorkányos gyorsasággal és hatékonysággal, mi pedig a gyerekekkel takarítottunk, terítettünk, sürögtünk-forogtunk. Minden elkészült időben, jó volt a társaság, jó volt a hangulat, örültek felnőttek és gyerekek. Holnap kezdődik egy újabb hét.

A fotó egyáltalán nem adja vissza sem a létszámot, sem a hangulatot :~)